Március 5.

2012 március 17. | Szerző: Gesztenye13

Hajnali kettőkor már úgy éreztem vagyok annyira álmos, hogy fogok tudni aludni, ha lefekszem. Így viszont elég nehéz volt fél hétkor felkelni az órára, de muszáj volt, mert csomagolni kellett J. Nem sokkal utánam Barni is ébredt, reméltem majd a kocsiban alszik egy nagyot. Nem így lett. Biztos, ami biztos a bőrönd egyik felébe csak játékok kerültek és a bicikli is menetkészen állt. Tízre jött értünk a sofőr, sikerült is elkészülnünk. Tavaly már voltunk Hua Hin-en, de nem álltunk se oda- se visszafele, pedig az autóból látszódtak a nevezetességek. Most előre megbeszéltem a sofőrrel, hogy megnézünk egy-két templomot, palotát.

Phra Nakhon Khiri National Park

Petchburi városánál található a három hegycsúccsal rendelkező magaslat, amit a helyiek Khao Wang-nak, azaz Palota hegynek hívnak. Az 1850-es években IV. Rama király egy nyári palota építésére adott megbízást a legészakibb hegycsúcsra. Mielőtt királlyá választották sok időt töltött itt, mint szerzetes. A palota a Phra Nkhon Khiri nevet kapta, ami annyit jelent, hogy „égi város egy dombon“.  A palota otthont ad a királyi hálószobának, öltözőnek és étkezőnek az eredeti berendezési tárgyakkal.

A középső hegycsúcson található Chedi-t V. Rama király emeltette. A keleti oldalon pedig a Maha Samanaram templom áll.

A parkolóból éppenhogy csak látszódott a hegy tete.

A jegypénztár mellett figyelmeztető tábla, hogy a templomnál sok a majom, akik vadállatok és veszélyesek és különben se idegesítsük őket, mert támadhatnak, És ne együnk, illetve vigyázzunk az értékeinkre. Ezeket már csak tetézte a fölfele vezető út. Két kábelautó szállította az utasokat egy baromi meredek hegyoldalon.

Szorítottam magamhoz Barnit, mint egy őrült, aki ezt elég nehezen tűrte. Kiszállva az autóból gyönyörű látvány fogadott minket. A meredek, sziklás hegyoldal telis-tele szebbnél szebb növényekkel. Először a palotát néztük meg, ahol nem lehetett fényképezni.

Egy lépcső a százból. Még fitten és mosolyogva másztuk meg.

A palota mellett egy templom (bemenni nem lehetett, csak körbesétálni) és egy obszervatórium található.

Innen remek kilátás nyílt a másik két hegycsúcsra. Nem tudtam eldönteni, hogy mennyire lehetnek messze, bár nem tűntek túl közelinek. Illetve a sofőr azt mondta, át lehet sétálni  mind a kettőhöz, úgy döntöttem nekiindulunk.

A változatosság kedvéért dög meleg volt, amit csak néha enyhített egy kis légmozgás. Az első lehetőségnél megálltunk inni és itt már jöttek a majmok is. Bevallom féltem, ahogy körülöttünk ugráltak. El sem engedtem Barnit, igaz alkalmam sem lett volna rá, mert végig cipeltette magát.

Karnyújtásnyira volt tőlünk. Látszott, hogy megszokták az emberek jelenlétét, nem szaladtak el, amikor közelítettünk feléjük.

Az első öt perc után tudtam, hogy nem lesz sétagalopp ez a kirándulás. Bár ki volt kövezve a sétány, minden porszemet éreztem a gyönyörű, de nem hegymászásra tervezett szandimban. Az út a természet által adott formákat követte, azaz kicsit emelkedett, majd meredek lejtő és meredek emelekedő néha pár lépésnyi sík terület. Azt hiszem ez a taposó gépen a brutál fokozat, de ott legalább van légkondi.

A hegycsúcsok között is mindenhol gyönyörű növények és sziklák váltották egymást.

Az egy dolog, hogy végre elértük a második látnivalót, ott újabb ezer lépcső várt ránk (nem volt annyi, de már kezdtem elveszteni a valóságérzetemet).

Próbáltam rávenni Barnit, hogy kicsit jöjjön a saját lábán, de nem hallgatott rám.  Pár fénykép után (elsőn, ahonnan jöttünk, a másodikon ahova tartunk) célba vettük a harmadik hegyet.

Vízünk közben elfogyott és gondolom nem sokan járják be az egész hegyet, így ezen a részen nem tudtunk venni innivalót (mi is csak két német csajszival találkoztunk). A harmadik hegyre felérve, végigcipelve Barnit, vattát köpve édes kisfiam egyetlen szót mondott a hegytetőn: APA! Hát szíjat tudtam volna hasítani a hátából, micsoda hálátlan kölök!

Pihenés képpen fényképezgettünk és kicsit leültünk az árnyékba. Borzasztó meleg volt, éreztem, hogy az egész fejem vörösen lüktet.

Kilátás a városra

Összeszedve minden erőmet visszasétáltunk a kábelautóhoz. Most először éreztem hasznát Réka tornáinak: meg tudod csinálni!, higyj magadban!, csak rajtad múlik, hogy elérd az álmaidat! Basszus az én álmom egy üveg ásványvíz és a parkolóban álló, légkondis autó volt!!!

Útközben megint találkoztunk egy csomó majommal. Barninak nagyon tetszettek, ő mindet meg akarta simogatni, én meg szorítottam ezerrel nehogy kikapják a kezemből (hisz írták, hogy vigyázzunk értékeinkre, nekem meg ő a legdrágább kincsem)!!!

Pont, amikor innivalót vettünk akkor vesztek össze a fejünk felett a majmok, félelmetes volt, ahogy minden irányból, a földön, a fákon rohantak felénk a majmok. A pasi előkapta a csúzliját és rendett tett.

A parkolóba szinte beájultam a hűvös kocsiba és a Hua Hin-ig tartó háromnegyed órás úton csak néztem ki a fejemből.

 

Hua Hin az elmúlt években lett, nemcsak a thaiok népszerű üdülőhelye, ennek megfeleleően folyamatosan épülenek a szállodák a tengerparton. Bangkokból akár repülővel, akár autóval is könnyen és gyorsan megközelítehtő. Szinte minden szálloda vállalja, hogy saját kisbuszával szállítják a vendégeket a bangkoki reptér és a szálloda között.

A szállásfoglalásnál csak annyit szerettem volna, hogy inkább kisebb szállodába menjünk és ne egy nagy hodályba. Érkezés után gyors becsekkolás majd két csajszi mutatta meg a szobánkhoz vezető utat, ami természetesen a második emeleten volt, alig bírtam felvonszolni magam Barnival a kezemben! A szállodáról bővebben a következő bejegyzésben írok. Természetesen az első dolgom volt ellenőrizni, hogy van-e internetezési lehetőség a szobában, ugyanis csak emiatt kaptam V-től egy okostelefont (az más kérdés, hogy egyelőre nem értek hozzá, csak az internet és Skype részéhez, de ezekhez is csak akkor ha nem kell mást csinálni vele, amit V megmutatott)). Láttam, hogy kell jelszó, de gondoltam majd a fürdés után elintézem. Ma csak a gyerekmedencét vettük birtokba és nagyon klassz volt, mert csak mi voltunk ketten Barnival, és bár hely lett volna bőven, végig a nyakamba kapaszkodott.

Fürdés után felsétáltunk a főépülethez a jelszó miatt. Mondanom sem kell, hogy nem volt elég, amit V mutatott és igazi hülye pics@ benyomását kelthettem, amikor mondtam, hogy igen az én telefonom csak nem értek hozzá (egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani V-t). A recepciós csaj sem állt a helyzett magaslatán, de volt telefonos segítsége és felhívta a szálloda IT guruját és láss csodát kapcsolódtunk a világhálóhoz. Barni persze közben az összes díszpárnát átrendezte majd mint aki jólvégezte dolgát elindult kifele alépcsőn. Brrrrrr. Visszamentünk a szobába és gondoltam még vacsi előtt beszélünk Anyuval, hogy minden oké. Hát a szobában nem volt netünk. Fogtam Barnit és visszacaplattunk a recepcióra, hogy mégsincs netünk. Csaj nézi a telefonomat, nézem én is és érdekes módon ott van net. Visszaküldött a szobába, hogy nézzem meg mégegyszer, hogy biztos nincs-e. Hát mondom, vazze ez hülyének néz, de Barnit rábízva visszamentem a szobába és tényleg nem volt net. Ahogy mentem vissza a recepcióra a főépület közelében láttam, ahogy a telefon kapcsolódott a nethez. Hát mondták, hogy ez nem először fordul elő, hogy ott van, de a szobában nincs, de ne aggódjak az egyik recepciós visszakísér a szobába és onnan felhívja az IT-st. Persze visszaérve a szobába egyből kapcsolódott a telefon.

Vacsorázni már remegő lábakkal mentem le a lépcsőn és sírva kértem Barnit, hogy egy kicsit legyen elnéző és jöjjön a saját lábán. Túlzásba nem vitte, de gyalogolt. Vacsi előtt kénytelen voltam inni egy koktélt, mert kellett a lazulás. Kicsit féltem Barnival étterembe menni, de nagyon jól viselkedett. Az asztalnál ülve várta, hogy kihozzák az ételt, a Bruschettaból nem evett, de a másodikból a sült krumplit ő ette meg, a húsi az enyém lett. Gyorsan Skyplotunk Anyuval és V-vel, majd pillanatok alatt elaludtunk. Azt hiszem ez sok is volt egy napra.

Március 4.

2012 március 15. | Szerző: Gesztenye13

A hét második fele a készülődéssel telt.

Anyuval még egyszer leegyeztettük, hogy mindent megvettek-e, amit kértem. Nem nagy dolgok pl. szárított élesztő, vaníliás cukor, tusfürdő (nem tudom, hogy itt szappant használnak vagy mi van, de nem kapok normális tusfürdőt magamnak, Palmolive-ból találtam két különböző illatban, de a többi valami helyi vacak, illetve van még az aranyárú kategória, amit megvennék, ha tudnám, hogy Barni nem kaparintja meg őket és önti a felét a fürdővízbe).

A mi nyaralásunkkal kapcsolatban meg körülnéztem a neten, hogy mit érdemes megnézni útközben.

Nem mondom, illetve írom, hogy lelkilek könnyű, hogy V, hacsak rövid időre is, de hazaugrik, találkozik a családdal. Furcsa lesz, hogy a Skype másik oldalán nem egy hotelben lesz, hanem otthon. De ami nem öl meg az megerősít :-(.

 

Ma délelőtt a közeli parkba ugrottunk le egy kicsit. Ez a park gyalog sem lenne messze, ha Barni kicsit lelkesebben használná a lábát az utcán.

Két játszótér is van a parkban, az egyik a kicsiknek, a másik nagyobbaknak. Vasárnap lévén jó sokan voltak, de tetszett Barninak.

Már okosan tudja, hogy a csúzdán a fenekén ülve kell lecsúszni, de szívesen használja hason és felfele gyalogolva is.

Sokszor még sétálva indul el lefele, így minden mozdulatát követni kell, és ugrani ha el kell kapni.

Futóbolond módjára rohangáltam a mászóka körül és alatt, hogy mikor kell akcióba lépnem :-). Egyszer a nagy, kanyarodós csúzdának is nekiindult, amit én V-nek segítségért kiabálva tudtam csak lereagáni, majd alulról próbáltam bemászni, ha menteni kell Barnit. Szerencsére nem nagyon csúszott, így útközben hasrafordult és szép lassan lecsúszott.

Túlélve a sokkot, amit kaptam vettem észre, hogy V legfontosabb dolga az volt, hogy az én nagy kofferomról készítsen fotókat, ahogy mászom be a csúzdába. Ennyire nem kellen félteni a fiát!!! Ezen a pár percen kívül nálam volt a fényképező és örömmel vettem észre otthon, amikor megnéztem a képeket, hogy V feje minden képről lemaradt. Így tudott járni :-)!

Mikor hazafele jöttünk már üres volt a játszótér, mert ebédidő volt.

Hazafele még bevásároltunk, majd Barnu délutáni alvása alatt összecsomagoltunk. Összeszedve bátorságomat Barni téli ruháit (sapka, sál, harisnyák, bélelt nadrág) és a kinőtt ruhákat hazaküldtem.

 

Részemről a búcsú igencsak sírósra sikeredett, de az este tennivalók alatt megnyugodtam, majd miután Barni elaludt blogoztam egyet.

Február 28.

2012 március 13. | Szerző: Gesztenye13

Most egy kicsit nehezebb a napjainkat megszervezni, mint tavaly, amikor kijöttünk Bangkokba.

1      akkoriban vagy babakocsival, vagy kenguruval mentünk mindenhova, és mind a kettőben nagyon jókat aludt Barni. Most már nem használunk babakocsit (amennyire kihasználtuk a mélykocsis illetve a hordozós funkciót, sportkocsinak annál kevésbé, pedig nekem ránézésre az a változata tetszett a legjobban a kocsinak), általában a biciklit viszünk mindenhova, amin persze nem tud aludni. Volt már rá példa, hogy oldalra bicsaklott a feje, de arra fel is ébredt.

2      télen, mikor otthon voltunk nagyon beálltunk a napközbeni alvásra, nincs fix időpont, de ha látom, hogy kezd álmosodni percek alatt elalszik, ha csak később fektetem le küzdünk rendesen.

A sofőr reggel elviszi V-t dolgozni és általában 10.30 körül ér vissza, mi ekkor tudunk elindulni itthonról. Próbálom úgy csinálni, hogy legkésőbb 2-re érjünk haza, gyors ebéd és alvás. Szóval 3-4 órába kell belesűríteni az oda- és visszautat, illetve az ottlétet. Hát ez nem egyszerű a bangkoki közlekedés mellett. Ha valamit szeretnék megnézni és messze van akkora kell időzíteni, amikor V külföldön van és korán tudunk indulni.

 

Mára is sikerült egy közelben lévő látványosságot találni. És nagyon tetszett az utca is, ahol jártunk. A főúttal párhuzamos, első utca. Nagyon keskeny, kétsávos utca, nincsenek kajaárusok, nincsenek parkoló autók, csak kerítések, rengeteg zöld és maximum egyemeletes kertes házak. Gondolom csak kihalásos alapon lehet itt ingatlanhoz jutni.

 

M.R. Kukrit’s House

 

Mom Rajawongse Kukrit Pramoj Thaiföldön született 1911-ben, apai ágon a királyi család tagja, anyai ágon pedig az egyik miniszteri család leszármazottja. Ifjú éveiben otthon taníttatták és betekintést nyert a királyi palota életébe is az abszolút monarchia utolsó éveiben, ezáltal az igazi Thaiföld elkötelezettjévé vált. 15 éves korától Angliában tanult, amit egy oxfordi diplomoval zárt le.

M.R. Kukrit kiemelkedő tehetség volt, egyetemi előadóként, íróként, költőként, újságíróként (ő indította el és volt egyedüli tulajdonosa egy befolyásos újságnak, Siam Rath Journal) tevékenykedett, nevéhez fűződik az első politikai párt megalapítása 1945-ben, és ő volt a 13. Miniszterelnöke Thaiföldnek 1975-1976 időszakban.

 

Jeleskedett a művészetekben és támogatta is a művészetet. A kiállítás keretében megtekinthető a „Khon“ maszk gyűjtemény is. A „Khon“ egy thaiföldi színi előadás, melyet dobszóval kísérnek. A „Khont“ hagyományosan férfiak adják elő, akiknek a maszk viselése miatt eltúlzott mozdulatokkal kell az egyes érzelmeket kifejezni. A „Khon“  előadás magába foglalja az éneket, a táncot, a cselekményt, akrobatikus elemeket és a zenét,  a történetek egy indiai eposz thai verzióján, Ramakien-en alapulnak .

