Február 11.

2012 február 29. | Szerző: Gesztenye13

A Skanzen fele többször elmentünk már a Krokodilfarmot reklámozó tábla mellett, ma itt jártunk.

Az út melletti óriásplakát alapján egy zsúfolt parkra számítottam, de alig lézengtek látogatók. A bejárat környékén még pörgős volt az élet, shoppok, árusok, több helyen is fényképezkedés állatokkal (majom, Tigris) és tigrisetetés cumisüvegből, de érdeklődő alig. A park másik oldalán néha olyan érzésünk volt, hogy csak mi vagyunk itt.

Először egy olyan terület mellett mentünk végig, ahol a krokodilok egyesével voltak a kifutójukban, de mindegyiknek volt valami baja, törött állkapocs, torz alakú gerinc, ennek például a farka hiányzott.

Az fő látványosság a krokodilok terülte felett átívelő folyosó, ami azért számomra nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek. Látszott rajta, hogy régi, szinte mindenhonnan lepattogzott már a festék, és csak reméltem, hogy sehol nem rágta meg annyira a szú, hogy pont alattunk törjön szét (fogalmam sincs, hogy megtalálható-e itt a szú, de úgye, ha mindig a legrosszabb feltételezzük, akkor csak pozitívan fogunk csalódni).

Aki akarta meg is etethette az állatokat, mi csak távolról néztük mások próbálkozását.

Ez is az a krokodolok területe, hát látszik, hogy nem növényevők.

A háttérben lehet látni, hogy milyen kis szalmával bélelt boxaik vannak éjszakára.

Ez a folyosó elég hosszú, végigsétáltuk és azt láttuk végig, hogy szépen lassan az enyészeté lesz itt minden. Korábban 15 méterenként árulták a krokikaját, most csak a folyosó elején összesen két helyen és nem álltal sorba az emberek.

A park másik végén lyukadtunk léptünk vissza a földre, ahol nem láttunk rajtunk kivül senkit. Sajnos a vízesés sem működött, pedig a környékének hangulatos volt a kialakítása.

Alig találtunk egy helyet, ahol tudtunk venni innivalót. A padok környéke tiszta szemét volt. Ahova ráláttunk nagyon szép rend volt, gondolom azért, mert a hátsó pavilonban egy Buddha szobor áll, így ez kiemelt része a parknak.

A kisvonat működött, de nem ültünk fel rá, mert csak a park nagyon kis részét járta be. Gondoltam megemlítem V-nek, hogy menjünk egy kicsit a lovaskocsival, ha Barni nem ellenkezik, de pont kibérelték mielőtt mondtam volna neki. Nembaj így legalább tovább izzadtunk ebben a qurva melegben.

Az állatok fele sétálva voltak szépen kialakított terültek, de sehol senki.

Barninak nagyon tetszett, amikor megetettük a teknősöket, figyelte melyik teknős nyújtja a nyakát és megpróbálta odadobni neki, persze a célzás még nem megy annyira, de ilyenkor Anya segít.

Szomorú látvány volt, ahogy az állatok meglátják a látógatókat máris jönnek a kajáért. Amikor nem kaptak visszamentek az árnyékba és meg sem mozdultak. Nem a boldog állatok feelingje mellé csöppentünk.

A krokishowra csak odanéztünk, de közben Barni felfedezte a vidámparkot, ahonnan csak sírás közepette lehetett elvonszolni. Mindenhol villogó lámpaistenek, nyomkodható gombok, maga a paradicsom.

Kibékítettem egy kis papagájetetéssel. Sokféle papagáj meg más, nagytestű madár is volt, de a többi csak elvette a mogyorót, ők meg is ették. Mivel nem volt zsebem egy darab papírpénz volt a kezemben, az egyik madárnak leginkább az kellett, a másiknak meg nem kellett kaja, csak a kezünkön akart sétálni. Minden madár láncon volt, így elrepülni nem tudtak.

Hazafele beugrottunk az IKEA-ba, mert pont útba esett, úgyhogy a heti sültkrumpliadag is megvolt.

Február 10.

2012 február 29. | Szerző: Gesztenye13

A héten 3x voltam kezelésen és egyre jobb a lábam. A tornát most nem javasolta a doki, de a jövő héten menni fogok.

Barni nagyon jól viselte a maid-del töltött órákat, de mindig nagyon örült, amikor hazaértem. Édes, mikor sikítozva fut az ember felé, futás közben még nem teljesen összehangolt a mozgása, keze-lába külön életet él.

A héten csak a medencénél vagy a játszószobában voltunk, így ma kimentünk a Lumpini parkba. V ma a cég központjában volt és nem a gyárban, a sofőr elvitt minket a parkba, elment V-ért, majd visszajöttek értünk.

A játszóterezés kissebbfajta edzésként és felér, mert vagy 50x raktam fel Barnit a csúzda tetejére, majd a kezemet fogva csúszott le.

Lámpaimádat a köbön

Nincs műszerfal, a kapaszkodó csavarja foglalja le ennyire, annyira nyomja, hogy teljesen elfehéredik az ujja és reklamál, hogy nem történik semmi.

Ilyen kuszó növényünk nekünk is van otthon, de nem gondoltam volna, hogy a hazájában ekkorára megnő, illetve hova kapaszkodik fel.

 

Február 7.

2012 február 28. | Szerző: Gesztenye13

V folyamatos nyaggatására vasárnap elmentünk az orvoshoz a lábammal, mert nem akart javulni.  Néha kicsit fájt, néha nagyon, torna után hol jobb, hol rosszabb volt. Bal oldalon estem rá a fenekemre, de mivel másképp használtam a lábam nemcsak ott fájt, hanem a térdem meg a combom is. De főleg a térdem.

Ez magánkórház, így a hét minden napján dolgoznak.

A földszinten van egy központi recepció, ahol be kell jelentkezni, elmondjuk mi a gond és ők elirányítanak a megfelelő osztályra. Engem most a sportorvosi részlegbe küldtek.

Először egy asszisztens vérnyomást és súlyt mér (ezt mindig megteszik a panasztól függetlenül) majd rövid várakozás után irány a doki. Minden orvosnak megvan a saját szobája, eddigi tapasztalat mindig tip-top. V-t mindig viszem magammal, a tolmácsolási feladatokat látja el (vazze, csak kéne foglalkozni az angollal) és persze ott van Barni is :-).

Rövid tájékoztatás és vizsgálat után (azért rendesen meghajtogatott) azt mondta a doki valószínűleg izom eredetű a fájdalmam, de azért csináljunk egy röngent. A nővér átkísért minket egy távolabbi szobába, ahol egy fiúka átvilágított. Ilyenkor azért átfut a fejemen, hogy itt vannak-e különös szokások, mármint nekünk különös pl. női beteget csak orvosnő vizsgál meg. Tőlem eddig nem kérdezték meg, hogy zavar-e ha orvos vizsgál meg vagy szeretnék doktornőt, abban biztos vagyok, hogy kérni kérhetném.

Vissza a dokihoz és mehettünk is be hozzá. Itt egy megvilágított képernyőre ki is rakta már a röntgenképen és látszott, hogy nincs törés. Szóval fizikoterápia vár rám, akár kezdhettem volna az elsőt a vizsgálat után egyből, de Barni már fáradt volt.

Estefele eléggé fájt a lábam, nem tett jót, ahogy a doki meghajtogatott.

 

Hétfő. 11-re mentem, kicsit izgulva hagytam a maid-re Barnit, mert nem tudtam, hogy milyen lesz a kezelés, ott tudom-e hagyni bármikor, ha hív a csajszi, hogy Barni sír vagy valami. Nem hívott egyébként.

Recepció után megkerestem a gyógytornás részleget. Vérnyomásmérés után kicsit várni kellett majd elvezettek egy szobába. Az ágyra ki volt készítve egy nadrág meg egy felsőrész azt kellett felvenni, majd jött a gyógytornász, akivel megbeszéltük mi történt a lábammal, hol fáj stb… Mivel a lábam lesz kezelve kaptam egy másik ruhát, aminek nem volt nadrágja csak egy hosszú felső. Az öltözések alatt mindig kimentek a szobából, majd csak kopogás után jöttek vissza.

Le kellett feküdnöm egy ágyra, ahol több párnával pakoltak körbe, hogy minél kényelmesebben feküdjek. Először volt egy ultrahangos kezelés kb fél óra, ami nem fájt volna, ha alapból nem fájt volna a térdem. Ezután megmasszázsoltak, lábam, fenekem kb 30 perc, ami után sántitás nélkül tudtam a szobában sétálgatni. Legvégén körbepakoltak törölközőbe csavart forró valamikkel és 20 percet kellett így feküdnöm. Na ez betette a kiskaput. Az egész kezelés alatt lágy zeneszó, kellemesen légkondicionált szoba, meleg ágy… se perc alatt bealudtam.

Az egész kezelés alatt kérdezgették, hogy nem fáj-e, amit csinálnak, szóljak, ha fáj, ha túl hideg van a szobába…

Jó lenne, ha otthon alapból mindenki ilyen ellátást kapna, bár akkor valószínű panasz nélkül is mennék egy-egy kezelésre.

Hazafele könnyebben mozogtam, na de délután majd este annyira fájt a lábam, hogy több fájdalomcsillapító mellett is csak sírni tudtam, végül lejegeltük a térdem és utána tudtam elaludni.

Kedd, ma már picit jobb, de úgy mozgok mint aki, besz@rt.

Február 4.

2012 február 27. | Szerző: Gesztenye13

Ayutthaya

Az árvíz alatti időszakban és utána is sokat gondoltam Ayutthaya-ra. Egyrészről sajnáltam azokat az embereket, akiknek el kellett hagyni az otthonukat, másrészről kibírják-e a romok a sok vízet. Tudom, hogy nem ez volt az első és nem is ez volt az utolsó árvíz, de ezt most közelebbről éltük át.

A városba beérve, a főúton nem sok nyoma volt a víznek, leginkább a kerítésen, a falakon látszott, hogy meddig ért a víz, a hordalékot, a homokzsákokat már eltakarították, az üzletek megnyitottak, a szokásos nyüzsgő forgalom.

Az az igazság, hogy eddig még nem sikerült térképet szerezni a városról. A látnivalóknál leginkább képeslapot maximum pár oldalas kis füzetet lehet venni. Így vagy az útjelző táblák segítségével találjuk meg a látnivalót, vagy ha az elég magas és látszik messziről az alapján. Sokan szervezett út keretében jönnek ide pl. Bangkokból, megmutatnak nekik pár fő látványosságot, megebédelnek, megnézik az elefánt „cirkuszt“, esetleg tesznek egy rövid sétát elefántháton, majd vissza Bangkokba. Így, aki egymaga vagy családdal jön ide, kicsit elveszve érezheti magát.

Most is elindultunk az egyik úton, majd találomra kiválasztottunk egy templomot. Ayutthaya-t kisvárosként kell elképzelni, ahol a házak között kisebb-nagyobb romok találhatók. Persze a „nagyobbak“ nem vesznek el a házak között.

Az utcákon autózva még nagyon látszodott az árvíz nyoma. Sok szemét, hordalék, homokzsák, lakhatatlanná vált házak, rendbehozott és a felújjítás alatt álló házak. Szomorú látvány.

Az első templom, amit ma megnéztünk a központtól távolabb volt, nem is találkoztunk más turistával. Babakocsit már nem használunk, a biciklit szoktuk magunkkal vinni és ahol lehet használjuk. Terepen kicsit instabil, de Barnu imádja.

 

Wat Phukhaothong

A templom nevének jelentése „Arany hegy“. Régi dokumentumok szerint a kolostort A.D. 1387-ben alapította Ramesuen király. A Chadi (felső része a templomnak) Naresuan király burmaiak felett aratott győzelemének tiszteletére épült. Ez a templom szerkezetén is látszik, az alsó része burmai, a felső része thai stílusban épült, szimbolizálva a thai-ok győzelmét a burmaiak felett.

A rövid története a templomoknak, épületeknek érdekel, próbálok utána olvasni, de nem könnyű. A különböző források, útikönyveink, a net, illetve az információs táblák a romoknál, amit le szoktunk fényképezni, sokszor „kicsit más“. Ha három forrásból kettő egyezik azt szoktam elfogadni és leírni, ha valaki mást tud, mint amit én leírok, akkor nem egy forrást használtunk J.

Azért írom le az évszám elé, hogy A.D., azaz Krisztus után, mert itt Thaiföldön más időszámítást használnak, itt most 2555. év van és így később nem leszek megkavarodva.

Ha látom, hogy egy régi épület vagy rom megmászható nem bírom ki, hogy ne tegyem meg. Néha V is társ ebben, de közben mondja a magáét, hogy nem vagyok normális. Most is feljött, olyan sportos…. Összesen sem volt 100 lépcsőfok felfele (nyolcvan akárhány volt, megszámoltam, de elfelejtettem), de nagyon meredek volt. Néha rám is rám jön a para, hogy hogy fogok innen lemenni, de ilyenkor mondom magamban, hogy végül is látható, hogy senki sem maradt fenn!

Egy szűk, nagyon alacsony folyóson be lehetett menni a kupola belsejébe, de olyan sötét volt, hogy nem láttam mi van benn, még jó, hogy a fényképezőn van vaku, itthon meg tudtam nézni, hogy mit nem láttam J.

A benti látnivalóért nem volt érdemes felmászni, de a  kilátás viszont nagyon szép volt. Ez a templom egy szigeten található, a víz körben nem az árvíz maradéka.

A templom mögött a templomhoz tartozó épületeken nagyon látszott, hogy még nem hozták helyre. A széthordott téglákat vissza fogják építeni a falba.

Sajnos itt is nagyon sok a gazdátlan kutya, de itt az utcai árusoktól azért csurran-cseppen nekik valami, ezért nem bizalmatlanok az emberrel. Sőt nekem tök fura, hogy mindenhol ott fekszenek az utcán, néha centikre az úttól, az autóktól, de ott vannak a templomokban is. Arra sem mozdulnak, ha az orruk előtt sétálgatsz. Nagyon figyelek Barnira, mert otthon Beni-vau nem csinált belőle problémát, amikor Barni megmarkolta a pofáját, de azért nem így kellene barátkozni más kutyákkal.

 

Wat Chaiwatthanaram

A második templom, amit ma megnéztünk, már messziről láttuk és óriási csalódás volt, hogy csak mellette sétálgathattunk. A szivattyúzás ellenére nagy része még víz alatt volt. A folyó közelsége nemcsak ajándék.

V kedvéért, aki képes volt egy tucat képet csinálni erről a rondaságról 🙂

Egy makett segítségével megnéztük, hogy milyen is volt az épület fénykorában. Gyönyörű.

Wat Chaiwatthanaram az egyik legimpozánsabb régi buddhista kolostor, amit Prasatthong király parancsára A.D. 1630-ban alapítottak. Úgy hiszik, ezen a területen volt a király korábbi otthona, és édesanyja emlékére rendelte el az építkezést. Egy történész feljegyzése szerint az épület hasonlít Angkor Wat-ra, ami bízonyítja, illetve emléket állít a király győzelmére Kambodzsa felett.

A templom közepén található a khmer stílusú, 35 méter magas fő Prang, körülötte pedig 4 nagyobb és 8 kisebb Prang.

A templom volt a királyi kolostor, a király és családja itt tartották a vallási rituálékat, a temetési ceremóniákat.

1767-ben mikoris Ayutthaya volt a főváros, a burmai megszállók ostroma alatt a templomban katonai tábor működött. Ayutthaya eleste után a templom elnéptelenedett, kifosztották, a Buddha szobrokat lefejezték, a téglát eladogatták.

1987-1992 az állam helyreállítatta a templomot.

Ide tuti visszajövünk.

 

A folyó másik oldalán is van valami látnivaló, a másik oldalról majd legközelebb.

 

Wat Mahahat

Ayutthaya másfél óra autókázásra van tőlünk, így amikor V elkezd nyafogni, hogy induljunk haza sík ideg leszek se perc alatt. Ha Barni már egyet ásít mondja: álmos vagy kisfiam? Máris indulunk haza!

Így a harmadik templomot egyedül néztem meg, a fiúk a kocsiban maradtak.

 

Az építkezés A.D. 1374-ben kezdődött I. Borommarachathirat uralkodása alatt és Ramesuan király uralkodása allat fejeződött be (A.D. 1388-1395) Az 1600-es évek elején a fő Prang összeomlott, de a század közzepére újjáépítették, magasabb is lett, mint korábban.

Az 1700-as években még egyszer felújították, illetve kibővítették a templomot. Ayutthaya eleste utána templom leégett, azóta  láthatóak a romok.

A templom szintén királyi kolostor volt, székhelyéül szolgált Sangaraja-nak, aki a feje volt a Kamavasi szekte buddhista papjainak.

 

A templom alapterülete hatalmas volt, néhol még víz alatt, és sok volt a megdőlt torony (ezek egyébként körbe voltak kerítve).  Jól elvoltam, hogy a fiúk az autóban pihentek csak csöpögni kezdett az eső. Először csak a fényképezőt féltettem, de aztán futnom kellett, mert a forgatókönyv a szokásos volt, pár percig csöpög, majd ömlik.

Ez a Buddha fej valószínűleg a burmai fosztogatások és a tűzvész közepette került ide a templomból Ezután a templom több mint 100 évig elhagyatott volt és ezen idő alatt a fa körbenőtte a szobrot.

Hazafele Bangkok megint elérte, hogy iránta való utálatom tovább mélyüljön. Ha van is egy hasznos dolog azt is képesek undorítóvá tenni. Szóval van egy 6-7-8 sávos útjuk, ahol nincs fixen meghatározva ennyi megy egy irányba, ennyi meg a szembe forgalomé, hanem az út fölött lévő kijelzőkkel szabályozzák az irányt. Ezzel sokszor nagy dugókat tudnak elkerülni. Igen ám, de mi van akkor ha a mi sávunk felett ott a zöld jel, azaz a mi sávunk, de a buszost ez abszolute nem érdekli (miért is érdekelni ő a nagyobb). Persze, hogy nekünk kellett sávot váltani. Pár méterrel később, miután visszasoroltunk a sávunkban a következő busz vágott ki a mi sávunkba. Lassan örülök, ha épségben hazaérünk.

Hát nem napra pontosan töltöm fel az eseményeket a blogomra, de ma ennek kimondottan örültem, mert látom, hogy ha nem lenne Barnim, DE VAN és hála érte, akkor ma nem a kedvenc napom lenne. Ha ma, február 27-én olvassátok a bejegyzésem remélem levezetésképpen teszitek és már minden bevallást elküldtetek. Ha elolvastátok és ezalatt kipihentétek magatokat gyerünk vissza dolgozni, mert mindjárt itt a május vége :-)!!! Bocsi, de nem tudtam kihagyni, puszi mindenkinek!!!

