Április 28.-29.
2012 május 16. | Szerző: Gesztenye13
A mai nap nagy része az utazással telt, kora estére pedig egy kis sétát terveztünk a városba, na ez már nem valósult meg. Januártól április közepéig nem voltunk sehol, vagyis Barnival 4 napra lementünk a tengerpartra, amíg V. Európában volt, de egyébként szívtuk a büdöset Bangkokban. Balira volt időm felkészülni, meg várni rendesen, de Szingapúrnak csak nekiindultunk.
Kicsivel 12 után indult a gépünk, pont időben a délutáni alváshoz. Mivel összesen 2 óra az út, itt gyorsan hozták a kaját. Barni szépen evett, de az alvással csak szenvedett, viszont a taxiban elaludt, kicsit furcsa volt, de még nem gondoltam semmi rosszra.
Az első benyomásom az országról, illetve a városról, hogy ennyi zöld nem létezik, mint amennyi itt van. A reptértől a szállodáig tartó úton olyan volt, mintha egy parkba autóznánk. Az út a tenger mellett vezetett és a parkon túl, hatalmas teherhajókat lehetett látni. Legszívesebben kiszálltam volna sétálni egyet. A belváros is gyönyörű, tiszta, sok zöld, üvegépületek.
Amíg V. bejelentkezett a szállodába Barni csak lógott rajtam és már éreztem, hogy kicsit meleg, mire felértünk a szobába tiszta láz volt. Hurrá. Gyógyszeres börönd elő, maximális adag Nurofen, ami lement, körbenézett majd az egész napi kajával együtt visszajött. Ennél még ijesztőbb volt, hogy a reggel ráadott pelenka még mindig száraz volt és érzékeny volt a hasa alja. Amíg én átöltöztettem és átöltöztem V. körbetelefonált –ismerős, biztosító, porta- hogy hova menjünk orvoshoz. Szóval az első útunk Szingapúrba a Mt. Elizabeth kórház ügyeletére vezetett.
Voltak egy páran, de egyből foglalkoztak velünk, amíg V. a papírokat intézte egy nővérke már lázat mért, elég bíztató volt. Nem egyedül fektették le egy ágyba, hanem én is odafekhettem vele, illetve hozzám bújhatott, de ez kellett is neki, mert soha nem láttam még ilyen elesettnek.
Két órát voltunk a kórházban, de lázcsillapításon kivül semmit sem csináltak vele. Mire jobban lett az egész nap visszatartott pisi is távozott. A doki a nem pisilésre annyit mondott valószínűleg egy kis húgyúti fertőzése van, amire kapot antibiotikumot, illetve lázcsillapítót. Azáltal, hogy lement a láza sokkal jobb lett a kedve, ez nagyon megnyugtató volt, de éreztem, hogy itt még nincs vége.
Este 10 után beestünk a szálloda mellett lévő mekibe vacsizni, ennyit a helyi ízekről, de örültünk, hogy ott volt a közelben és várni sem kellett a kajára.
A szállodában is teljesen jól volt Barni, igaz elalvás előtt telerakta a pelenkát, nem a legtökéletesebb állagú végtermékkel, de ezt még a vazelinnek tudtam be, amit a kúphoz használtak.
Elég szörnyű éjszakánk volt, keltünk hányásra, magas lázra, utoljára pedig akkora fosásra, hogy hajnali 5-kor zuhanyozni kellett. Reggel hétkor indultunk vissza az ügyeletre, mert ez így nem volt okés.
Megint lázcsillapítás, szegénynek alig bírták beadni a kúpot, ami nagyon lassan hatott, de végül elaludt az ölemben. Na az új doki a gyomrára adott gyógyszert, meg lázcsillapítót és elektrolitet.
Időben visszaértünk a szállodába, hogy reggelizni tudjunk, persze ez sem ment könnyen, mert Barni egyből véleményt, elég bűzös véleményt nyilvánított az étteremről, így tettünk egy kis kitérőt. Az egész napunkat a szobában töltöttük: óránként pelenkacsere, négyóránként kúp, gyógyszerek, közben fecskendővel itatás, mert nagyon keveset ivott magától, illetve próbáltunk valamennyit aludni az „átmulatott“ éjszaka után. Délután fele Barni sokkal jobban lett, előkerültek a játékok, evett egy kis pirítóst is.
Szingapúr
2012 május 15. | Szerző: Gesztenye13
Ez a bejegyzés Szingapúrról szól, utazás előtt szeretek utánaolvasni milyen is az a hely, amit látni fogunk. V. elöljáróban annyit mondott, hogy nekem nagyon fog tetszeni az ország, így érdeklődve olvasgattam róla. Az anyagot a wikipedia-ról szedtem.
Szingapúr független ország, városállam Ázsia délkeleti részén. Az állam nevét a szanszkrit, simha, vagyis oroszlán és a szintén szanszkrit, pura, azaz város szavakból kapta.
1965-ös függetlenedése óta az Oroszlánváros rohamos fejlődésbe kezdett, amit nagyrészt előnyös gyarmati múltjának is köszönhetett. Szingapúr volt ugyanis a környék brit gyarmati központja. A stratégiai jelentőségű kikötője hamarosan a világ egyik legfejlettebb államává tette a várost. Ma már alig lehet elképzelni, hogy alig 100 évvel ezelőtt szemetes, cölöpházakkal teletűzdelt kis kikötő volt, hiszen ma központjában a leghatalmasabb bankok és társaságok felhőkarcolói állnak a modern sugárutak és üzletek mellett. A világon az egyik legmagasabb egy főre jutó GDP-vel büszkélkedő kis államban szigorú törvények védik a környezetet, és súlyos büntetést szabhatnak ki arra, aki közterületen szemetel, köpköd, cigarettázik, rágógumit ragasztgat, vagy akár nem öblíti le a WC-t a nyilvános illemhelyen. (Innen ered a szójáték: Singapore is a fine country. – ’Szingapúr remek ország’, és egyszersmind: ’Szingapúr a bírság földje’.)
A nagy szigor mellett a világon Szingapúrban követik el a legkevesebb bűntényt. Ráadásul a nemzetközi felmérések alapján ez az ország a legkevésbé korrupt. A sorozás minden egyes szingapúri férfi állampolgárnak (sőt, a nem állampolgár betelepültek fiainak is) kötelező. Ugyan történelme során még nem keveredett háborúba a városállam, ma mégis százezres aktív hadserege van, és összesen 350 ezren hívhatók be katonai szolgálatra.
Domborzat: Szingapúr az azonos nevű szigeten terül el, ezen kívül még kb. 60 kisebb sziget alkotja. A kis területű ország legnagyobb része síkság, és csak pár szigethegy emelkedik ki felszínén. A sekély parti sáv feltöltésével a sziget területét folyamatosan növelik, így például 1960-ban Szingapúr területe még csak 581,5 km² volt szemben a mai 697,2 km²-rel. A feltöltésnek az volt az ára, hogy eltűntek a jellegzetes trópusi mangroveerdők. A városias képet mutató országban amúgy sem maradt igazán sok az eredeti növénytakaróból. Szingapúr területének mindössze 5%-án burjánzik mind a mai napig a trópusi esőerdő. Ennek kárpótlásaként hozták létre a város botanikus és állatkertjét, amely a világ egyik legszebbje a maga műfajában, trópusi gyűjteménye pedig páratlan. Saját vízforrása alig van, így a sziget egyetlen édesvíz készlete az esővíz, amelyet több víztározó gyűjt össze (Seletar, Murai, Pandan stb.).
A központi sziget és Szingapúr legmagasabb pontja a 163,63 méter magas Bukit Temah.
Éghajlat: Szingapúr az egyenlítői éghajlaton fekszik, ahol az évi 2400 mm csapadék az átlagos. A statisztikák szerint mindössze két fok átlagos eltérést tapasztalhatunk ajanuári és a júliusi középhőmérséklet között. Az esős évszak novembertől januárig tart, amikor az európai embereknek sokszor meg kell küzdeniük a magas páratartalommal.
Élővilág, természetvédelem: Szingapúr lényegében egy városállam. A városközpont a fő sziget déli partján terül el, de az eredeti esőerdőkből a sziget más részein se maradt sok. Tudatos várostervezés folyik, szép városi parkokat alakítottak ki. A botanikus kert trópusi gyűjteménye páratlan.
Történelem: a szigetet először kínai források említik a 3. században. Ebben az időben Tomaszeknek nevezték a Maláj-félsziget csücskén elhelyezkedő szigetet. Sokáig csak halászok és kalózok tanyáztak a kicsi kis kikötőben. Singapurát a maláj hagyományok szerint Srivijaya egyik hercege alapította. Srivijaya uralmát a 14. században a Majapahit Birodalom döntötte meg. Ebben a korban Tomaszek egyre nagyobb várossá fejlődött, és halászatból valamint kereskedelemből lakói tehetősebbek lettek. De még mindig nem tartozott a legfontosabb települések közé. Hamarosan a Sziámi Királyság tette rá a kezét a területre, majd a 15. század elején a Malakkai Szultanátus (más néven Johorei Szultanátus) birtokába került.