A bejáratnál található pavilon elkülönül a többi épülettől. Ez az épület épült utoljára, rendeltetése: találkozók, vallási ceremóniák, színházi előadások helyszíne. Ebben az épületben található a „Khon“ maszkok kiállítása is. Mindemellett nagyon régi padok és székek voltak kiállítva, ne ülj le felirattal, valószínű nem voltak felkészülve Barni korú látogatókra, akik nem tudnak olvasni, viszont előszeretettel másznak fel mindenre. Fél szemem a fényképezőn, fél szemem a gyereken.

A pavilont egy kis kert választja el a privát élettértől. A kertben a japán bonsai fák thai megfelelőit, a Mai Dat néven ismert miniatűr fákat csodálhatjuk meg. Az egész helynek sajátos hangulata volt, de ennél a kertnél sokkal szebbeket is látni itt.

A főépület alsó szintjén szint minden nap zajlott az élet, ebédek, vacsorák tanítványoknak, barátoknak, újságíróknak és politikusoknak. M.R. Kukrit szeretett a kis nyitott teraszon dolgozni a a tavacska mellett. Én is el tudnám képzelni, hogy hasonló környezetben innám meg a reggeli kávémat J. Szépek voltak a régi bútorok, köcsögök és minden felületet kutyás fényképek borítottak be, ekkor már nagyon szimpatikus volt a pasas!

A felső szintre lépcső vezetett, na itt végre volt két perc nyugalmam gondolván a lépcsőben csak nem tud kárt tenni a gyerek.

Minden épület a tradicionális thai építészetet képviseli, néhányuk több, mint 100 éves. Az épület tulajdonosa vásárolta a kis házakat különböző helyekről, különböző időpontokban, ahol lebontották őket és szállították ide a jelenlegi helyükre. Az első épületet 1960-ban vette meg és 20 év állt össze a ma 5 házacskából álló épületegyüttes.

Mindegyik házacskának megvolt a saját funkciója. Bal oldalon van a könyvtár, sajnos csak az előtérben lehetett fényképezni. Eszméletlen régi, szép könyveket láttam. Szeretek nagyon olvasni, könyvtárba járni, alig bírtam megállni, hogy ne vegyek le egy könyvet a polcról, hogy belelapozzak. Barni szerencsére jól elszórakozott az ajtók nyitás-csukásával (igen, még mindig), nyugodtan tudtam nézelődni.

Jobb oldalon a hálószoba házacskája áll, itt lehetett fényképet csinálni és mialatt csináltam Barnu úgy gondolta közelebbről megszemléli a képen látható csetreszeket. Szegényre szó szerint ráüvöltöttem, hogy Barni, állj!!!!!!!!!, úgy megijedt.

A szemben lévő épület volt M.R. Kukrit fogadó helyisége, amit kézi készítésű, thai bútorokkal rendezett be. Csak kint lehetett fényképezni.

Jobbra leghátul az imaszoba található.

Bal oldalon a háttérben pedig a Kiállítás szoba található, ahol igazi régiségek láthatók, Sukhothai kerámiák, agyagedények Ban Chiang-ból, fafaragások

Az épületekkel szemben egy “madárles” pavilon áll. Az emeleti szinten az épületekbe le kellett venni a cipőket, Barni két próbálkozás után rájött, hogy nem érdemes mezítláb közlekedni az épületek között, inkább óbégatott nekem (borzasztó forró volt a kő).

Sétáltunk egyet a kertben is, ahol a pasi állatszeretete köszönt vissza. Mindegyik kis síron rajta volt a kutya neve és hogy mikor élt. Húúú én is jól kibőgtem magam, ahogy az előző kutyusomra gondoltam.

 

Még nem írtam róla, de V ronda dologra készül a jövő héten. Vasárnap éjszaka Európába utazik egy meetingre és csütörtök éjszaka hazamegy Magyarországra. Hát a szívem szakad meg. Mondtam neki, hogy a nagy bánatban szeretnék pár napot Barnival a tengerparton tölteni. A múltkor csak 4 napot nem volt itthon, de én majd megőrültem éjszakánként. Nem féltem, de nagyon rossz érzésem volt. Akkor tudtam aludni, amikor éjszakánként Barni átjött (minden éjszaka átjön egyébként is), hiába, ha V nincs itthon ő a férfi a házban. Ma lefoglaltuk a szállást Hua Hin-en és bízom a jó időben!

Február 25.

2012 március 10. | Szerző: Gesztenye13

Ma megnéztük a Skanzenban az eddig nem látott épületeket, szobrokat. Elmondhatjuk, hogy most már mindent láttunk, egy épület kivételével, amit tavaly óta rekonstruálnak, remélem valamikor elkészül, mert nagyon szép lesz, de most nem lehetett jó képet csinálni, mert mindenhol kupacokban állt az építőanyag meg a törmelék. Amikor legközelebb idejövünk Anyukámékat szeretném körbevezetni!!!!!!!!!!!!!!!

Ma nagyon nehéz volt Barnival, mert le sem akart szállni a golfautóról, igazi férfi a lelkem-galambom :-). Mondjuk én jól elvoltam, az egymáshoz közel lévő látnivalók között elsétálgattam a fiúk meg autóztak, ahol tudtak ott száguldoztak. Nagy az egyetértés (Anya, te ide nem ülhetsz fel)!

Hiába jelöltem meg a könyvben, hogy mit nem láttunk még, mert a sok eszemmel itthon hagytam. Vettünk egy másikat és gyorsan átlapoztam és nekiindultunk.

Akárhányszor voltunk már itt, mindig nagyon meleg volt és soha nem esett az eső. Ez most sem volt másképp, megint sikerült polóban barnulni (elég csúnya látvány, hogy a karunk meg a nyakunk szép barna máshol csak minimálisan).

 

Az első templom, amit megnéztünk a X. századból való, a belső homokkő épületeket kőfal veszi körül. Az eredeti templom Sa Kaeo-ról származik, a középső toronynak csak a talpazat része volt látható. Itt a Skanzenben a a szentélyt az eredeti méretekben állították helyre.

A Chedi kertben a különböző építészeti stílusban, a történelem különböző időszakából származó emlékeket hasonlíthatjuk össze.

Buddha szobor messziről

és közelről

Színházi pavilon speciális tervezéssel és építéssel az előadásokhoz

Az úszó piac itt a Skanzenben főleg étkezési lehetőségeket és gagyi szuveníreket kínál (elvileg Bangkokban is van úszó piac, ami ma már leginkább turistalátványosság, ezt még szeretném megnézni, de Barnit féltem oda elvinni)

Vannak nagyobb éttermek, ahol gondolom rendezvényeket tartanak, így a környékét szépen rendben tartják.

Ha végre le tudtuk csalogatni az autóról vagy egész egyszerűen fogtuk és vittük magunkkal akkor sem értékelte az erőfeszítésünket, hogy megismertessük vele az ázsiai kultúra és történelem piciny szegletét. Itt éppen egy biciklit néz lemeredve, de helyettesíthetjük motorral, autóval, kamionnal…

A Chong Kham templom észak Thaiföldről származik, érdekessége, hogy a vallási szertartások színtere és a szerzetesek lakhelye egy épületen belül van. Ez az oka, hogy ezekben a templomokban csak kevés szerzetes él.

Sokszor elmentünk már a templom mellett és végre, most belülről is megnéztük. A nagy belső tér mellett az épület oldalán kisebb helyiségek voltak, amik úgy néztek ki, mint a szobák, fel is osztottam magunk között, kinek melyik lenne a hálószobája, természetesen az enyém a folyóra néz! Még nem költözünk, mert fürdőszobát kell csináltatni :-).

Amikor a nap nagy részét a szabadban töltjük próbálunk Barninak minél több folyadékot adni, ami nem olyan egyszerű, mert ha nem akar akkor nem iszik, ha fejen állok akkor sem. Itt a templomban volt egy néni, vagy itt dolgozott, vagy csak beszélgetni járt ide az embereknek a vallásról nem derült ki számomra. Ő adott Barninak egy mandarint, aki majdnem megette héjastól, végül kettőt megevett, persze megpucolva. Nem értem miért jobb és finomabb az, amit nem tőlünk kap.

Biztos érdekes látvány volt a mandarint evő gyerekem, mert mindenki lefényképezte, aki közben arra járt.

Azt sem értettem meg, mi tetszik neki annyira egy öt centi magas lépcsőfokban, hogy tízszer megjárta oda-vissza. Bevallom Barniról nem szoktam levenni a szandálját 1-nem tudja, hogy mire nem kellene rálépnie, 2-ahol süti a nap a felületet olyan forró, hogy alig lehet rálépni (néha, egy-egy fénykép kedvéért megteszem, de nincs is szőr a talpamon)

Ő ennyire örült magának

Az utolsó látnivaló felé még megálltunk egy templomnál, ahova megint csak egyedül mentem be. Elég nehéz volt lefényképezni, mert a téglaúton állva nem fért rá minden a képre. Amióta az egyik szobornál a falon láttam vagy egy siklót vagy egy kigyót messziről elkerülöm a fűvet/gazt.

Utolsóként néztem meg a Phre That Mondop-ot (mondop: négyzet alapú épület vagy szent hely piramis tetővel, amit oszlopok tartanak). Körbe lehetett sétálni egy kiépített sétányon, de az épülethez nem vezetett út, valószínűleg nem akarták, hogy ennél közelebb menjünk (hát én meg le nem lépek az útról).

 

Végére egy szépség

Az agancspáfrány a tápláló talaj hiányát úgy potólja, hogy saját komposztot csinál magának. A növény magasan a talajszint felett, fatörzsekre kapaszkodva él. Nevét hosszú, agancsszerű leveleiről kapta, de van egy másik levélörve is, amellyel szorosan körülöleli gazdanövényének törzsét. A köpenylevelek rögzítik a páfrányt, s egyúttal kehelyformát képeznek, amely felfogja a lombkoronából lehulló faleveleket, saját korhadó leveleit és egyéb szerves törmeléket. A kehelyben összegyűlő hulladék idővel tápanyagokban gazdag komposzttá alakul.

Az otthoni virágkiállításokon is mindig megcsodáltam ezeket a páfrányokat, de nem mertem bevállani otthonra. Itt kinn a virágpiacon hatalmas növényeket árulnak, de azért a természetben a legszebb.

Február 23.

2012 március 10. | Szerző: Gesztenye13

Kicsit azért mi is átéltük az otthoni havat, hideget. Ugye Anyuval minden nap Skype-olunk, általában egy órát, de a havazós napokon ez lerövidült, mert mindig ment havat lapátolni :-), illetve szegény mindig jól be volt öltözve.

Én nagyon nem szeretem a telet, a havat meg pláne nem és az otthoni képeket meg videókat nézve sem irigykedtem rátok. Valahogy nem hiányzott, hogy órákon át öltözzünk és nekiinduljunk szánkózni, amit lehet, hogy Barni öt perc után meg is unt volna és mehettünk volna be.

De az itt lévő meleg sem túl jó. Elég idegesítő, hogy zuhanyzás után nem tudod szárazra törölni magad, mert már izzadsz le. Oké, hogy van légkondi, de az egész napos zúgást nagyon idegesítő hallgatni. Ha szerencsénk van éjszaka tudunk kereszthuzatot csinálni a hálószobába, ha nem, légkondi bekapcs. Barni szobájában pedig minden éjszaka be kell kapcsolni, mert nincs légmozgás. 26-27 fokban már egész jókat tudunk aludni.

Az épületben lévő fitneszterem egyik oldala tiszta üveg és hiába sötétítettek általában 35 fok körül van a teremben. Most már azt csinálom, lemegyek bekapcsolom a légkondikat, feljövök átöltözni stb és egy óra múlva visszamegyek (egyelőre nem sokan használjuk). Pár fokot szokott hűlni ennyi idő alatt.

Amikor otthon, nyáron szenvedünk a melegtől segít, hogy általában tudjuk a forróság végét és utána felfrissülünk. Na itt nincs felfrissülés és májustól jön az esős évszak, ami a száraz melegnél is rosszabb, akkor még az árnyékban is izzadunk. Olvastam a neten, hogy forró, száraz nyár várható a Kárpát-medencében, otthon leszünk, majd kiderül.

Sokat gondolkoztam rajta, 15-20 évvel ezelőtt hogy lehetett elviselni egy ilyen külföldi munkát. Én internet nélkül tuti megbolondulnék. Az hogy olvasom a híreket, megnézem a híradót,  emailezek nem engednek elszakadni az otthoni hétköznapoktól. Anyu és a média nélkül teljes hírnélküliségben szenvednénk (nem mintha olyan jó híreket kapnánk mostanában Magyarországról). Biztos más lenne, ha dolgoznék, emberek között lennék, napközben nem ülnék le a gép elé. Egyébként is hiányzik már a munka, nem a seggelős része, hanem a gondolkodás, a pörgés.

Nem azt mondom, hogy egy kisgyerek nem egész napos program, sőt hosszabb, mint napi 8-9 óra, de más!

 

Haragszom az FBI-ra, hogy bekavart a megavideo-nak, az online-sorozatok.hu is oda töltötte fel a filmjei legtöbbjét. Próbálják pótolgatni, dehát hatalmas munka és pont azok a sorozatok nem érdekelnek, amiket már feltöltöttek. A Grace klinika továbbra is szuper, és ami most történt meg először a 8. évad 13. részén szétröhögtem magam.

V vett falami kütyüt, amivel elvileg az otthoni műsorokat tudnánk nézni neten keresztül, de egyelőre nem működik. Eleinte volt kép csak hang nem, utána már kép sem. Király. Jó lenne ha a háttérben menne valamelyik Discovery vagy hasonló csatorna, de még jobb lenne, ha leülnék és angoloznék!!!! Úgy látszik nekem az angolozás olyan mint a fogyókúra, mindig a következő hétfőt várom, hogy elkezdjem…

Február 18-20.

2012 március 4. | Szerző: Gesztenye13

Béna hétvége után, csúnya hétfő.

Még nem írtam róla, de ahhoz képest, hogy ez egy új ház, nagyon sok minőségi probléma van, illetve gyakran romlik el valami. Minden héten jönnek valamit javítani, ezen a héten sem történt másként.

Csütörtök napközben furcsa érzésem volt, amikor a nappali bizonyos területén a padlón járkáltam, olyan hullámosnak éreztem, de ránézésre sem volt valami oké. Péntek reggel V is észrevette és mondta, hogy szerinte vízet szívott magába a parketta. Mondtam, hogy nem lehet, mert a csajszi, amikor felmos 1 perc múlva már száraz is a padló, nem messze ugyan van virág a padlón, de nagyon óvatosan locsolok, ha Barnin nincs pelus jut pisi a padlóra, de jön szólni, hogy töröljem fel, vagyis nem lehet vízes a parketta.

Pénteken, amikor hazajöttünk a parkból, illetve V munkahelyétől a virágtartó alatt állt egy kis víz, persze V ugrott, hogy ne csodálkozzunk ha vízes a padló, mert itt áll a víz. Nem akartam másra kenni a dolgokat, de mondtam, hogy én ma nem is locsoltam, a csajszi meg elvileg nem szokott, mert tudja, hogy én foglalkozom a virágainkkal. Feltöröltem és mondtam, hogy jobban fogunk figyelni, de itt valami akkor sem oké. Félkómásan éppen aludni készültem, mikor V kérdezi, hogy feltöröltem-e a vízet, mert megint áll a virágtartó alatt. Már nem igazán láttam ki a fejemből, de kimentem a nappaliba és az egész szekrény előtt víz volt, mintha egyenesen a szekrény alól jönne. Feltöröltünk, hogy majd reggel szólunk a tulajnak.

Reggelre természetesen tócsányi víz állt a nappaliban, és a plafonunk is vízes volt. Rövid időn belül egy seregnyi ember árasztotta el a lakásunkat, hogy megnézzék mi van. Biztos, ami biztos minden szó nélkül elzárták a vízet a lakásban, igen, ez akkor derült ki, amikor a mosdót próbáltam használni. Álmennyzet bontás után kiderült, hogy a tűzoltórendszer csőve lyukadt ki. Többórás hegesztés után megoldódott a probléma, de nekünk az egész napunk ráment.

