Május 7.-17.

2012 május 31. | Szerző: Gesztenye13

Semmi különös nem történik velünk mostanában. A múlt héten is és ezen a héten is V. 3-3 napot külföldön töltött. Ilyenkor a 3. napra igencsak elfáradok, nincs kinn levezetnem a feszültséget. Szerencsére nem keresi folyamatosan az apját Barni, így csak naponta 100x-150x kell neki elmondani, hogy Apa dolgozik és nemsokára jön haza. Szerintem én ebbe fogok belehülyülni, hogy szinte mindent 10x-20x kell elmondani Barninak, hallja és érti is amit mondok neki, csak nem akar szótfogadni. Csinálja az ellenkezőjét amit kérek tőle és közben mosolyog. Néha úgy érzem, mindjárt felrobbanok.

A hasmenése nem rendeződött, így a múlt hétvégén megint visszavittük a dokihoz, aki végül adott neki antibiotikumot -meg hagytunk ott mintát analizálni :-)- amitől 2 nap után sokkal jobb lett a helyzet. Annyira sajnáltam szegényt, mert a két hét alatt kétszer is egyik pillanatról a másikra szétmarta a popsiját a kaki, úgy, hogy folyamatosan cseréltük a pelenkáját. Ez a Sudocream tényleg tud valamit, mert nagyon gyorsan helyrejött tőle.

 

Írok kicsit Barniról:

Szókincse egyelőre elég szegényes: apa, anya, mama, papa, tanti (nagynéném), kutya, cica, autó, kulcs, inni, kaja, tévé (nála ez a távkapcsolót jelenti), kákó (ez a gyümölcsöt), ama (alma, de ez iszonyú mély hangon szokta mondani), hápó (lámpa), bácsi (sofőr, és általában a pasik). Tanuljuk az állatneveket képről és sok kicsi műanyag állata is van: papa (papagáj-még jó, hogy apám „nem“ beszél annyit, mint egy papagáj), emu (így mondja:emúúúúúú), igris (tigris), eli (elefánt), kigyó, és amit nem ismer fel, vagy nem tudja a nevét az szerinte mind kutya. Ha én kérdezem melyik az oroszlán, zsiráf, zebra…. megmutatja és próbálja mondani, annyira édes ahogy formálja a kis száját!

Mondokákat nem mondja utánnam, de szereti őket, ahogy eljátszuk és tartja akis lábát, hogy ez elment vadászni, az meglőtte… Rajta rajzolom le a pont (szem) pont (másik szem) vesszőcske (orra) készen van a fejecske (körbesimogatom a fejét)…. ő is mutogatja magán.

Az építőkockákat nem szereti annyira, max. 3 tesz egymásra és összedönti, de ha együtt építünk én sem tudok többet egymásra tenni, mert összedönti. Ha nincs a szobában és építek egy nagyobbat, ahogy bejön összedönti és iszonyat boldog. Leginkább azok a dolgok érdeklik, amiken gomb van és lehet nyomkodni, ha esetleg még világít is, az maga a csoda: telefon, távkapcsoló, nyomtató…. Persze ezekből csak az eredetik érdeklik, a kimondottan játék nem.

Mindig van egy kedvenc játék, imádja az autókat, leginkább persze az igazikat.

Eszeget egyedül, de nem nagyon bírom, hogy minden kajás lesz tőle, így inkább etetem (tudom, hogy így meg nem tanulja meg, de erre azt találtam ki, hogy nyáron, amikor otthon leszünk eszik majd egyedül Anyukámmal, neki több türelme van, mint nekem). Pudingot csak egy szál pelenkában ehet egyedül, de ilyenkor nem csöppen le. Inni szépen iszik pohárból egyedül, csak néha nagy a lendület és a nyakába is jut, még nem realizálja, hogy mennyi folyadék van a pohárban.

Azért odaülhet az asztalhoz, de én éppen főztem, így volt jó neki 🙂

Sokat segít a főzésben, mindent kipakol a szekrényekből, nagyon kell figyelni, mert néha majdnem keresztülzuhanok rajta. A sütő gombjait eléri, így múltkor sikerült egy tepsi sós sütit odaégetni, mert nem vettem észre, illetve már kijöttem a konyhából Barni meg maximumra tekerte a hőmérsékletet.

Öltözés és vetkőzés még nem megy egyedül, de ezt nem is nagyon tudom, hogy kell neki megtanítani. Gatyáját és a pelust elindítja lefele, de nem tolja le bokáig, hogy ki tudjon lépni belőle. Ezt próbálgatjuk mostanában. Fürdés közben nagyjából leszappanozza magát, de minket jobban szeret mosdatni. Eddig szivacsra kérte a túst (tusfürdő), mostanában a kezére, amit addig mozgat egymáson, amíg habzani nem kezd és utána megmos minket. Fürdés közben nagy sláger most a vízipisztoly, általában úszik a fürdőszoba. Most már elég erős az ujja, hogy nyomjkodja a ravaszt.

Úszás. Szerintem nagyon élvezi, soha nem sír, néha erősebben kapaszkodik, de nem vészes (még nem sikerült megfojtania). Mindig van egy-egy gyerek, akinek nincs jó napja, de Barni nem szokta átvenni a sírást. A betegség miatt elmaradt órát bepótolhattuk egy másik időpontban, így más tanárnál. Nem nagyon szeretem a változtatást, de Barninak bejött. Volt egy új feladat, a medence szélére raktak egy csúzdát és a tanár elindította, mi meg elkaptuk őket. