Szingapúr

2012 május 15. | Szerző: Gesztenye13 |

Ez a bejegyzés Szingapúrról szól, utazás előtt szeretek utánaolvasni milyen is az a hely, amit látni fogunk. V. elöljáróban annyit mondott, hogy nekem nagyon fog tetszeni az ország, így érdeklődve olvasgattam róla. Az anyagot a wikipedia-ról szedtem.

Szingapúr független ország, városállam Ázsia délkeleti részén. Az állam nevét a szanszkrit, simha, vagyis oroszlán és a szintén szanszkrit, pura, azaz város szavakból kapta.

1965-ös függetlenedése óta az Oroszlánváros rohamos fejlődésbe kezdett, amit nagyrészt előnyös gyarmati múltjának is köszönhetett. Szingapúr volt ugyanis a környék brit gyarmati központja. A stratégiai jelentőségű kikötője hamarosan a világ egyik legfejlettebb államává tette a várost. Ma már alig lehet elképzelni, hogy alig 100 évvel ezelőtt szemetes, cölöpházakkal teletűzdelt kis kikötő volt, hiszen ma központjában a leghatalmasabb bankok és társaságok felhőkarcolói állnak a modern sugárutak és üzletek mellett. A világon az egyik legmagasabb egy főre jutó GDP-vel büszkélkedő kis államban szigorú törvények védik a környezetet, és súlyos büntetést szabhatnak ki arra, aki közterületen szemetel, köpköd, cigarettázik, rágógumit ragasztgat, vagy akár nem öblíti le a WC-t a nyilvános illemhelyen. (Innen ered a szójáték: Singapore is a fine country. – ’Szingapúr remek ország’, és egyszersmind: ’Szingapúr a bírság földje’.)

A nagy szigor mellett a világon Szingapúrban követik el a legkevesebb bűntényt. Ráadásul a nemzetközi felmérések alapján ez az ország a legkevésbé korrupt. A sorozás minden egyes szingapúri férfi állampolgárnak (sőt, a nem állampolgár betelepültek fiainak is) kötelező. Ugyan történelme során még nem keveredett háborúba a városállam, ma mégis százezres aktív hadserege van, és összesen 350 ezren hívhatók be katonai szolgálatra.

Domborzat: Szingapúr az azonos nevű szigeten terül el, ezen kívül még kb. 60 kisebb sziget alkotja. A kis területű ország legnagyobb része síkság, és csak pár szigethegy emelkedik ki felszínén. A sekély parti sáv feltöltésével a sziget területét folyamatosan növelik, így például 1960-ban Szingapúr területe még csak 581,5 km² volt szemben a mai 697,2 km²-rel. A feltöltésnek az volt az ára, hogy eltűntek a jellegzetes trópusi mangroveerdők. A városias képet mutató országban amúgy sem maradt igazán sok az eredeti növénytakaróból. Szingapúr területének mindössze 5%-án burjánzik mind a mai napig a trópusi esőerdő. Ennek kárpótlásaként hozták létre a város botanikus és állatkertjét, amely a világ egyik legszebbje a maga műfajában, trópusi gyűjteménye pedig páratlan. Saját vízforrása alig van, így a sziget egyetlen édesvíz készlete az esővíz, amelyet több víztározó gyűjt össze (Seletar, Murai, Pandan stb.).

A központi sziget és Szingapúr legmagasabb pontja a 163,63 méter magas Bukit Temah.

Éghajlat: Szingapúr az egyenlítői éghajlaton fekszik, ahol az évi 2400 mm csapadék az átlagos. A statisztikák szerint mindössze két fok átlagos eltérést tapasztalhatunk ajanuári és a júliusi középhőmérséklet között. Az esős évszak novembertől januárig tart, amikor az európai embereknek sokszor meg kell küzdeniük a magas páratartalommal.

Élővilág, természetvédelem: Szingapúr lényegében egy városállam. A városközpont a fő sziget déli partján terül el, de az eredeti esőerdőkből a sziget más részein se maradt sok. Tudatos várostervezés folyik, szép városi parkokat alakítottak ki. A botanikus kert trópusi gyűjteménye páratlan.

Történelem: a szigetet először kínai források említik a 3. században. Ebben az időben Tomaszeknek nevezték a Maláj-félsziget csücskén elhelyezkedő szigetet. Sokáig csak halászok és kalózok tanyáztak a kicsi kis kikötőben. Singapurát a maláj hagyományok szerint Srivijaya egyik hercege alapította. Srivijaya uralmát a 14. században a Majapahit Birodalom döntötte meg. Ebben a korban Tomaszek egyre nagyobb várossá fejlődött, és halászatból valamint kereskedelemből lakói tehetősebbek lettek. De még mindig nem tartozott a legfontosabb települések közé. Hamarosan a Sziámi Királyság tette rá a kezét a területre, majd a 15. század elején a Malakkai Szultanátus (más néven Johorei Szultanátus) birtokába került.

A következő évszázad a lassan fejlődő városka életében sorsdöntő volt. Először jelentek meg Szingapúr partjainál európai hajók. A portugálok háborút robbantottak ki a malájok ellen, és ekkor 1617-ben porig égették a cölöpházakon álló városkát. A portugálok sem tudták megtartani a szigetet hosszú ideig, ugyanis a 17. század elején a hollandok kezére került Szingapúr. A nagyhatalmi huzavonából végül Nagy-Britannia került ki győztesen, amikor1819-ben Thomas Stamford Raffles, a Brit Kelet-indiai Társaság képviselője megállapodást kötött a johorei szultánnal, miszerint a szigeten kikötőt és települést alapít. A brit gyarmati városkát Szingapúrnak nevezte el, és hamarosan innen kiindulva Délkelet-Ázsia jelentős részét sikerült a társaság befolyása alá vonni. Egyre fontosabb kikötővé vált, és 1832-ben a közeli brit területek központjává vált, majd 1867-ben önálló brit koronagyarmat lett. Egyre fontosabb kikötővé vált stratégiai fontossága miatt, hiszen az Európát Kínával összekötő hajóút mentén feküdt. 1842-ben, amikor Hongkong is a brit gyarmatbirodalom részévé vált, Szingapúr jelentősége csökkent. A hanyatlásból aztán még nagyobb lendülettel tört fel, amikor 1869-ben megnyitották a Szuezi-csatornát. A matrózvilág egyik legismertebb kikötőjévé vált. A délkelet-ázsiai brit központ egyre jobban fejlődött, de még mindig főként alacsony cölöpházak alkotta negyedekből állt.

Az első világháború után brit katonai támaszpont létesült a szigeten. A katonai jelenlét ellenére a második világháborúban 1942. február 15-én a japán csapatok elfoglalták Szingapúrt, és egészen a japán kapitulációig, 1945 szeptemberéig tartották megszállva. A japánok új nevet is adtak a városnak: Szjonan-to, vagyis a Dél fénye. Szingapúr gyors (hat nap alatt) történő elvesztése, az ottani brit csapatok kapitulációja súlyos kudarca volt Nagy-Britanniának. A világháború után a sziget újra brit birtokba került. 1946-ban önálló koronagyarmatként kezelték, majd 1959-ben önigazgatást nyert. A szabad választásokon Lee Kuan Yewnyert, aki a későbbiekben hatalmas szerepet játszott Szingapúr gyors fejlődése idején. 1962-ben egy demokratikusan megrendezett népszavazáson a szigetállam úgy döntött, hogy csatlakozik a Maláj Államszövetséghez, amelyben Szingapúr mellett Malájföld, Sabah és Sarawak vett részt. A szövetség 1963 szeptemberében alakult meg. Szingapúr ekkor autonóm kormányzattal rendelkezett. Az államalakulaton belül hamarosan ellentétek kerültek felszínre a szingapúri és a szövetségi kormány között. Ezek a szigetország kiválásához vezettek. Így 1965. augusztus 9-én Szingapúr független állammá alakult. Két nappal a különválás deklarálása után ismerte el Malajzia Szingapúr önállóságát. Az újonnan alakult állam súlyos gondokkal nézett szembe. Lakói között tombolt a munkanélküliség, kevés lakás volt, a forgalmas kikötő csak a környezetszennyezést növelte és a kis országnak alig volt saját nyersanyaga. Azonban Lee Kuan Yew kormánya sikerrel vette az akadályokat, és a nemzetközi üzleti élet központjává sikerült emelnie a városállamot. Lee Kian Yew (hivatalosan) egészen 1990-ig vezette az országot. Utóda Goh Chok Tong lett. Az ő hivatali idejében az ország sikeresen átvészelte az 1997-es ázsiai pénzügyi válságot, a 2003-as madárinfluenza-járványt, és a szeptember 11-i terrorista támadás után aziszlám szélsőségesek jelentette veszélyt. 2004-ben az ország történetének harmadik miniszterelnöke Lee Hsien Loong lett, Lee Kuan Yew legidősebb fia. Nevezetes döntése: kaszinók nyitása a turisták örömére.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás: bár Szingapúr köztársaság, és mint ilyen, az ország vezetését “választják”, Lee Kuan Yew megszakítás nélkül volt hatalmon 3 évtizeden keresztül. A People’s Action Party (PAP, Lee pártja) gyakorlatilag az egyetlen párt az országban. A kritikusok szerint a PAP mindent meg is tett az esetleges konkurens pártok elnyomására: a lejáratástól, pereskedéstől kezdve a választási rendszer (számukra kedvező) átalakításáig terjedt az eszköztáruk. Ezért aztán Szingapúrt inkább tekintélyelvű államnak tartják, mintdemokráciának.

Lee Kuan Yew utódlása is érdekesen zajlott. 1990. november 26-án benyújtotta lemondását az elnöknek, kinevezve utódjául Goh Chok Tong-ot, akit később meg isválasztottak.

Lee lemondásakor létrehoztak egy új posztot a kormányzatban Rangidős Miniszter néven, melyet mindig a lemondó miniszterelnök foglal el. Tehát Lee továbbra is ott maradt a kormányban. Megtartotta a kormányzó párt (PAP) elnöki posztját is, így biztosítva, hogy elgondolásai továbbra is nyitott fülekre találjanak (a pártelnöki posztot végül 1992-ben átadta Goh Chok Tong miniszterelnöknek). Amikor Goh Chok Tong-ot előléptették miniszterelnök-helyettesből miniszterelnöknek, a régi pozícióját Lee legidősebb fia Lee Hsien Loong foglalta el.

2004. augusztus 12-én Goh Chok Tong lemondott, és az első miniszterelnök fiát Lee Hsien Loong-ot nevezte ki utódjául. Mivel immáron a Rangidős Miniszter cím Goh Chok Tong-ot illeti meg, az idősebb Lee kiszorult volna a kormányzatból. Ezt orvosolandó, a fiatal Lee még egy újabb pozíciót hozott létre a kormányában, a Miniszter Tanácsadó-it, amit apja rögvest el is foglalt, és azóta is együtt kormányozzák Szingapúrt. (A poszt nem keverendő össze az amúgy minden miniszter mellett, a háttérben megtalálható tanácsadókkal, a Miniszter Tanácsadó a kormány tagja, talán a Tárcanélküli Miniszter lehet a magyar megfelelője.)

A Lee család többi tagja is jelentős gazdasági és/vagy politikai pozíciókkal rendelkezik, gyakorlatilag nem nagyon van olyan terület, ahol ne lennének jelen. Ezek alapján a kritikusok Szingapúrt leginkább egy nagyon sikeres családi vállalkozásnak tartják.

Alkotmány, államforma: az ország államformája parlamentális köztársaság.

Politikai pártok: az ország egyetlen pártja a People’s Action Party.

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás: a kínai származású szingapúriak alkotják a szigetállam lakosságának legnagyobb részét, mintegy 75,2%-át. A maláj 13,6%, az indiai származásúak pedig a szingapúri lakosság 8,8%-át teszik ki.[1] Az eurázsiai szingapúriak és más kisebb etnikai csoportok, mint az arabok, zsidók, thaiok, japánok és európaiak a társadalom 2,4%-át alkotják.

A szingapúri állam nagy gondot fordít a különböző népcsoportok közötti békés kapcsolat fenntartására, tanulva az 1960-as években bekövetkező, etnikai okokra viszavezethető lázadásokból. Nagy hangsúlyt fektetnek a jó viszony megőrzésére a társadalom minden területén, beleértve az oktatási rendszert, katonaságot, valamint a lakhatást. Az állam hozzáállása eddig jobbára sikeres volt, és az 1970-es évek eleje óta kevés jele volt a faji feszültségnek.

Szociális rendszer: a szingapúri szociális rendszer főként a Central Provident Fund (CPF) nevű, a hagyományos társadalombiztosítóktól némiképp eltérő funkciókat is ellátó állami intézményen nyugszik. A rendszer elsősorban az egyén illetve a család felelősségvállalására épít.[1] Ennek megfelelően a CPF egyéni elszámolású biztosító, amelyben a juttatásokat az egyén (illetve bizonyos esetekben közvetlen hozzátartozói) befizetései határozzák meg (úgynevezett hozzájárulással meghatározott társadalombiztosítási rendszer).

A tagság minden szingapúri állampolgárnak kötelező, és a jövedelem egy bizonyos hányadát a CPF által kezelt egyéni számlákra kell továbbítani. A hozzájárulás mértéke az évek során az ország és a világ gazdasági teljesítményétől függően változott, 2007 óta a teljes munkavállalói hozzájárulás mértéke 14,5%, a munkáltatói pedig 20%.

Egészségügyi ellátás: a 80-as évek elejéig az egészségügyi kiadásokat adókból fedezte Szingapúr, és a szolgáltatók köztulajdonban voltak. A társadalom elöregedése azonban a többi fejlett országhoz hasonlóan egyre nagyobb terhet rótt a rendszerre, és a hosszútávú fenntarthatóságot veszélyeztette. Az egészségügyi rendszert ezért átalakították, napjainkban jelentős részben előtakarékossági számlákon és egyéni társfinanszírozáson alapul az ellátás.

Az átalakítás után a szingapúri egészségügyi rendszert ma a világon leghatékonyabbak között tartják számon. A GDP 3,7%-át teszik ki az egészségügyi kiadások (szemben az OECD átlagosan 8%-os értékével), aminek 30%-át állami forrásokból, 8-10%-át az állami kezelésű előtakarékossági számlákról, a maradékot tisztán magánforrásokból fedezik.A magánszolgáltatók arányában az ellátástól függően nagyok az eltérések. Az alapellátás és a járóbeteg-rendelések 80%-a magánkézben van, míg a fekvőbeteg-ellátást túlnyomóan (kb. 80%-ban) állami szolgáltatók végzik.

Az egészségbiztosítási piac legnagyobb szereplője az állami biztosító, a magántársaságoknak nem jut nagy szerep Szingapúrban. Az állami biztosító csak a ritka, súlyos betegségek finanszírozását vállalja, azt is megfelelő önrésszel. A magasabb komfortú ellátást választóknál az önrész aránya magasabb. A preventív intézkedéseknek nagy figyelmet szentelnek, a közoktatásba is beépül az egészséges életmódra nevelés.

Általános adatok: Ázsia legfontosabb ipari központja, kikötőjének forgalma első a világon. Szingapúrban található a Föld legnagyobb olajfinomító-kapacitása. A világ egyik leggazdagabb állama (GDP: 52 000 USD/fő PPP). AVilággazdasági Fórum 2009-2010-es listája szerint a világ 3. legversenyképesebb országa. Mezőgazdasága, főként kaucsukot, olajpálmát, dohányt és gyümölcsöket termel az ültetvényeken. Ipara elsősorban ónkohászatra és cementgyártásra épül.

Hagyományok, néprajz: a közvélemény általában támogatja az ország szigorú törvényeit. Egyetértenek a drogcsempészeket sújtó halálbüntetéssel, a pornográfia tilalmával és a politikai véleménynyilvánítás korlátozásával – cserébe virágzó gazdasági körülmények között élhetnek. A szex különböző formáinak tilalma azonban nem találkozik a lakosság akaratával.

Szingapúrban érdekes módon nyílt és törvényes a prostitúció. A legnépszerűbb sétálóutcában például az ékszerboltok, száraztisztító szolgálatok és butikok között helyet kapnak az eszkortszolgálatok irodái is. Tudni lehet bizonyos diszkókról, hogy itt gyülekeznek azok a nők, akik áruba bocsátják testüket.