Öröm az ürömben, legalább a tűzoltórendszer működik!! Azért ez a 20. emeleten megnyugtató.

 

Vasárnap délelőtti program: lábammal vissza a dokihoz. Már kicsit késésben voltunk, amikor öltözni akartam és észrevettem, hogy Barni bezárta a fehérneműs fiókomat és a kulcs nincs sehol (gyárilag zárhatóak a fiókok a szekrényben, soha nem látta, hogy bezárom a fiókot, azt meg még kevésbé, hogy elrakom a kulcsot). Végigpróbálva az összes fiók összes kulcsát nem jutottunk közelebb egy árva bugyingómhoz sem. Végignéztem a szárítókat, a vasalni való ruhák kupacát, de talán most először minden tiszta fehérneműn a helyén volt :-).

És jött az én bátor lovagom és fél óra kemény munkával szétfúrta a zárat a fiókon és fehérneműhöz jutottam. Az hogy Barnunak nem tetszett a fúró hangja és végig nyafogta a folyamatot csak hab volt a tortán (V esetén hab volt a tornán).

A késés miatt nem kevesett vártunk a dokinál, aki ráadásul úgy meghajtogatott, hogy a feledés homályába tűnt fájdalmam nem kicsit visszatért, este alig bírtam menni.

 

A hétvége izgalmaira úgy gondoltam ma megnézünk egy templomot. A bangkokforvisitor.com szerint ez szintén kihagyhatatlan nevezetesség (szerintem meg nagyon is kihagyható). Tény, hogy a magassága miatt nagyon messziről látható, de több szépet nem nagyon tudok elmondani róla.

 

Wat Dhammamongkon

A templom relatíve fiatal, 1960-ban kezdték el építeni egy pap jóvoltából, aki korábban több mint 20 évre visszavonult az erdőbe. A magas torony 95 méter magas és 1985-ben fejezték be az építését. A toronyban 12 emelet található, osztálytermekkel, múzeummal és rádió állomással. A múzeum a 10. emelettől kezdődik, láthatunk itt Buddha szövegek gyűjteményét, szobrokat, edényeket.

A múzeum felett meditációs helyiség, legfelül pedig a harang alakú Chedi található.

 

Kiszállva az autóból egy omladozó épületet láttunk, de azt mondták látogatható, így nekiindultunk. Nem tudom, hogy az árvíz tett-e ekkora kárt a templomban, de van rá esély, mert körbe volt bontva  a templom.

A templom szomszédságában mindenhol lakóépületek voltak, ennek ellenére nagyon kevés emberrel találkoztunk.

A földszinten, amiről később kiderült, hogy a második emelet található az imaterem a buddhaszoborral.

Innen lépcső, illetve lift vezet fel a toronyba. Hát mi nekivágtunk gyalog, hogy mégiscsak lássuk mi van az emeleteken. Az első emeletig felszűrödött valamennyi fény, illetve az emeleten is égett egy-két lámpa, így hagytam Barnit lépcsőzni. Itt egy zárva lévő bolt volt, ahol mindenféle vallási relikviákat árultak.

A következő emeletre vezető lépcsőkön már inkább vittem Barnit, mert korom sötét volt, sok helyen a járólapok is mozogtak. Közben azon gondolkoztam, hogy mire felérünk milyen színű lesz a talpunk itt túrázgatva (legnagyobb döbbenetemre teljesen tiszta volt a talpunk mikor a temploból kiérve felvettük a papucsunkat). Tényleg osztálytermek voltak két-három emeleten keresztül, de nagyon egyszerű és szegényes volt a berendezés.

Egyedül a számítógépteremben volt jobb a helyzet, de a falak itt is csúnyák voltak.

Rendületlenül haladtunk felfele és ahogy szűkült össze a torony úgy lett egyre világosabb a lépcsőházban is. Hat emeletet gyalogoltunk felfele és egy teremtett lélekkel sem találkoztunk. Nekem ilyenkor vannak érdekes gondoltaim és parázok rendesen, de mindig arra gondolok, hogy egy templomban csak nem történik velünk semmi rossz.

Aztán kiderült, hogy járnak ide emberek, de a tízedik emeletig van lift és mindenki azt használja (puhányak). Körbenéztünk a múzeumban, de minden tárgy nagyon poros volt, sehol egy angol felírat, olyan elhagyatottnak látszott minden.

Szép lassan azért felértünk a torony tetejébe. Barni nagyon szeret lépcsőzni, de legalább ennyire szeret mindent megtapogatni, “kipróbálni”, ezért az imateremből gyors fényképezés után jöttünk is lefele, mert nem hiszem, hogy megdicsértek volna minket, ha az összes füstölőt elhozzuk.

Lefele mi is lifttel jöttünk, mert nem akartam végigbotladozni a sötétben. A lift aljában egy makett segítségével mutatták meg a templomhoz tartozó épületeket.

A templom körüli imahelyek ezen az egyen kívül szintén darabokban voltak

 

 

 

Február 17.

2012 március 4. | Szerző: Gesztenye13

Tegnap éjszaka V hazaért, de már Barnu aludt, így csak reggel találkoztak, volt öröm. Illetve már az éjszaka is, amikor Barnu szokásához híven megjelent a szobánkban, de annyira nem volt fenn, hogy felfogja, hogy ott van az Apja.