Február 2-3.

2012 február 25. | Szerző: Gesztenye13

Izgalmas reggelek, kicsit negatívak.

Esős reggelre ébredtünk, ebben a lakásban először. V már nem volt itthon, amikor a következő kilátás fogadott az erkélytől (nem is tudtam kint fényképezni, mert nem talált semmit a fényképezőgép objektíve).

Olyan érzés volt, mintha csak mi lennénk a világon. A korábbi lakásnál közelebb voltak a szomszéd házak, így valami a legnagyobb viharban is látszott belőlük.

Lassan tovaúsztak a felhők.

 

Kicsit tartok az esős időszaktól, mert eddig minden viharban áramszünet volt a házban. Általában csak pár másodperc, de ez a liftben nekem óráknak fog tűnni (Bangkok előtt a legritkábban szálltam be liftbe egyedül, itt meg a lépcsőházakat  csak menekülésre használják). A múltkor, amikor hazafele a virágpiacról kapott el minket a vihar, a recepción kérdeztek valamit tőlem, majd Barnival és a recepciós csajjal a lifthez sétáltunk. Éppen léptünk volna be a liftve, amikor áramszünet lett. Ha nem állunk meg a recepción pont a liftben kapot volna el minket.

 

Többször vettem már észre, hogy a házunkhoz viszonylag közel naponta többször szállnak el helikopterek. Kicsit hangos, de kibírható. Először arra gondoltam, biztos a kórházhoz repülnek, ami gyalog is csak pár percre van tőlünk, de ma láttam, hogy nem. A kék épületet nézzétek a távolban.

A medencénél találkoztunk egy Anyukával és a kislányával, aki viszont annyira fél a helikoptertől, hogy mindig sírdogál.

Se az ingatlanos csaj, se a tulaj nem tartotta fontosnak megemlíteni ezt, amikor megnéztük a lakást.

Jim Thompson

2012 február 24. | Szerző: Gesztenye13

Jim Thompson

 

J. T. a II. világháború előtt építészként dolgozott, a háború alatt önkéntesnek jelentkezett, először Európába majd Ázsiába küldték. Nemsokkal a háború után Bangkokba került, ahol beleszeretett Thaiföldbe. Miután leszerelt, elhatározta, hogy visszatér Bangkokba és ott kíván élni.

A kézi szövésű selyem, ami hosszú ideje elhanyagolt iparág volt, felkeltette J. T. figyelmét és elhatározta, hogy felvirágoztatja a mesterséget. J. T. nagymértékben hozzájárult az iparág növekedéséhez, illetve a thai selyem elismertetéséhez világszerte.

Hírnevet szerzett még arról az épületegyüttesről is, ahol a ma róla elnevezett múzeum működik. A hat, tíkfából készült épület reprezentálja a tradicionális thai építészetet. A házak többsége több, mint kétszáz éves, némelyik eredetileg a régi fővárosban, Ayutthayábal állt, ahol lebontották és a mostani helyén újból felépítették.

J.T. 1967 márciusában Malájziába látogatott és egy őserdei kirándulás során nyoma veszett.

 

Úgy gondolom, Bangkok az elmúlt években jelentős fejlődésen mehetett keresztül. A nemrég és napjainkban épült házak, egyre magasabbak, modernebbek, de közöttük még ott vannak az omladozó viskók, amelyek helyén pár éven belül szintén felhőkarcoló fog épülni. Mikor még a korábbi helyen laktunk, ráláttunk egy hatalmas területre, ahonnan a romokat takarították, most is még csak takarítanak, valószínű mire elkezdik az építkezést mi már nem leszünk itt. Hála.

 

A J. T. Múzeum a belvárosban van, egy forgalmas főutcáról nyíló utca végében, de az egész kis utca nagyon gondozva van, jó lenne, ha minden utca így nézne ki. Bangkokban minden utcát telepakolnak cserepes virágokkal, de csak minimálisan gondozzák őket (most sok közöttük elég csúnya, de az esős évszakban tombolnak).

A múzeumban belépődíj ellenében körbe idegenvezetnek a főépületben, de csak csoportosan, így várnunk kellett egy kicsit. Azalatt megnéztük az üzletet, ahol táskákat, ruhákat, kiegészítőket lehet vásárolni. Az áraktól kicsit lepadlóztam, de nem is láttam semmit, amibe beleszerethettem volna (és emiatt muszáj megvenni). Barni viszont kinézett magának egy kendőt (?), de nem engedtem, hogy lerángassa a bábúról, így jött a hiszti, gyorsan ki is slisszoltam az üzletből.

Szerencsére a túra nem volt hosszú, mert Barnit nem nagyon kötötték le a sok, több száz éves csetreszek és falikárpitok. Próbálták az érdekességekre felhívni a figyelmünket, két dolog maradt meg nagyon, az egyik, hogy ezekben az épületekben nem volt még fürdőszoba és a kiállítás keretében megnézhettük az éjszaka használatos biliket, illetve az egérház. Egy babaház nagyságú házacska (igaz berendezés nélkül) volt az egereknek, ami egy üvegkalitkába volt, hogy kiszökni ne tudjanak. Állítólag a gyerekek úgy nézték, mint mi a tv-t (rákerestem a neten és találtam róla egy képet).

A nappalit lehetett lefényképezni, de csak az épületen kívülről. A berendezési tárgyak mind J.T. öröksége.

A körbevezetés után az épület alatt is lehetett fényképezni.

J.T.-nek is volt maid-je saját kis házikóval, ami nagyobb volt egy mai átlagos szobánál (legalábbis azok között, amiket mi láttunk), sőt lehetett fényképeni is.

A park itt is gyönyörű volt.

Január 28.

2012 február 13. | Szerző: Gesztenye13

A tegnapi nappal kezdem, a héten megint megkértem a maidet, hogy legyen kedves főzni nekünk valami thai kaját, illetve egészen pontosan sült rizst kértünk tőle. Ő is a sofőrrel szokott menni vásárolni, aki mondta, hogy csináljon hozzá levest is, mert egyébként nagyon száraz.

A sült rizs is nagyon finom lett, de a leves mindent überel, iszonyat finom lett. Annyit ettem belőle tegnap, hogy meg sem bírtam mozdulni. Most nem láttam, hogy csinálja, mert lent voltunk a medencénél Barnival, de legközelebb leírom. Leginkább az otthoni húsleveshez hasonlít.

 

Ma a Khao Kheow Open Zoo-ban voltunk, ahol pont a hazamenetelünk előtt jártunk, de nem tudtunk mindent megnézni. Nagyon kellemes idő volt, és nem is voltak sokan, de mégsem volt olyan jó, mint a múlt alkalommal.

 

A kínai újév alkalmából a bejárat környéke fel volt díszítve.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A múltkor nem látott állatokra koncentráltunk, de megnéztük a szarvasokat

és zsiráfokat és az orrszarvúkat most is megetettük.

Az orrszarvúknál kifogtunk egy orosz csoportot, húh. Az, hogy az állatkert területén tilos a dohányzás érdekes módon rájuk nem vonatkozott.

Két orszarvú pont előttünk ment egymásnak, és az elválasztó korlát ellenére, félelmetes volt.

 

A pici szurikáták olyan édesek.

 

Ez a medve nem semmi, úgy ült ott, mint egy pasa 🙂

 

Megálltunk a „botanukis kertnél“, ami igazából semmi nem volt, de Barni egy kicsit legalább biciklizet. Én valami növénykavalkádra számítottam, de semmi különlegesség nem volt.

 

A majmok múltkor idő hiányában teljesen kimaradtak. Az állatkert ezen része egy völgyben van, ahol teljesen megreked a meleg és semmi légmozgás nincsen, így kimondottan „jól“ esett megmászni a majmokhoz vezető lépcsőket. Mindkettőnket az éltette, hogy lefele tudunk venni hideg innivalót. Jó nagy helyük volt a majmoknak (bár itt mindent állatnak nagy kifutója van) és szerintem tök jól volt megcsinálva.

 

Barni számára az egész kertben ez a motor volt a legizgalmasabb, bárhol vagyunk a motorokat meg kell nézni 🙂

Én is szívesen fürödtem volna itt.

 

 

 

 

 

 

 

 

Január 25.

2012 február 13. | Szerző: Gesztenye13

Ma végre kijutottunk a virágpiacra, de sajna nagyot csalódtam. A korábbi alkalmakkor sokkal szebb virágok voltak és nagyobb volt a választék is. Persze azért vásárolgattam, de vissza kell mennünk!

Barnit persze végig cipelni kellett és mivel majdnem az egész piacot bejártuk totál elfáradtam.

Itt most a száraz évszak van, amir annyit jelent, hogy nagyon ritkán van eső, vagy nincs is és 30-35 fok. Szóval a hőmérséklet csak kicsivel alacsonyabb, mint az esős évszakban , de mégis sokkal kellemesebb, mert a páratartalom a nekünk megszokott.

Nekem a piacon nagyon melegem volt, az jutott eszemebe, olyan idő van, mint otthon nyáron mielőtt jön egy jó kis zuhé.