A következő évszázad a lassan fejlődő városka életében sorsdöntő volt. Először jelentek meg Szingapúr partjainál európai hajók. A portugálok háborút robbantottak ki a malájok ellen, és ekkor 1617-ben porig égették a cölöpházakon álló városkát. A portugálok sem tudták megtartani a szigetet hosszú ideig, ugyanis a 17. század elején a hollandok kezére került Szingapúr. A nagyhatalmi huzavonából végül Nagy-Britannia került ki győztesen, amikor1819-ben Thomas Stamford Raffles, a Brit Kelet-indiai Társaság képviselője megállapodást kötött a johorei szultánnal, miszerint a szigeten kikötőt és települést alapít. A brit gyarmati városkát Szingapúrnak nevezte el, és hamarosan innen kiindulva Délkelet-Ázsia jelentős részét sikerült a társaság befolyása alá vonni. Egyre fontosabb kikötővé vált, és 1832-ben a közeli brit területek központjává vált, majd 1867-ben önálló brit koronagyarmat lett. Egyre fontosabb kikötővé vált stratégiai fontossága miatt, hiszen az Európát Kínával összekötő hajóút mentén feküdt. 1842-ben, amikor Hongkong is a brit gyarmatbirodalom részévé vált, Szingapúr jelentősége csökkent. A hanyatlásból aztán még nagyobb lendülettel tört fel, amikor 1869-ben megnyitották a Szuezi-csatornát. A matrózvilág egyik legismertebb kikötőjévé vált. A délkelet-ázsiai brit központ egyre jobban fejlődött, de még mindig főként alacsony cölöpházak alkotta negyedekből állt.
Az első világháború után brit katonai támaszpont létesült a szigeten. A katonai jelenlét ellenére a második világháborúban 1942. február 15-én a japán csapatok elfoglalták Szingapúrt, és egészen a japán kapitulációig, 1945 szeptemberéig tartották megszállva. A japánok új nevet is adtak a városnak: Szjonan-to, vagyis a Dél fénye. Szingapúr gyors (hat nap alatt) történő elvesztése, az ottani brit csapatok kapitulációja súlyos kudarca volt Nagy-Britanniának. A világháború után a sziget újra brit birtokba került. 1946-ban önálló koronagyarmatként kezelték, majd 1959-ben önigazgatást nyert. A szabad választásokon Lee Kuan Yewnyert, aki a későbbiekben hatalmas szerepet játszott Szingapúr gyors fejlődése idején. 1962-ben egy demokratikusan megrendezett népszavazáson a szigetállam úgy döntött, hogy csatlakozik a Maláj Államszövetséghez, amelyben Szingapúr mellett Malájföld, Sabah és Sarawak vett részt. A szövetség 1963 szeptemberében alakult meg. Szingapúr ekkor autonóm kormányzattal rendelkezett. Az államalakulaton belül hamarosan ellentétek kerültek felszínre a szingapúri és a szövetségi kormány között. Ezek a szigetország kiválásához vezettek. Így 1965. augusztus 9-én Szingapúr független állammá alakult. Két nappal a különválás deklarálása után ismerte el Malajzia Szingapúr önállóságát. Az újonnan alakult állam súlyos gondokkal nézett szembe. Lakói között tombolt a munkanélküliség, kevés lakás volt, a forgalmas kikötő csak a környezetszennyezést növelte és a kis országnak alig volt saját nyersanyaga. Azonban Lee Kuan Yew kormánya sikerrel vette az akadályokat, és a nemzetközi üzleti élet központjává sikerült emelnie a városállamot. Lee Kian Yew (hivatalosan) egészen 1990-ig vezette az országot. Utóda Goh Chok Tong lett. Az ő hivatali idejében az ország sikeresen átvészelte az 1997-es ázsiai pénzügyi válságot, a 2003-as madárinfluenza-járványt, és a szeptember 11-i terrorista támadás után aziszlám szélsőségesek jelentette veszélyt. 2004-ben az ország történetének harmadik miniszterelnöke Lee Hsien Loong lett, Lee Kuan Yew legidősebb fia. Nevezetes döntése: kaszinók nyitása a turisták örömére.
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás: bár Szingapúr köztársaság, és mint ilyen, az ország vezetését “választják”, Lee Kuan Yew megszakítás nélkül volt hatalmon 3 évtizeden keresztül. A People’s Action Party (PAP, Lee pártja) gyakorlatilag az egyetlen párt az országban. A kritikusok szerint a PAP mindent meg is tett az esetleges konkurens pártok elnyomására: a lejáratástól, pereskedéstől kezdve a választási rendszer (számukra kedvező) átalakításáig terjedt az eszköztáruk. Ezért aztán Szingapúrt inkább tekintélyelvű államnak tartják, mintdemokráciának.
Lee Kuan Yew utódlása is érdekesen zajlott. 1990. november 26-án benyújtotta lemondását az elnöknek, kinevezve utódjául Goh Chok Tong-ot, akit később meg isválasztottak.
Lee lemondásakor létrehoztak egy új posztot a kormányzatban Rangidős Miniszter néven, melyet mindig a lemondó miniszterelnök foglal el. Tehát Lee továbbra is ott maradt a kormányban. Megtartotta a kormányzó párt (PAP) elnöki posztját is, így biztosítva, hogy elgondolásai továbbra is nyitott fülekre találjanak (a pártelnöki posztot végül 1992-ben átadta Goh Chok Tong miniszterelnöknek). Amikor Goh Chok Tong-ot előléptették miniszterelnök-helyettesből miniszterelnöknek, a régi pozícióját Lee legidősebb fia Lee Hsien Loong foglalta el.
2004. augusztus 12-én Goh Chok Tong lemondott, és az első miniszterelnök fiát Lee Hsien Loong-ot nevezte ki utódjául. Mivel immáron a Rangidős Miniszter cím Goh Chok Tong-ot illeti meg, az idősebb Lee kiszorult volna a kormányzatból. Ezt orvosolandó, a fiatal Lee még egy újabb pozíciót hozott létre a kormányában, a Miniszter Tanácsadó-it, amit apja rögvest el is foglalt, és azóta is együtt kormányozzák Szingapúrt. (A poszt nem keverendő össze az amúgy minden miniszter mellett, a háttérben megtalálható tanácsadókkal, a Miniszter Tanácsadó a kormány tagja, talán a Tárcanélküli Miniszter lehet a magyar megfelelője.)
A Lee család többi tagja is jelentős gazdasági és/vagy politikai pozíciókkal rendelkezik, gyakorlatilag nem nagyon van olyan terület, ahol ne lennének jelen. Ezek alapján a kritikusok Szingapúrt leginkább egy nagyon sikeres családi vállalkozásnak tartják.
Alkotmány, államforma: az ország államformája parlamentális köztársaság.
Politikai pártok: az ország egyetlen pártja a People’s Action Party.
Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás: a kínai származású szingapúriak alkotják a szigetállam lakosságának legnagyobb részét, mintegy 75,2%-át. A maláj 13,6%, az indiai származásúak pedig a szingapúri lakosság 8,8%-át teszik ki.[1] Az eurázsiai szingapúriak és más kisebb etnikai csoportok, mint az arabok, zsidók, thaiok, japánok és európaiak a társadalom 2,4%-át alkotják.
A szingapúri állam nagy gondot fordít a különböző népcsoportok közötti békés kapcsolat fenntartására, tanulva az 1960-as években bekövetkező, etnikai okokra viszavezethető lázadásokból. Nagy hangsúlyt fektetnek a jó viszony megőrzésére a társadalom minden területén, beleértve az oktatási rendszert, katonaságot, valamint a lakhatást. Az állam hozzáállása eddig jobbára sikeres volt, és az 1970-es évek eleje óta kevés jele volt a faji feszültségnek.
Szociális rendszer: a szingapúri szociális rendszer főként a Central Provident Fund (CPF) nevű, a hagyományos társadalombiztosítóktól némiképp eltérő funkciókat is ellátó állami intézményen nyugszik. A rendszer elsősorban az egyén illetve a család felelősségvállalására épít.[1] Ennek megfelelően a CPF egyéni elszámolású biztosító, amelyben a juttatásokat az egyén (illetve bizonyos esetekben közvetlen hozzátartozói) befizetései határozzák meg (úgynevezett hozzájárulással meghatározott társadalombiztosítási rendszer).
A tagság minden szingapúri állampolgárnak kötelező, és a jövedelem egy bizonyos hányadát a CPF által kezelt egyéni számlákra kell továbbítani. A hozzájárulás mértéke az évek során az ország és a világ gazdasági teljesítményétől függően változott, 2007 óta a teljes munkavállalói hozzájárulás mértéke 14,5%, a munkáltatói pedig 20%.
Egészségügyi ellátás: a 80-as évek elejéig az egészségügyi kiadásokat adókból fedezte Szingapúr, és a szolgáltatók köztulajdonban voltak. A társadalom elöregedése azonban a többi fejlett országhoz hasonlóan egyre nagyobb terhet rótt a rendszerre, és a hosszútávú fenntarthatóságot veszélyeztette. Az egészségügyi rendszert ezért átalakították, napjainkban jelentős részben előtakarékossági számlákon és egyéni társfinanszírozáson alapul az ellátás.
Az átalakítás után a szingapúri egészségügyi rendszert ma a világon leghatékonyabbak között tartják számon. A GDP 3,7%-át teszik ki az egészségügyi kiadások (szemben az OECD átlagosan 8%-os értékével), aminek 30%-át állami forrásokból, 8-10%-át az állami kezelésű előtakarékossági számlákról, a maradékot tisztán magánforrásokból fedezik.A magánszolgáltatók arányában az ellátástól függően nagyok az eltérések. Az alapellátás és a járóbeteg-rendelések 80%-a magánkézben van, míg a fekvőbeteg-ellátást túlnyomóan (kb. 80%-ban) állami szolgáltatók végzik.
Az egészségbiztosítási piac legnagyobb szereplője az állami biztosító, a magántársaságoknak nem jut nagy szerep Szingapúrban. Az állami biztosító csak a ritka, súlyos betegségek finanszírozását vállalja, azt is megfelelő önrésszel. A magasabb komfortú ellátást választóknál az önrész aránya magasabb. A preventív intézkedéseknek nagy figyelmet szentelnek, a közoktatásba is beépül az egészséges életmódra nevelés.
Általános adatok: Ázsia legfontosabb ipari központja, kikötőjének forgalma első a világon. Szingapúrban található a Föld legnagyobb olajfinomító-kapacitása. A világ egyik leggazdagabb állama (GDP: 52 000 USD/fő PPP). AVilággazdasági Fórum 2009-2010-es listája szerint a világ 3. legversenyképesebb országa. Mezőgazdasága, főként kaucsukot, olajpálmát, dohányt és gyümölcsöket termel az ültetvényeken. Ipara elsősorban ónkohászatra és cementgyártásra épül.
Hagyományok, néprajz: a közvélemény általában támogatja az ország szigorú törvényeit. Egyetértenek a drogcsempészeket sújtó halálbüntetéssel, a pornográfia tilalmával és a politikai véleménynyilvánítás korlátozásával – cserébe virágzó gazdasági körülmények között élhetnek. A szex különböző formáinak tilalma azonban nem találkozik a lakosság akaratával.
Szingapúrban érdekes módon nyílt és törvényes a prostitúció. A legnépszerűbb sétálóutcában például az ékszerboltok, száraztisztító szolgálatok és butikok között helyet kapnak az eszkortszolgálatok irodái is. Tudni lehet bizonyos diszkókról, hogy itt gyülekeznek azok a nők, akik áruba bocsátják testüket.
Április 22.-27.
2012 május 14. | Szerző: Gesztenye13
Vasárnapunk kipakolással és bepakolással telt, közbe elugrottunk vásárolni. Az egy hetes éjjel-nappal együttlét után V. három napra elhúzott Malajziába. Kicsit tartottam Barnu reakciójától, de elég jól viselte, hogy csak Skype-on tudott az Apjával beszélni.
Iszonyat meleg van Bangkokban, április a legmelegebb hónap, sokszor kúszik a hőmérő higanya 40 fok fölé és a tűzön napon alig bírom elviselni. Nincs is nagyon kedvem menni sehova, mindig mondom, majd az esős évszakban, bár akkor meg az eső mossa el a dolgokat. Otthon kizárt dolognak tartom, hogy hideg vízzel zuhanyozzak, de itt szinte minden nap, mert a hideg víz csak annyira hideg, hogy simán le lehet zuhanyozni vele. Na de most, a hideg víz annyira meleg, hogy nem is frissít fel zuhanyzáskor. Nem egészen egy hete a meleg víz hiánya volt a problémám, most meg a hideg vízé. Már magamból is kezd elegem lenni :-)!!!
Mára már én is rájöttem, hogy a gyerekneveléshez kötődő elveink azért vannak, hogy legyen mit feladnunk. Egy páron már én is túl vagyok, de erre a hétre is jutott egy. Nekem nem tetszik, ha egy nagyobb gyereket babakocsiban tolnak. Nagyon örültem, amikor Barni megszerette a biciklit és a gardrób mélyére száműztük a babakocsiját. Igaz ebben nem tud aludni, így alvásidő előtt vagy után tudunk elmenni itthonról. Ugyanakkor láttam, hogy Balin mennyit kellett V.-nak cipelnie a gyereket, aki ha nem akar egy tapodtat sem mozdul tovább. A jövő héten pedig egy városnézős nyaralásunk lesz Szingapúrba, ahova ezek után visszük a babakocsit. Így a szerdai programunk, hogy felfújjuk a babakocsi kerekét, van egy gyári pumpánk, de az nem jó. Mondtam a sofőrnek, hogy menjünk el egy benzinkúthoz, hátha ott fel tudják fújni (otthon fel lehet azt tudom, de itt már nincsenek illúzióim), mert a mi pumpánk nem jó. Persze nem hitt nekem és egy másik pasival fél órát szórakoztak a tűző napon a nagy semmiért. Szarrá izzadva szálltunk be a kocsiba és az első kúton a srác felfújta a kerekeket. Hurrá! Irány a park, Barni szokja kicsit a babakocsit. Brutál hőség ellenére a parkoló tele, csak a napon tudtunk megállni. Gondoltam Barnit addig bent hagyom a légkondis kocsiban, amíg kivesszük a babakocsit összerakom, felapplikálom a napellenzőjét. Amíg én próbáltam rákattintani a napellenzőt a sofőr kivette Barnit és lerakta mellénk. 10 másodperc múlva egy hatalmas durranással a babakocsi egyik kereke kidurrant, de úgy, hogy a kerék lerepült a helyéről. Azt hiszem valaki nagyon vigyázott fentről ránk és nem találata el Barnit a kerék, amit valószínű túlfújt a srác a kúton. Kapkodva engedtünk ki a többi kerékből levegőt, de annyira remegett a kezem, hogy alig bírtam bármit is csinálni. Hozzáteszem nem egy szar babakocsink van, ami lépten nyomon atomjaira hullik.
Sétának annyi, de mi lesz a kerékkel, már teljesen beleéltem magam, hogy jókat tudunk sétálni Szingapúrba! Kérdezem a sofőrt van-e valami ötlete, tudunk-e valamit csinálni ebben a fostalicska városban (na nem szó szerint, mert nem tudom angolul a fostalicskát :-)). Mondta, hogy menjünk el oda, ahol a kisfia biciklijének kerekét cseréltette ki, szerinte ez a méret volt. Közben V. hív Malajziából, mondom mi történt, szerinte Bangkokba nem lesz új kerekünk, max. interneten rendelve. Szerencsére a sofőr rábeszélt, hogy egy próbát megér, én egész után drukkoltam, hogy legyen. És igen, meg tudták csinálni. Igaz, vetettek velem egy pumpát is, de akár egy biciklit is vettem volna, ha ez az ára, hogy guruljon a kocsi!!
Csütörtökön pedig részt vettünk Barni első úszásóráján. Március közepén jelentkeztünk, de csak április végén indultak az új csoportok, azt meg kellett várni. Kor szerint vannak besorolva a gyerekek, de ránézésre kicsit idősebbnek tűntek, az óra előtt találkoztunk velük a medence mellett. Viszont egyedül mi voltunk az abszolut kezdők, elég érdekesen néztünk ki a többiek mellett. Így a feladatokat sem tudtuk mindig megcsinálni, mert Barni imádja a vízet, de a fejét szigorúan a víz felett tartja, itt meg mindenki ugrált a medebcébe teljesen lebukva a víz alá, illetve majdnem mindegyik feladathoz kaptunk valami eszközt, amit előbb meg kell ismerni, szokni utána tudjuk csak használni. Óra végén odajött hozzánk a tanár és mondta, hogy látja, hogy Barni nagyon jól érzi magát a vízben, szerinte hamar megtanulja a dolgokat, de átrak minket az eggyel fiatalabb korosztályba (egyébként velük egyidős Barni), ahol lesz bőven ideje tanulni. Hát majd meglátjuk.
Egyébként nem értem, hogy miért vannak fix időpontok a kezdésre (illetve gondolom így egyszerűbb az adminisztráció, meg nem tudnak minden korcsoportból feltölteni teljesen kezdő csoportokat), ha már tanuló gyerekek közé kell csatlakozni. 6-7 gyerek van egy csoportban, de mivel csak 30 perc egy óra a tanárnak nincs sok ideje egy-egy gyerekre, de megpróbálja a legtöbbet kihozni belőle, mindenkivel foglalkozik egy kicsit. Mi meg megpróbálunk itthon szorgalmasan gyakorolni :-).
Lebukott, hogy beleivott a kávénkba
Április 21.
2012 május 11. | Szerző: Gesztenye13
Egyszer minden véget ér, eljött a nyaralás utolsó napja. Gyorsan eltelt. Egyrészről nem megy nekem ez az idegenben való alvás. Bangkokban sem az igazi, de idegen helyen még kevésbé, másrészről amíg Barni nem jön át a szobájából, addig legalább van helyünk.
Utoljára még benyomtan egy nagy adag gofrit reggelire, egész jól csinálják. Elég korrekt volt a svédasztalos reggeli, bár minden nap ugyanazok a meleg kaják voltak. Ha szállodában reggelizünk ki szoktam próbálni a meleg kajákat, mert tudok csak kóstolásnyi adagokat szedni, illetve van amit azért kóstolok meg, mert jól néz ki. Barni a hét elején nagyon szépeket reggelizett, de aztán átszokott a gyümölcsre. Nagyon szereti a gyümölcsöket, pusztitja is őket rendesen.
A délelőttöt a medencében akartuk tőlteni, de az eső közbeszólt.
A tengerben már nem tudtunk fürdeni, mert nagyon erős volt a szél, a hullámok feljöttek egészen a szálloda területéig.
Hát valahol a háttérben ott a reptér, remélem délutánra jobb idő lesz.
Végül az eső miatt vissza mentünk a szobába és összecsomagultunk. Valószínű, mikot V. kijelentkezett a hotelből, az alkalmazottak egyszerre sóhajtottak fel a megkönnyebbüléstől.
Amikor mentünk reptéren az épület fele jöttek velünk szembe a frissen érkezett turisták, olyan érzés volt, mintha csak álmodtam volna ezt a hetet!
A reptéren próbáltunk Barnit elaltatni a váróban, de extra hisztis volt a fáradságtól, semmi sem volt jó neki. A felszállás után kettő perccel már aludt, és a fele utat átaludta, így csak két órát kellett egyhelyben tartani őt. Én is fellélegeztem, amikor leszálltunk.
Szerencsére nem volt tele a gép, így V. átült a mögöttünk lévő sorba.
A vízbe logó kifutó
Bye-bye Bali
Őszintén megmondva kicsit többet vártam Balitól. Jó volt, hogy együtt voltunk, végig gyönyörű időnk volt, de nekem nem jött át húúú basszus Balin vagyunk! Sok mindent láttunk, de sajnos sok minden kimaradt. Nekem is meg kell szoknom, hogy lehet kicsi gyerekkel együtt nyaralni, de nekünk kell igazodnunk hozzá, nem lehet orrvérzésig rángatni ide-oda. Nem ez nem történt meg, mert V. szigorúan ügyel rá, hogy ne hajtsuk túl Barnit (de lehet, hogy inkább saját magát :-)). És jobban tetszik, ha egy tengerparton fehér a homok és nem fekete!
Április 20.
2012 május 10. | Szerző: Gesztenye13
Igazi láblógatós napot tartottunk tegnap, délelőtt medencéztünk, délután amíg Barnu aludt a szobában mi a privát medencénk mellett döglöttünk. Amíg V. aludt én egy szemmel olvastam a másik szememmel a kertet pásztáztam betolakodók után kutatva, de minden csendes volt. Langyos víz a napos parton feeling.
Ma koncentráltunk a kilenc órás indulásra, de nem csalódtunk magunkban, háromnegyed tízkor beültünk az autóba. Ma, a sofőr ajánlására „Bedugul“ felé vettük az irányt. Igért nekünk egy szép templomot, gyönyörű kilátást és egy botanikus kertet.
Útközben megálltunk egy templomnál, ahol csak én szálltam ki az autóból, mert csöpögött az eső. De őrültem, hogy besétáltam a templomhoz, mert sikerült lefényképeznem azt a táblát, amiről hallottam már, de nem tudtam elhinni.
Nem volt ellenőrzési pont
A tengerparttól távolodva egyre magasabbra jutottunk a hegyeken, a körülöttünk lévő hegyek teteje beleveszett a felhőkbe, szép volt. Itt a rizsteraszokat felváltották az eper és zöldségültetvények szintén teraszos formában. Tudom, hogy a kórházakban azért használnak zöld színt, mert az megnyugtató, de valljuk be ez kellemesebb látvány.
A szokásos kis szentély, itt speciel az eperföld szélén
Én kicsit hűvösebbre számítottam itt a hegyek között (útibeszámolók alapján), de a 30 fokot alulról azért érintettük. Megint feleslegesen csomagoltam hosszúnadrágokat és pulóvereket.
Akkor az első megállónk. Egy tóparti templomot, a Pura Ulun Danu Bratan-t néztünk meg először. A tó a Bratan tó partján, illetve magán a tavon fekszik, 1200 méterrel a tengerszint felett. A templom 1663-ban épült és a balinéz víz, tó és folyók Istenének tartanak itt ünnepeket.
Viszonylag sok turista volt a templom környékén, még magyarokkal is találkoztunk.
Pár perc autózás után jutottunk el a botanikus kerthez, ami akkora, hogy autóval lehet bejárni. Idő híján az autóból fényképezgettünk, de leginkább lehúzott ablakokkal élveztük a csendet és a jó levegőt. Itt is van egy üvegház kaktuszok számára itt megálltunk pár fénykép erejéig. Nehéz elhinni, hogy két óra autókázásra innen mások pálmafák alatt koktéloznak.
A hegyről lefele el kellett döntenünk, hogy megnézünk még egy templomot, vagy a hüllőpark felé vesszük az irányt. Én amióta tudtam, hogy Balira jövünk egy valamit nem szerettem volna kihagyni, mégpedig a Komodoi sárkányt. Az elmúlt évben voltunk eleget állatkertben, ritka, hogy valami különlegeset láthatunk, és hát ez a sárkány az. Kicsit beteges az érdeklődésem és lelkesedésem iránta, de ez van. Így az én voksom adott volt, V. meg megjuhászkodott (vagy egy templom még kevésbé hozta lázba).
Először a hüllőparkot jártuk körbe, ahol automatikusan járt egy vezető, aki mesélt is, de én a fényképezéssel voltam elfoglalva, nem hallottam semmit belőle. Az állatokkal való fényképezés kicsit érdekes volt: add1-nem tudtuk, hogy lehet, így nem izgultunk előre, add2-a pasi nem kérdezett, hanem amikor beléptünk az erre kialakított területre fogta a leguánt és rárakta V.-ra. Nekem már lett volna időm tiltakozni, de akartam ezeket a képeket.
A békés pillanat addig tartott, amíg a kép elkészült, mert a következő pillanatban Barni megfogta a teknős fejét, aki ezt nem díjazta, de sérülés nem történt :-).
Innen átsétáltunk a krokodilokhoz és izgalmam tárgyához a Komodoi sárkányhoz.
Elég sokat olvasgattam róla, ide most egy cikket teszek fel róla:
A biológusok régóta vitáznak azon, hogy vajon a ma élő legnagyobb gyíkféle, a komodói sárkány harapása mérgező-e, vagy csak a nyálban élő baktériumok toxikus hatása miatt pusztul el olyan gyorsan a megharapott áldozat. Egy nemzetközi kutatócsoport most egyértelmű bizonyítékkal szolgált arra, hogy a hüllő harapása önmagában is mérgező.
Április 18.
2012 május 6. | Szerző: Gesztenye13
A tegnapi láblógatós és költözős nap után ma ismét nekiindultunk világot, illetve szigetet látni. A kilencórás indulásból most is majdnem tíz lett, de mentségünkre szólva a villa messzebb van a recepciótól, mint a szobánk volt :-).
Kértük, ha lehet a hétfői sofőrrel mehessünk, mert meg voltunk vele elégedve, de ma másik úriembert sorsoltak nekünk, baromi nagy szerencsénkre. Egy nagyon rendes sofőrt kaptunk, aki sok mindent mesélt és tényleg meg akarta nekünk mutatni a szigetet.
A mai úti célunk a Batúr tó és a mellette lévő vulkán, majd a Besakih templom. Sofőrünk hosszabb utat választva vitt minket, eldugott falvakon gyönyörű tájakon keresztül. Olyan 10 méterenként volt valami fényképezni való, de haladni akartunk így csak az autóból fényképeztünk.
A balinéz emberek nagyon vallásosak, ez azt jelenti, hogy szinte minden háznak, főleg vidéken saját kis szentélye, imahelye van (láttuk, hogy a az épülő háznak még csak elkezdték húzni a falait, de a szentély már kész volt), de a településen még vannak közösségi templomok is. De van szentély a motorbolt és az autószerelő műhely felett is.
Közösségi templom
Útközben áthaladtunk több kis falun és olyan érzés volt, mintha magában a templomban lenne az út, mert mindkét oldalon, a házak kerítése felett csak a kis templomokat lehetett látni. Számunkra szokatlan volt a látvány, ugyanakkor volt benne valami nagyon megnyugtató, ahol ennyire hisznek egy Istenben, illetve a hindu vallás esetén több Istenben, ott nem történhet baj.
Fontos, hogy turistaként nem lehet belépni a templomba, maximum körbejárni, de az építészeti stílus miatt így is sok mindent lehetett látni.
Nem tudjuk Balin milyen rendszer szerint jelölték ki az utak nyomvonalát, de sok logika nem volt benne. Egyrészről hihetetlen, hogy mennyire keskenyek itt az utak, sok helyen centik vannak a tükrök között, másrészről egymás után jönnek a beláthatatlan kanyarok. Itt úgy vezetnek, hogy a kanyar előtt dudál a sofőr, hogy vigyázz jövök! Ha szerencséd van, nem jön szembe senki. Ja és a keskeny utakon simán leparkolnak az út szélén, és ezzel tulajdonképpen egysávosra szűkítik az utat. Balin tényleg az a megoldás, hogy sofőrrel együtt kell autót bérelni. Pesten ehhez képest álom vezetni (elvonatkoztatva a benzinártól).
A vulkánhoz közeledve, az út mentén több helyen megkóstolható és persze megvásárolható a világ legdrágább kávéja, amit mi inkább kihagytunk. Régóta tudom milyen módon születik meg ez a kávé és azt gondoltam, ha lesz alkalmam megkóstolni nem hagyom ki, de most visszatáncoltam. Szeretem az állatokat, de ez már nekem sok.
Kopi Luwak – a világ legdrágább kávéja
Vannak kévákülönlegességek, de általában mindegyikből bőségesen van utánpótlás, nem úgy, mint az egyedülálló ízvilággal rendelkező és különleges fermentológiával készülő luxuskávénak, a Kopi Luwaknak, melyből kevesebb mint 200 kg-ot „állítanak elő” évente. Ára ennek megfelelően kiugróan magas. A Kopi (Indonéziában így hívják a kávét) Luwakot Szumátra szigetén termesztik. Mégsem egzotikus származása teszi különlegessé, hanem az, ahogyan „készül”.
Ugyanis az indonéz szigeteken őslakos cibetmacskaféle, a maláji pálmasodró (Paradoxurus hermaphroditus) – melyet a helyiek csak Luwaknak hívnak – a kávéfák tetején éldegél, táplálékul pedig a legérettebb, pirosló kávébabot fogyasztja. A kávészemek végighaladnak az állat bélrendszerén, közben „fermentálódnak“ (mely lényegében megegyezik a kávé úgynevezett nedves erjesztése során végbemenő enzimatikus emésztéssel), majd megjelennek az állat ürülékében. Miután ezt összegyűjtötték és abból kinyerték a kávét, megpörkölik, majd ízesítik. Rejtély, hogy erre ki és hogyan jött rá, mindenesetre a szumátriai lakosok ennek köszönhetik hírnevüket.
És hogy milyen az íze? Aki kóstolta, állítja, hogy a legjobb kávé, amit valaha is ivott. Nehéz, testes, krémes, kicsit a karamell és a föld ízére emlékeztető. Először kicsit dohos az illata, de ha lefőzzük, nagyon csábítóan gőzölög.
Na ezért hagytuk ki, de még ajándékba sem hoztunk senkinek!
A vulkánnal szembeni hegyre vezetett az utunk, ahonnan gyönyörű a rálátás a vulkánra és a tóra. Ezen a hegyen is található egy templom, amit a hétfői sofőr ajánlására meg akartunk nézni, de pont egy vallási esemény közepébe csöppentünk, ami gyorsan elvette a kedvünket. Nagyon-nagyon sokan voltak, nem szívesen vittük volna oda Barnit, V-nak sem volt sok kedve, én meg egyedül nem éreztem a dologhoz elég bátorságot. Az autóval is csak lépésben haladtunk, esélytelen volt, hogy parkolóhelyet találjunk és megkérjem a sofőrt kísérjen el. Az első adandó alkalommal visszafordultunk és egy teraszos étteremnél leparkoltunk. Különben a nőkön gyönyörűek voltak a ruhák, általában hófehér csipkeblúz (néha alatta fekete melltartó hmmmm), színes szoknya. A fejükön cipelt edényben az Isteneknek szánt ajándék, általában étel és pénz. Egyébként sokszor csak néztem mi mindent cipelnek a nők a fejükön, több kiló gyümölcs, fél konyha-lábasok, edények…
És akkor maga a Kintamai vulkán. A vulkán elvileg a mai napig működik, de az elmúlt években „csak füstölgött“, a múlt évszázadban néhány évenként kitört. Nem féltünk, de volt egy izgalmas feelingje a dolognak. A vulkánt elvileg meg lehet mászni, kora hajnalban vagy reggel lehet nekiindulni, vezetővel, de ez nekünk kimaradt. Hiába, V. fizikai erőnléte némi kivánnivalót hagy maga után :-). (na ha ezt elovassa, lesz nekem nemulass)
A vulkán sok turistát vonz ide, amit persze a véksőkig ki is használnak. Mi is bementünk egy étterembe, ahonnan csodás kilátás nyílt a vulkánra és a Batur tóra.
Én itt ittam egy „remek“ balinéz kávét, ami leginkább egy rosszul elkészített kávéhoz volt hasonló. Tiszta zacc volt az egész, 10 perc alatt a nagy része leülepedett és a tetejét meg tudtam inni, de borzasztó volt. Viszont ezt is kipróbáltam!!!
Innen a Besakih anyatemplomhoz vezetett az utunk, sok hívővel együtt, akik leginkább kisteherautók platórészén zsúfolódtak össze és mint kiderült elképesztően igénytelenek a környezetükkel szemben. Úton-útfélen piknikező családokat láttunk, akik minden szemetüket hátrahagyva folytatták az útjukat, így az erdő leginkább szeméttelepre hasonlított. Szomorú.
Az autóból kiszállva először kendőt kellett vennünk, mert a mi öltözetünkben nem léphetünk be a templomba. Mondtam V-nak úgy válasszunk, hogy később jó legyen ajándékba, még fel is szenteljük őket :-). Utána vezetőre kellett alkudni, akit kötelező felbérelni, a sofőr előre szólt, hogy nagy lehúzás a dolog, legyünk pofátlanok. Szerintem kevesen vannak, akik nálunk kevesebbet fizettek a vezetőért. V. közölte, hogy ennyi pénzünk van és kész, de bevált. A vásárolt kendő kicsi lett V-nak, kapott kölcsönbe egyet a vezetőtől. Elsőnek egy igazi bugyirózsaszínt, amit Ő nem vállalt be, pedig igazán jól állt volna neki, így maradt egy barna.
Hát a templomig vezető, kb. 500-600 méteres út brutál emelkedő volt, amit ebben a párás melegben iszonyat volt megmászni, de V. igazi hősként még Barnit is felcipelte (ekkor tudatosult bennem, hogy akár a vulkánt is megmászhattuk volna, na majd legközelebb, ha Balin járunk :-)), majd a templom lábánál közölte, hogy Ő eddig és nem tovább, én csak menjek végig a vezetővel, Ők visszamennek az autóhoz. Azért egy közös fényképbe belegyezett.
A Pura Besakih, amit másnéven Anyatemplomnak is hívnak, a Gunung Anung vulkán (3142m) délnyugati oldalán található. Kb. 1000 méter magasan épült, és ezt a templomot tartják egész Indonézia legfontosabb hindu templomának. A templom megépítése megelőzte a hinduizmus elterjedését a szigeten.
A templom 198 különálló épületből áll, melyek különböző részekre osztják a templomot. Bizonyos részei Isten három megnyilvánulását a Samhyang Widhi Wasa-t szimbolizálják, más részei falvak, közösségek, kasztok vagy családok szentélyei.
A templom legfontosabb részét a Pura Pantaran Agung alkotja, mely 57 épeltből áll és 7 teraszra épült. Ebben a templomban imádkozik a teljes lakosság. Ez a rész képviseli Sívát, akit az isteni hármas megnyilvánulás legfontosabb alakjának tartanak. Ez a rész igen sokszínűen jelenik meg a templomban. Itt található a a templom legfontosabb szentélye is, melyet Lótusz trónnak hívnak.
Ez az egyetlen olyan templom, ahol bármilyen kasztba tartozó hindu imádkozhat.
Az utazásra készülödve több képet is láttam a templomról, de minket, illetve innen engem teljesen más látvány fogadott. Iszonyatosan sok ember volt a viszonylag nagy területen. Egyedül biztos, hogy féltem volna (nem tudom miért, de nem érzem magam biztonságban ennyire más emberek között). Ez nem egy templom, hanem sok kis templom egymás mellett. Egyik templom területére sem léphettem be, csak közöttük sétálgattunk és a vezető mesélt a templomról, illetve a hindu vallásról, istenekről. Furcsa, hogy ezek a mélyen hívő emberek nem tisztelik a templom környékét, néhol bokáig gázoltunk a szemétbe, üres zacskók, üvegek, műanyag dobozok.
Írtam korábban, hogy ez a sziget legfontosabb temploma, a vezető szerint sokszor fordul elő, hogy a központi részen mozdulni sem lehet. A sofőr mondta, hogy ha egy család tagja meghal, akkor a testét elégetik, a hamvakat a folyóba vagy az óceánba szórják és ebbe a templomba jönnek el imádkozni. Megkérdeztük tőle, hogy van-e egy fix pont a szigeten, ahol az óceánba szórják a hamvakat, de azt mondta, nincs bárhol beleszórják. Hát ez nem túl jó hír.
Két óra autókázás vissza a szállodába kicsit hosszú volt, de a nézelődés mellett volt időm álmodozni is. Valljuk be, nagyon jó érzés gyerekkel, gyerekekkel együtt nyaralni –persze ez csak a saját gyerekre igaz, a többi borzasztó hangos- de nem túl romantikus. Hárman egy ágyban, de még csak egy szobában sem a nekem való terep. Viszont nem hagyott nyugodni a saját medence a csalogató pavilonnal a végében. Két-három koktél után biztosan nem fáznánk. Gondoltam, vacsi elött feldobom az ötletet V-nek, ha rendeli sorbana koktélok benne van a dologban, ha nem rendeli értem én a célzást. De később Ő sem reklamálhat :-)!!!!
Kicsit megviselten 5 körül értünk vissza a szállodába, éppen jókor, hogy vacsi előtt kipróbálhassuk a privát medencénket :-). Érdekes, napközben nagyon meleg van és fantasztikus érzés beleugrani a medencébe, de ahogy a Nap eltűnik a fák között már mozogni kell a vízben, különben fázom. Így a fiúk pár perc után kimentek a vízből, én akartam pár hosszt úszni a sok autóban ülés után. Kezdett már sötétedni, de még egész jól lehetett látni a medence másik végét is, vesztemre. Biztos, hogy torzította a képet, hogy én vagyok alacsonyabban, de láttam, hogy a kert másik végében, ahol alacsony a kerítésfal egy hatalmas, jól kifejlett varánusz -bizti, hogy nagyobb volt, mint másfél méter- mászik be a kertünkbe, majd kb. 2 méterrel arrébb visszamászott a tavacskába. Ha ez lett volna az első találkozásunk tuti elájulok, így csak kezem-lábam remegett. magamban le is zártam a romantikus légyott a kerti pavilonban kérdést, mert az is zavaró lehet ha azt veszed észre, hogy közben felébred a gyerek, de szerintem ennél rosszabb, ha közben egy varánusz villás nyelve érinti a talpamat. Jézusom, ha már rá gondolok kiráz a hideg.
Ő egy varánusz, ilyen mászott át a kertünkön. Ezt a képet még tavaly nyáron csináltam a Rama IX. parkban.
Visszaszaladtunk a házba és mondtam V-nek, hogy csináljon egy kávét, hogy kicsit lejjebb vigye a pulzusom. Amíg kávéztunk a nappaliban Barni a hálóba vezető ajtóval szórakozott, ki-be csukogatta, tetszett neki, hogy nem kilincs van, hanem egy nagy gömb, amit ha elfordít záródik az ajtó, ha újra elfordítja nyílik. Mondtam V-nak, aki mellettem internetezett, hogy felöltözünk Barnival, hogy mehessünk vacsizni. Igenám, de Barni közben magára zárta az ajtót (csak egy gombot kellett a gömböm megnyomni), természetesen belülről. Basszus még csak nem is sírt. V. mondta neki, hogy nyomja meg még egyszer a gombot, de szerintem nem értette, így hívtuk a recepciót, hogy küldjenek valakit. Csak remélni mertem, hogy hamarabb ideérnek és kiszabadítják a fiamat, mint ahogy a melegvízet megoldják. Amíg én próbáltam Barnit az ajtónál tartani, ahol gondoltam talán nem érheti baj, drága Apukája visszaült netezni. Hát ettől elborult az agyam, de annyira, hogy automatikusan kivettem a körömápoló készletből egy valamit és „betörtem“ a hálóba. Ez tisztán ösztönből jött, nem volt benne semmi tudatosság. Nade, amit V. kapott utána, hogy meg sem próbált semmit csinálni, azt nem tette zsebre.
Ezek után a vacsi nyugodt körülmények között zajlott. Ma lehetett választani svédasztalos vacsorát, mindenféle sülttel, flekkennel, de Barnus nem sokat aludt a kocsiban, így inkább rendeltünk egy-egy kaját az étlapról. Ez így gyorsabb volt, mint mindent végigkóstolni, közben iszogatni, beszélgetni. Különben nagyon szépen volt megcsinálva az egész. Kinn a szabadban, mindenhol fáklyák, gyertyák és hát természetesen Murphy. Az egy hét alatt, amíg ott voltunk egyedül ezen az estén jött az eső és egész éjjel kisebb-nagyobb megszakításokkal esett. Mi akkor már a szobánkban voltunk, de a kinti bulit elvitte az eső.
És mit gondoltok, itt végett ért a nap? Hát nem. Éppen fektettem le Barnust, mikor V. közölte, hogy nincs meg a telefonja és arra pontosan emlékszik, hogy utoljára Barni kezében volt a kocsiban, aki az én ölemben ült, tehát MI hagytuk el a telefonját. Persze hibázni emberi dolog, de másra kenni még emberibb! Felhívta a recepciót (gondolom már a tökük tele volt velünk), akik megtalálták a kocsiban, másnap reggel átvehette. Jó kis nap volt ez!!!!
Április 17.
2012 május 5. | Szerző: Gesztenye13
Avagy a villába költözésünk napja
Hogy sikerült ennyire előre lépni?
1., annyira szépen és kedvesen könyörögtem V-nek, hogy beadta a derekát és átfoglalta a szobát
vagy
2., annyit hisztiztem, hogy nekem olyan kell, hogy végül V. nem bírta és átköltöztünk
vagy
3., V. látta rajtam, hogy szeretnék egy ilyen villában lakni, osztott-szorzott és kiszámolta, ha a következő 5 évben semmilyen számítógépes kütyüt, de még egy kábelt sem vesz meg, akkor belefér a büdzsébe :-):-):-).
Egyik sem, pedig elég jól hangzottak. A hidegvizes mizériának az lett a vége, hogy a mai nap délelőtt a hotel menedzsere felajánlott egy villát, ahol a melegvízet saját bojler biztosítja. Döntsük el, hogy akarjuk-e. V. megnézte a villát, ahol tényleg volt melegvíz, viszont összesen egy franciágy volt a szobában, azaz Barninak nem lenne külön ágya. Viszont vele egy ágyban aludni nem leányálom, szinte csak keresztbefordulva alszik, így V-vel az ágy egyik, illetve másik szélén próbálunk aludni vagy egy pár lábbal vagy egy fejjel az oldalunkba. Plusz ebben a szobában mindent össze kell pakolnunk, majd az új helyen mindent kipakolni. Ez nem hiányzott.
Végül úgy döntöttünk átmegyünk, mert mindketten féltünk attól, hogy megfázik a hideg, nyirkos szobában és a nyaralásból betegápolás lesz.
a villa
a privát medencénk, végében egy pagodával, a pagoda mögött, illetve a ház mellett csak egy 30 cm magas fal volt, mögötte egy természetes tavacska tele vízinövénnyel, de belátni nem lehetett, mert a tavacska körül dús nádas volt (igen, ennek később lesz jelentősége)
a nappali
és a háló
A fürdő is klassz volt, igazi forróvízzel, illetve egy kis teakonyha kávéfőzővel. Minden este jött az inas és előkészítette a szobát, behúzta a sötétítőfüggönyöket, elrendezte a szúnyoghálót, eltette az ágyról a díszpárnákat… Ha nem látom nem hiszem el, hogy mit ki nem találnak. Hiányoltam, hogy nem nyomott fogkrémet a fogkefémre és nem takart be lefekvés után :-).
Április 16.
2012 április 27. | Szerző: Gesztenye13
Otthon megbeszéltük egy nap pihi, egy napi jövés-menés. V. közölte, az első nap, vasárnap mindenképp pihi (gondolom véletlen, hogy ez pont forma 1-es napra esik, pasik…).
Barni éjszaka úgy döntött márpedig ő nem alszik egyedül és átjött a mi ágyunkba, így én szorultam az egynegyvenes kanapéra, hát mit mondjak.
A svédasztalos reggelire egy szavunk sem lehet, de meg sem tudtunk szólalni után, pihegtünk, mint a büdös bogarak. Medencézés előtt még elintéztük az autóbérlést mára, illetve V. kérte, hogy csináljanak valamit, mert továbbra sincs forró vízünk.
A medence nagyon klassz volt, elég nagy, éppen jó hőmérsékletű vízzel.
Aztán lesétáltunk az óceánhoz is. Az az igazság, hogy nekem a vízpart nagyon nem tetszett. Nagyon meglepődtem a fekete homokon (azt nem olvastam sehol sem, hogy itt konkrétan fekete a homok).
Az nagyon tetszett Barninak, amikor mind a ketten fogtuk a kezét és együtt sétáltunk be a vízbe. Itt a víz szörfözésre kiválló, de úszni nekem nem sikerült benne, nagy és erős hullámok vannak egészen közel a parthoz. Konkrétan a fél méter mély vízben simán feldöntöttek. Nem is volt jellemző, hogy sokan lettek volna a vízben.
Ez a kép még tegnap készült, most nem vittük le a gépet a partra. Barni lábán lévő gumicipőt nagyon szereti, simán sétált vele a süppedős homokban. És rálátni a reptér végére, megnéztünk pár landoló repülőt.
Amíg a fiúk délután aludtak (hmmm Forma1-et néztek) én elmentem a kismedencéhez olvasni. Rajtam kívül 3 voltak a környéken, akik szintén olvasgattak, így én remekül aludtam a napernyő alatt.
Vacsora előtt kaptuk az örömhírt, hogy a melegvízhiány a hotel egész terültére kiterjed, valami tönkrement, de egy hét alatt megoldják. Cserébe felajánlottak egy másik szobát, ami egy kategóriával jobb volt mint ez, de a víz ott is hideg. Hát itt elborult V. agya és a szálloda igazgatóját követelte. Mondták, holnap, majd holnap Édespofa, ez Bali, itt lassan örölnek Síva malmai. Igazából elég kellemetlen szitu volt, mert nem elég hogy hideg a víz, de a mi szobánk hideg és nedves is volt. Nem használtuk a légkondit, de amikor a szobában voltunk kinyitottuk a teraszajtót, aminek a hatására a szobában a hatalmas tükrön és a falon a hőmérsékletkülönbség miatt folydogált a víz, de olyan szinten, hogy a festék a falon felhólyagosodott. Ezáltal az ágyneműt is hidegnek és nedvesnek éreztük, a fürdőben a felakasztott fürdőruhák kettő nap alatt nem száradtak meg!! És ez egy ötcsillagos szálloda, közepes árkategóriájú szobája, ahol egy bizonyos minőség elvárható!
A vacsi megint szuper volt,
ráadásként az asztalunkra pottyant a fáról ez édes kis gyíkocska, szerencsénkre, hogy nem tányérba esett.
Már a szálloda is érezte, hogy ez így nem oké és V.-ben emberükre találtak egy kis meglepi várt minket a szobában. Hát köszi 1-nem szeretjük a nyers japán makikat, 2-a jázmintea bűn rossz volt, 3-én nem szeretm a bort, V. meg egyedül nem iszik (pedig azt mondta nem rossz bor), 4- dugig voltam, egy picike sütit sem bírtam megenni, V. viszont eltüntette.
Megint sikerült álomba dideregni magunkat.
Ma 9-re kértük az autót, így fél nyolcra húztuk az órát (mi sem vagyunk normálisak nyaralás alatt órára kelni :-)), de majdnem tíz volt mire elindultunk. V. sokat jár Jakartába, Indonézia másik szigetére és azt mondta, hogy Ő itt nem hajlandó vezetni, mert itt nem létezik közlekdési morál és ha Ő, mint külföldi csak egy kicsi kárt okoz valakinek, csak rosszul játhatunk, ezért sofőrrel együtt béeltük az autót. Egyébként ez is a jellemző itt, illetve a bevállalósabbak motort bérelnek és azzal járják be a szigetet, de ez már az öngyilkossági kisérlet kategóriája.
A nap folyamán az is kiderült számunkra, hogy itt nincsenek útjelző táblák, vagy csak nagyon ritkán, nincsenek helységnév táblák, az sem tudtuk merre járunk. Biztonságot adott, hogy a sofőr a szállodával áll kapcsolatban, így talán nem hagy ott minket valahol, akár túszként is. Nekem vannak ilyen kényszeképzeteim itt a messzi Ázsiában.
Először az állatkertbe mentünk. Már a jegypénztárnál elbizonytalanodtunk, hogy felüljünk-e az elefántra vagy sem. Én nagyon sajnálom őket (de minden állatot, amit nem jó körülmények között tartanak), de végül úgy döntöttünk igen. Sajnálom, hogy Barni erre később nem fog emlékezni. A bejárat mellett egy oroszláncsalád volt a kifutóban. A kifutó mögötti éttermet egy ablak választja el az állatoktól. Én már itt el tudtam volna tölteni egy napot. Az oroszlánokat éppen meg lehetett etetni, persze itt is a szokásos dolog történt. A szikla tetején a nőstény oroszlán megszerezte a kaját, a hím meg elszedte tőle. Vazze, ez a való világ! Aztán küldtek be újabb falatokat (a látogatok mozgatták a kaját szállító kábeleket).
Először mentünk elefántagolni. Nagyon meleg volt és végig tűző napon voltunk (én nem tudtam napernyőt nyitni, mert fényképezgettem), mire megetettük a séta után az állatokat vattát köptem. Így a következő útunk az étterembe vezetett. Több útibeszámolót megnéztem Baliról és előre elterveztem akkor és ott fogok pisilni, amikor a körülmények egy bizonyos szintnek megfelelnek és nem amikor kell. Ezt egész nyaralás alatt sikült teljesíteni.
A frissitő után körbesétáltuk az állatkertet. Itt egy kis videó, amiben nem szerepel minden állat, amit láttunk, de remélem így is tetszeni fog.
Az állatkert után a Majomerdő felé vettük az irányt. Az az erdő Ubud városban, városa mellett van, két perc alatt jutt el az ember a házak közül a tömény ősrengetegbe. A tűző naposütés után a félhomály, a mohás kövek tiszta Indiana Jones feeling, nekem egyből beugrott a majomkoponyában tálalt étel filmkockája és próbáltam szorosan V. mellett maradni.
Az erdőben egy templom is található, amit csak kivülről tudtunk lefényképezni (a temlomokról a következő bejegyzésben majd írok bővebben).
Ubud-ot Bali kultúrális központjának tartják. Simán el lehet itt tölteni több napot is a nézelődéssel, vásárolgatással. Nekünk erre sajna nem volt időnk, illetve egy kicsi gyereknek ez aztán igazán nem élvezetes program, de a szülőknek sem egy unatkozó gyerkőccel.
A királyi palotát mindenképpen szerettem volna megnézni, de csak egy minimális része volt megnyitva a pórnép, azaz előttünk.
Így gyorsan végeztünk és beültünk egy hideg innivalóra, sőt utába egy fagyit is ettünk. Az ilyen városnézős, menetelős napokon a folyadékfogyasztásunk hihetetlenül megnőtt.
Kilátás az étteremből
A városnak hatalmas piaca is van, főleg a turistáknak, a szélére odanéztünk, mert mellette mentünk el. Benézve a sorok között nagyon szűk és sötét volt a hely, nem vágytam rá, hogy közelebbről is megnézzük.
Négy óra körül indultunk vissza a szállodába, Barni számára ez elég hosszú volt, aludt is egyet az autóban V. ölében. Nagyon egymásra kattantak a pasik, én meg kicsit pihenek. V. igazi hős volt ma, annyit, de annyit cipelte Barnit, amennyit a kiskrapek kihisztizett. Lassan kezdi megérteni miért vagyok annyira fáradt esténként, hogy csak beájulok az ágyba :-).
Baliról sok embernek a teraszos rizsföldek jutnak az eszébe. Ez igaz, de nemcsak a hegyekben, hanem minden talpalatnyi földön riszet termesztenek, így a városokban is az üres telkeken és a városok közötti területeken is. Körbe mindenhol a frissen ültetett növények vagy az éppen érésbe forduló vagy már learatott rizsföldek látványa tárul szemünk elé. Nagyon szép látvány, de mindent-mindent kézzel csinálnak. Iszonyat munka.
Április 14.
2012 április 25. | Szerző: Gesztenye13
Még szálláskereséskor megnéztük a sziget térképét és kértem V.-t, hogy ha lehet ne a szárnyhoz foglaljon helyet a repülőn, mert Balin a leszállópálya vége a tengerben van és szeretném nézni és videózni a leszállást. És V. olyan rendes volt, hogy a szárny elé vette meg a jegyeket. DE Timi tervez és Thaiair végez, az utazás előtt lecserélték a gépet és a szárny kellős közepéhez szólt a jegyünk, hát majdnem elsírtam magam. Így feküdtünk le péntek este.
Csalódott Timi szép akart lenni az utazásra, ezért 4.15-kor keltem, hogy hajat tudjak mosni még indulás előtt, kicsivel 5 után Barnit is ébreszgettük. Hihetetlen kiskölyök, ha lehet aludni nem akar, most meg alig bírtam felébreszteni. A 6 órai indulást majdnem sikerült tartani és 20 perc alatt kint voltunk a reptéren (ez Bangkokban maga a csoda, igaz, hogy a Songkran miatt több millió ember hagyta el a várost), na de ott, hát parkoló hely, na az nem volt. Már keresztbe is parkoltak mindenhol, kb 20 perc után találtunk egy helyet (V. mondta, hogy ha 300 férőhelyes egy parkoló, az automata nem ad ki több slejfnit, de a thai emberek leleményesek és kézzel kiállított papírral még 200 autót beengednek). Még jó, hogy időben indultunk. Kicsit izgultam, mert olvastam, hogy néha 2 óra a becsekkolás a bangkoki reptéren, mert 1-nagy az utasforgalom, 2-a kevés fizú miatt lassan dolgoznak az emberek, de szerencsénk volt gyorsan végeztünk (ja ha pont pasifogás előtt álltok, fontos, hogy sokat utazzon a jelölt, mert akkor van neki mindenféle aranykártyája meg prioritása és az ilyeneknek külön pultja van a reptéren és nem kell hosszan sorba állni, illetve külön várójuk van a reptéren ingyen kaja-piával :-):-):-):-)).
Egy óránk volt még a beszállásig, meg tudtunk reggelizni.
Hiába reméltem nem az eredeti gépbe szálltunk be, gyönyörű kilátásunk volt a szárnyra! Kicsit több mint négy óra volt az út, amiből Barni 2 órát aludt a kezemben, kicsit elzsibbadva néztem végig a leszállást az előttem lévő kicsi képernyőn.
A vízumot nem vettük meg előre, így a gépből kiszállva V. sietősre vette a figurát, de se előttünk, se velünk együtt nem érkezett másik gép, így percek alatt végeztünk. Én addig begyűjtöttem az összes fellelhető szórólapot az autóbérlésről és a szervezett utakról. Kint már várt minket a szálloda embere, aki segített a csomakkal és elszállított minket a hotelbe.
A szálloda egy hosszúkás főépületből, éttermekből, hatalmas parkból és külön villaterületből áll. A képen, igaz nehezen, de látszik, ezek külön bejáratú villák általában medencével vagy jaguzzival, kicsi kerttel – természetesen horror áron. Hát majd egyszer, talán, de ha otthon így folytatja Orbán és csapata, akkor soha. Viszonylag sok a szoba, 300 körül, de nagy alapterület, az interneten nekünk tetszett.
Egy videó a szállodáról, főleg a kertjéről, ami brutál gyönyörű volt, láttuk, hogy folyamatosan gondozzák.
Szokatlan, a szoba elfoglalása együtt járt egy kis olvasnivalóval, méghozzá: Mi a teendő cunamiriadókor és földrengés esetén. Kellemes olvasnivaló megérkezéskor. Nem szeretnénk kipróbálni egyiket sem.
A szobánk, a nagyágy mellett a háttérben látszik egy kis kanapé, pont tökéletes Barninak, talán így nem rúgja le a vesémet.
Fáradtak voltunk, meg éhesek így a séta után egyből leültünk vacsizni.
Érthető volt az étlap, ennek ellenére nem tudtam mire számíthatok, mit fogok kapni. Hát első este belecsaptam a lecsóba. Pont olyan finom volt, amilyennek látszik, faszénen sült csirke, marha, bárány és hal. Előtte volt egy koktél, kerek volt a világ :-).
Ha valamit szeret…. (okos Anyuka meg hófehér pólóba viszi vacsizni a gyereket, szerencsére itt is van Vanish)
Érdekes, hogy a koktél mit hoz ki az emberből, nincs miért sírnom, nekem mindjárt kettő villám is lett, medence helyett pedig a boldogságban fürdök. Isten biz, csak egyet ittam, a szerelem veszi el az eszem 🙂
Vacsi után visszasétáltunk a szobába és minő kellemetlen szitu, ippen csak langyos a víz a fürdőben, a szoba meg qurva hideg, pedig kikapcsoltuk a légkondit. V. egyből intézkedik és máris jönnek a szerelők, de a hiba nem a mi gépezetünkben van, keresik majd jönnek. Amíg lezuhanyoztam Barnit V. szerzett plusz takarót, mert tényleg hideg volt (pár km-re az Egyenlítőtől, király).
Barninak a külön kis kanapén csináltam egy kuckót, de nagyon nehezen aludt el.
Én zuhanyzás után fogvacogva, remegbe bújtam ágyba, decemberben otthon fáztam utoljára ennyire. Nem bírtam átmelegedni. Barni már aludt, V. félálomban, mikor hangos pukkanásokat hallok. V. szerint csak tűzijáték, de én voltam nyugodt. Biztos nem riadó, biztos nem riadó – ez zakatolt az agyamban, majd egyszercsak kopogtak. Ugrok ki az ágyból, basszus ürítik ki a szállodát vagy mi, mi meg itt alszunk. Csak a szerelő volt, hogy elvileg már van melegvíz, mondtam, hogy majd holnap megnézem, ha vissza tudok aludni 200-as pulzus mellett!!!!!!!!!!!!!!
Április 30.
2012 május 18. | Szerző: Gesztenye13
Tegnap este megbeszéltük, ha nyugodt az éjszaka ma nekivágunk felfedezni Szingapúrt. Barni nyugodtan aludt, láz nélkül, nem igazán ébredtünk éjszaka, viszont 9.23-kor kipattant a szemem, hogy mindjárt vége a reggeliidőnek. Tegnap megtapasztaltuk, hogy itt betartják a reggeli 10-ig szabályt, 10-kor körbejárják az asztalokat és szólnak, hogy zárják a büfét, ha szeretnénk valamit most szeressük. Persze ilyenkor Barni a legnagyobb zajra sem ébred fel, fel kellett puszilni. Reggeli közben arra jutottunk, hogy ma az állatkertbe megyünk, mert holnap május 1-je lévén munkaszüneti nap lesz és biztos többen lesznek mint ma.
Felkészültünk a napra, a babakocsi pakolós részét telepakoltuk pelenkával, popsitörlővel, váltóruhával szóval számoltunk minden eshetőséggel. Taxiztunk fél órát az állatkertig, az út két oldalán átláthatatlan „kerítés“ növényekből. Gyönyörű. Tudom, hogy ez elsősorban a rengeteg esőnek és az állandó melegnek köszönhető, és nem pénz és akarat kérdése, de akkor lenyűgöző.
Az állatkert bejáratánál kígyózó sorból bent már semmit nem lehetett érezni, néha percekig nem találkoztunk emberrel, csak rengeteg, hatalmas, burjánzó növényzettel. Borzasztó meleg volt és nagyopn magas páratartalom, az első 5 perc után még a hajam is izzadt. A hatalmas fák alatt végig árnyék volt, a napot el se lehetett volna viselni. Itt alapból úgy izzadtam, mint otthon a konditeremben edzés közben. Nem akartam elhinni.
Az állatkert tényleg nagyon szép, az állatok kifutói hatalmasak, szépek, paradicsomi körülmények, de ez egy kicsit a látógatók rovására megy, mert néha az állatok elvesztek a nagy térben. Egy kisgyerek figyelmét nem igazán köti le, egy tőle 30-50 méterre fekvő állat, mert ebben a hőségben az állatok sem túl aktívak. A mozgó állatok élvezhetőbbek voltak. Itt is láttam olyan állatot, amit előtte még soha, mégpedig a nagyorrú majmot, hivatalos néven Borneói nagyorrú majom. Elég nevetséges a kinézetük. Illetve az óriásteknős, a nagyobb példányok súlya meghaladja a kettőszáz kilót. A parkban körbementünk a kisbusszal is, persze Barni ezt élvezte a legjobban. Reméltük, hogy alszik egyet a babakocsiban, de persze nem és mikor a karomban elaludt képtelenség volt letenni őt. Így többórás szaunázás után visszamentünk a szállodába, hogy aludjon egyet.
Alvás után Szingapúri óriáskerékhez mentünk.
A Singapore Flyer 165 méteres magasságával 2008 óta a világ legmagasabb óriáskereke. A működtetői szerint kilátó típusú kerék mindössze öt méterrel haladja meg a kínai Star of Nanchang óriáskerék magasságát.
A kilátó Szingapúrban, a Marina Centre délkeleti részén helyezkedik el. A 150 méter átmérőjű kereket egy három emeletes bevásárlóközpont mellé építették. A kilátóból a városközpontot és kb. 45 km-es távolságban a környéket lehet belátni, beleértve az indonéziai Batam és Bintan szigeteket és a malajziai Johort is.
Az utolsó kapszuláját 2007. október 2-án helyezték el, majd 2008. február 11-én tette meg első körét a kerék. Hivatalos megnyitója 2008. március 1-jén volt. Az első három éjjel kb. 6 200 dollár (8 888 szingapúri dollár) értékben adtak el jegyeket rá. Ünnepi megnyitóját 2008. április 15-én tartották.
Mind a 28 kapszulája légkondicionált, 28 utas utas befogadására képes, és egy körforgása kb. 37 percig tart. Kezdetben a Marina Centertől nézve az óramutató járásával ellenkező irányban forgott, majd 2008. augusztus 4-én Feng shui mesterek tanácsára ezt megfordították.
A megnyitótól számított egy éven belül háromszor is meghibásodott a kerék. 2008 júniusában a fékező rendszer hibája miatt állították le. 2008. december 4-én rossz időjárási körülmények miatt majd öt órára állt meg a kerék, miközben 70 ember ragadt a fedélzetén, majd december végén egy leállás során 173-an rekedtek a kapszulákban hat órán át. Ez utóbbi leállás oka rövidzárlat és egy kisebb tűz volt az irányítószobában. A földhöz közelebbi kocsikból tizenegy embert ki tudtak menekíteni csúszdákon, a többieknek pedig ételt és italt juttattak fel. Ez után kivizsgálták a meghibásodás okait, és 2009. január 26-ig zárva volt a Flyer, amikor a szingapúri rendőrség végül biztonságosnak nyilvánította azt. A eset után kb. 3 millió dolláros további fejlesztésre volt szükség a biztonságos üzemeltetés érdekében.
2010. július 18-án egy villámcsapás tette tönkre a légkondicionáló rendszert, ezért a kereket le kellett állítani és az utasokat kiszállítani. Két nappal később a javítások után az óriáskerék ismét elindult.
Én is csak utólag olvastam, hogy volt rá példa, hogy akár órákra fennragadtak emberek, de így is volt para rendesen. Mire körbeértünk, teljesen besötétedett, de nagyon király volt a kilátás, jó hogy nem hagytuk ki, tériszony ide vagy oda. Barni meg persze egy pillanatra sem akart leülni. Kész idegroncs lettem mire leértünk.
Forma 1 rajtrács
Van az Amazing Race elnevezésű verseny, egyszer volt benne egy extra feladat, amikor a játékosok kapszulája volt legfelül át kellett mászni a mellette lévő kapszulába. Oké, hogy biztosító kötél, meg minden, de így élőben látni és ezt végiggondolni…
A környék tele volt kajáldákkal, de úgy döntöttünk, hogy a szálloda környékén keresünk valami jó kis helyet. V. már járt itt, rábiztam a döntést, ezért majdnem éhen haltunk. Emlékezett valami jó kis helyre, próbálta megtalálni, de nyoma veszett, viszont jót gyalogoltunk a civilizációba (Bangkok után). Jártunk aluljáróban, amiről később kiderült, hogy egy több szintes föld alatti pláza és jól elkavarodtunk,
és jártunk járdán, ahol elfért a babakocsi és még tolni is lehetett volna, de nem volt velünk.
Végül egy kindzsó plázában kajáltunk, igazi helyi specialitást: bolognai spagettit és sült csirekhúsit. A környezetet figyelve csak azt mantráltam magamban, ha valaki ettől a vacsitól rosszul lesz az én legyek, mert ha a fiúkkal van valami gond, akkor holnap is a szobában dekkolunk, én viszont nem csinálok belőle problémát és inkább végigfosom a bokám, de megyünk.
Oldal ajánlása emailben
X