 

Délután a Rama IX. parkban, a mumus parkban voltunk. Tavaly 2x már voltunk, egyébként hatalmas a park, de mind a kétszer elkapott minket az eső (helyi viszonylatban ez úgye özönvízet jelent), így alig láttunk belőle valamit.

Tőlünk kicsit messze van ez a park, ma ráadásul péntek délután volt, amikor a borzasztó forgalom eléri a még borzasztóbb kategóriát, ezért a lakástól több mint egy óra oda az út, így úgy időzítettem, hogy a délutáni alvás a kocsiban legyen, utána séta a parkban, majd mentünk Apáért a céghez.

 

A biztonság kedvéért kettő darab esernyőt is beraktam Barni biciklijének tartójába, de csak azért, hogy elriasszák az esőt (egyénként ha itt nekiáll esni, nincs az az esernyő, ami alatt szárazak maradnánk). A parkokban látótávolságon belül mindig van legalább egy pavilon, ami alá be tudunk ülni-állni, ha esik az eső.

 

Parkolás után a szokásos, 50 faktoros naptejjel indítottunk, majd ellenőriztem az innivalóval (ami ugyan pár perc alatt megmelegszik, de még az is életmentő lehet) és fényképezővel való ellátottságunkat és nekiindultunk a parknak.

 

Valószínű, hogy sokan dolgozhatnak itt, mert mindenhol csak a gyönyörűen ápolt növényeket lehet látni. Napközben nem sok emberrel találkoztunk, de a sofőrünk szerint reggel és este nagyon sokan sportolnak a parkban, illetve hétvégén tényleg sokan vannak. Annyira nem hiányzott a tömeg, mert így legalább jó képeket tudtam csinálni.

Az útikönyvben olvastam, hogy a parkon belül különböző területek vannak kialakítva, ahol egy terület, illetve klíma növényei vannak összegyűjtve.

Először a sivatagi pavilon került az útunkba. A pavilon elé is különleges növényeket ültettek

A pavilon pedig kaktuszokkal volt tele. Kint sem fáztunk, de bent kettő perc alatt szarrá izzadtuk magunkat (semmi légmozgás, csak megakadt forró levegő). A belső teret úgy alakították ki, hogy le lehessen ülni padokra a növények között. Hát gondoltam magamban, maximum akinek két anyja van.

Gyors fényképezés és menekültünk ki. Amikor látom, hogy a sofőrnek tiszta víz a feje, megnyugszom, hogy nemcsak az ideiglenesen itt állomásozóknak van melegük.

Továbbsétálva és a kellemes szellőben megszáradva érkeztünk meg a következő pavilonhoz, ami pont úgy nézett ki, mint egy pálmaház. Középen egy kerti kis pavilon, körbe gyönyörű növényekkel. A pavilon borítása nem engedte át a közvetlen napfényt, de a meleget igen (egyébként a bent elhelyezett növények megtalálhatók a parkokban, az utcán, nem igazán értettem a koncepció lényegét, így gyorsan csináltam néhány képet).

A következő kinti területen európai miniparkok voltak kialakítva, olasz, spanyol, francia, angol…

Mellettük végre találtunk egy helyet, ahol tudtunk venni hideg innivalót. Innen már visszafele sétáltunk az autóhoz.

A park egyébként népszerű fotózáshoz ifjú pároknak, mindig találkozunk velük, sőt vannak kialakítva ilyen romantikus helyek is.

Február 14.

2012 március 2. | Szerző: Gesztenye13

Elérkeztünk abba az időszakba, amikor Barnu egész álló nap Apázik. Mint egy kis papagáj: Apa, Apa, Apa……

Tegnap reggel V elutazott és majd csak csütörtök éjszaka fog hazajönni, lehet, addigra megörülök az Apázástól. Mindegy mit csinálunk, játszunk, autózunk nem lehet elterleni a figyelmét. Az Apával való Skype-olás nem jön be neki, de általában már alszik is, mire V le tud ülni a géphez.

 

Tegnap voltam kezelésen és úgy döntöttem, itt be is fejezem. Untam az egész kezelést. Már alig fáj a lábam, szerintem tornával és sok nyújtással rendbe fog jönni. Tudom, hogy V azt fogja mondani, ne legyek okosabb a dokinál (10 alkalmat javasolt), de az én lábamról és döntök és kész!!

 

Ezek a házban lévő játszószobában készült képek. Nem egy nagy durranás, de néha lemegyünk. Jó ha van lenn másik gyerek, mert Barni jól el van köztük, de ha 5-6, Barninál nagyobb gyerek van, nem megyünk be, mert csak fellökik.

Ugyan megmutattam neki, hogy hogyan kell használni, hol kell felmászni, hol kell lecsúszni, hogyan kell lecsúszni, de megy ez minden pózból.

Ja itt Angry Bird őrület van (az egész játszószoba falán is ők vannak), még csak nem is hallottam erről a meséről. Bár egyik nap én is majdnem vettem egy Angry Bird-ös pólót, 1-nagyon ocsó volt, 2-jól néznék ki a játszószobába. 🙂 Nem vettem!

Barni születése után V bement egy Média M-ba és egy szatyornyi mese dvdvel jött ki. Kettőt már kibontottam, de Barni nem akar leülni mesét nézni. Ez végül is nem baj, sőt örülök neki, hogy jobban lefoglalják a játékok, de néha jól jönne 10 perc nyugalom. A háttérben azért el szoktam indítani a youtube-ról igazi klasszikus magyar meséket: Vuk, Erdő kapitánya, Ludas Matyi, vagy régi Disney meséket.