Mondtam a sofőrnek, hogy menjük vissza az autóhoz és jöjjünk ki inkább a jövő héten, mert melegem van, Barnu nehéz és nincsenek igazán szép virágok. Éppen beszálltunk az autóba mikoris elkezdett csöpögni az eső. Pár perc alatt akkora felhőszakadás lett, hogy lépésben haladtak az autók az autópályán, éééssss a hőmérséklet egészen 23 fokig lehűlt. Nagyon jó volt! Persze ahogy kisütött a nap újra tombolt a hőség.

A sofőr meg teljesen kész volt, hogy januárban eső Thaiföldön!

Január 24.

2012 február 8. | Szerző: Gesztenye13

Kezdett lelkiismeret furdalásom lenni, hogy lassan 3 hete,
hogy itt vagyunk és még nem néztünk meg egyetlen templomot sem. Amiről az
útikönyvek azt írják, hogy ezt mindenképpen látni kell, na azokon már túl
vagyunk, úgyhogy a bangkokforvisitors.com oldalon szoktam csemegézni.

Találtam is egyet, ami a képeken nagyon szép volt és nem
messze tőle van a Princess Mother Memorial Park is, gondoltam ez a két
látnivaló belefér egy napba. Sokszor csak az odaút hosszabb, mint amennyit ott
töltünk és akkor még haza is kell jönni.

Az útikönyv térképén szoktam megmutatni a sofőrnek, hogy mit
szeretnénk megnézni, mert ahogy mondom nem mindig jön rá, mire is gondolok.
Láttam rajta, hogy nagyon gondolkodik, mint kiderült Ők egész máshogy hívják a
parkot, a templom nevét meg teljesen másképp ejtik. Hát ez van.

Kerülő úton mentünk, mert a rövidebb út a kínai negyeden
keresztül vezetett, amit jobb volt most elkerülni a kínai újév miatt.
Gondolhatjátok mennyien vannak ott, miután mi is használjuk azt a kifejezést,
hogy „annyian vannak mint, a kínaiak“. Tömegnyomor.

Egészen rendezett városrészen mentünk keresztül, nem volt
szemét, nem volt lépten-nyomon kajásstand, így kajaszag sem, volt viszont normális
forgalom.

 

Wat Pichai Yathikaram

Nincs adat róla, hogy pontosan mikor épült a templom.
Majdnem biztos, hogy abban az időben, amikor Ayutthaya volt az ország fővárosa,
és a templom körüli terület volt a fő kikötője a fővárosnak. Amit tudnak az az,
hogy a templom elhagyatott volt, amikor a XVIII. század végén Bangkok lett a
főváros.

Az 1830-as években III. Rama király udvarához tartozó magas
rangú hivatalnok úgy határozott, hogy újjá építetti a templomot. Napjainkban
ezt az újjá épített templomot lehet megtekinteni.

Mint a legtöbb thai templom esetén, ennek a templomnak az
épületei is egy négyszög alakú, bekerített területen állnak.

 

A fent említett oldalon sok szép képet látam a templomból és
hűen tükrözték a valóságot. Ragyogó napsütésben voltunk ott és tényleg
hófehérek voltak a falak (gondolom az 1830-as évek óta párszor újrafestették).

Itt nemcsak a templomban, hanem már a környékén is mezítláb
kellett sétálgatni a tűzforró köveken. Hát Barniról nem vettem le, mert akkor
cipelnem kellet volna egész végig.

A fehér és arany háttér mellett ijesztőek voltak ezek a vad,
tűzes őrzők.

 

A szokásos meredek lépcsők itt is megvoltak, Barninak külön
túra volt felmászni, de a végén örült, mert talált magának szórakozást.

 

A templmtól elautóztunk a Memorial Parkig, ami olyan
eldugott helyen volt, hogy nem valószínű, hogy egyedül megtaláltam volna,
illetve egyedül be sem tévedek ilyen környékre.

Annak a háznak a környékét alakították át emlékparkká, ahol
a király édesanyja gyerekkorában élt. Sok helyen látszanak még az eredeti
épület falmaradványai.

Kiállítás keretében emléktárgyakat és fotókat lehet megnézni
az életétől. Sajnos fényképezni nem lehetett, remélem így is elhiszitek, hogy a
Hercegnő kedvenc sportja a síelés volt illetve a korcsolyázás. Egy hatalmas
vitrinben a sífelszerelése van kiállítva. Ott álva nekem a jamaicai bobosok
csapata jutott az eszembe. Basszus ebben az országban nem is ismerik a havat.

 

Egy külön kis épületben a Hercegnő gyerekkorának megfelelően
rendeztek be helyiségeket. Ezeket csak üvegfalon keresztül lehetett megnézni,
így nem sikerült jó képet csinálnom.

 

Az udvaron valami förtelem kiállítás volt, meg sem próbáltam
értelmezni.

