Jim Thompson

2012 február 24. | Szerző: Gesztenye13 |

Jim Thompson

J. T. a II. világháború előtt építészként dolgozott, a háború alatt önkéntesnek jelentkezett, először Európába majd Ázsiába küldték. Nemsokkal a háború után Bangkokba került, ahol beleszeretett Thaiföldbe. Miután leszerelt, elhatározta, hogy visszatér Bangkokba és ott kíván élni.

A kézi szövésű selyem, ami hosszú ideje elhanyagolt iparág volt, felkeltette J. T. figyelmét és elhatározta, hogy felvirágoztatja a mesterséget. J. T. nagymértékben hozzájárult az iparág növekedéséhez, illetve a thai selyem elismertetéséhez világszerte.

Hírnevet szerzett még arról az épületegyüttesről is, ahol a ma róla elnevezett múzeum működik. A hat, tíkfából készült épület reprezentálja a tradicionális thai építészetet. A házak többsége több, mint kétszáz éves, némelyik eredetileg a régi fővárosban, Ayutthayábal állt, ahol lebontották és a mostani helyén újból felépítették.

J.T. 1967 márciusában Malájziába látogatott és egy őserdei kirándulás során nyoma veszett.

Úgy gondolom, Bangkok az elmúlt években jelentős fejlődésen mehetett keresztül. A nemrég és napjainkban épült házak, egyre magasabbak, modernebbek, de közöttük még ott vannak az omladozó viskók, amelyek helyén pár éven belül szintén felhőkarcoló fog épülni. Mikor még a korábbi helyen laktunk, ráláttunk egy hatalmas területre, ahonnan a romokat takarították, most is még csak takarítanak, valószínű mire elkezdik az építkezést mi már nem leszünk itt. Hála.

A J. T. Múzeum a belvárosban van, egy forgalmas főutcáról nyíló utca végében, de az egész kis utca nagyon gondozva van, jó lenne, ha minden utca így nézne ki. Bangkokban minden utcát telepakolnak cserepes virágokkal, de csak minimálisan gondozzák őket (most sok közöttük elég csúnya, de az esős évszakban tombolnak).

A múzeumban belépődíj ellenében körbe idegenvezetnek a főépületben, de csak csoportosan, így várnunk kellett egy kicsit. Azalatt megnéztük az üzletet, ahol táskákat, ruhákat, kiegészítőket lehet vásárolni. Az áraktól kicsit lepadlóztam, de nem is láttam semmit, amibe beleszerethettem volna (és emiatt muszáj megvenni). Barni viszont kinézett magának egy kendőt (?), de nem engedtem, hogy lerángassa a bábúról, így jött a hiszti, gyorsan ki is slisszoltam az üzletből.

Szerencsére a túra nem volt hosszú, mert Barnit nem nagyon kötötték le a sok, több száz éves csetreszek és falikárpitok. Próbálták az érdekességekre felhívni a figyelmünket, két dolog maradt meg nagyon, az egyik, hogy ezekben az épületekben nem volt még fürdőszoba és a kiállítás keretében megnézhettük az éjszaka használatos biliket, illetve az egérház. Egy babaház nagyságú házacska (igaz berendezés nélkül) volt az egereknek, ami egy üvegkalitkába volt, hogy kiszökni ne tudjanak. Állítólag a gyerekek úgy nézték, mint mi a tv-t (rákerestem a neten és találtam róla egy képet).

A nappalit lehetett lefényképezni, de csak az épületen kívülről. A berendezési tárgyak mind J.T. öröksége.

A körbevezetés után az épület alatt is lehetett fényképezni.

J.T.-nek is volt maid-je saját kis házikóval, ami nagyobb volt egy mai átlagos szobánál (legalábbis azok között, amiket mi láttunk), sőt lehetett fényképeni is.