 

Azt gondolom ebbe a parkba ritkán vetődik nem helyi ember,
akárkivel találkoztunk mindenki meg akarta érinteni Barnit, kérdés nélkül
fényképezgették, puszit dobáltak neki. Utálom ezt!

Január 21.

2012 február 7. | Szerző: Gesztenye13

Megint vagy még mindig, de ma is a helyi Skanzenben voltunk,
úgy rémlik ez volt a 4. alkalom. Van róla egy könyvünk, amit most végignéztem,
így biztos vagyok benne, hogy még egyszer menni fogunk, mert még nem láttunk
mindent.

 

Furcsa módon nem voltak soha, néha láttunk egy-egy csoport
gyereket, de ennyi. Pedig ma nem is volt brutál meleg.

 

Először egy nyolc szögletű épületet jártunk körbe, amit
buddhista ünnepekkor használtak, illetve nyári laknak. Anno nem tudtam
elképzelni, hogy lehet lakni olyan épületben, ahol hiányzik egy-egy fal, vagy
nincs ablaküveg. Ha fúj a szél, akkor kellemesek ezek az épületek, de az esős
évszakban kicsit gáz!

A víz mellé épített házaknál mindig található közvetlenül
lépcső a vízhez, a csónakok mindig fontos közlekedési eszközök voltak.

Egy kicsit illúzióromboló

 

A Phanom Rung szentélyt egyedül másztam meg, Barnit jobban
érdekelte a golfautó (ez az egész napra igaz volt, de néha elrángattuk onnan).
A szentélyt a hindu vallásnak megfelelően építették és vallási központként
használták. A X. században kezdték el építeni és a XIII. században fejezték be.
Később kolostorként használták.

Nem volt sok lépcső felfele és elkezdtem körbesétálni, mert
a belső részt is meg akartam nézni. Miután a harmadik oldalon sem találtam
kaput, bemásztam egy nem túl nagy nyíláson, 1 méter magas és két méter hosszú
volt kb). Azt lehetett a nyíláson át látni, hogy belül is gondozva van, vágva
van a fű, de ez a kis folyósó tiszta pókháló volt (otthon sem vagyok tisztába a
mérges pókokkal hát még itt) rajtam volt a para rendesen. Amikor átértem
láttam, hogy a negyedik oldalon hiányzik egy kis része a falnal, kifele ott
távoztam!

Ezt a hegyen lévő épületet én már egyszer megmásztam dög
melegben, Barnit magamra kötve. Most sikerült rávennem V-t, hogy Ő is jöjjön
fel. Hát a csúcsig  nem jutottunk el, de
legalább nem mondott egyből nemet.

Barninak is kezd tetszeni, amikor úgy dolgokat próbálhat ki,
jaj én úgy vártam már ezt az időszakot, hogy nézelődjön, érdeklődjön, részt
vegyen a dolgokban.

                      

                      

 

Nagyon-nagyon látszott a növényeken, hogy kellene nekik eső.
Ami még nem száradt ki, az is csak kornyadozik.

 

Thaiföld nagy alapterületű ország és más-más jellemzi a
különböző régiókat, akár az építészeti stílust, akár ruházkodást (ez főleg
régen volt jellemző), akár az étkezési szokásokat nézzük.

Az a jó ebben a Skanzenben, hogy egy helyen meg lehet nézni
az ország különböző területeiről átköltöztetett épületeket.

Ez az épület az északkeleti régióból való és ma már csak
ritkán látni ilyen stílusban épült házat, templomot.

 

A fiúk ide nem jöttek be, mert Barni nem volt hajlandó
kiszállni az autóból. Szegénykém nagyon meg akarta szerezni a kulcsot, de nem
számolt a túlerővel.

Mivel a golfautóból mindent látni és remek képeket lehet
csinálni, nem mindig szállunk le az autóról, ha egy kisebb rom, szobor vagy
kert mellett megyünk el. Az istenek kertje mellett is majdnem elmentünk, de
valami azt súgta nekem, itt álljunk meg. Egyedül mentem be, és annyira, de
annyira gyönyörű volt. Remélem valamennyit a képek visszaadnak belőle.

A kertben igazából a szobrok a fontosak, hindu istenek
szobrait gyűjtötték össze, a klasszikus irodalom szereplőit, amelyek jól
ismertek a thai emberek körében.

A szobrok kevésbé, viszont a növények annál inkább
lenyűgözőek voltak. Valószínű, hogy ezen a területen locsolnak, mert minden élt
és virult.

 

Szerencsés helyzetben vagyunk, mert van lehetőségünk
többször meglátogatni ezt a helyet, kisgyerek nélkül sem lehet mindent megnézni
egy nap alatt, illetve egy idő után befogadni nem képes az ember.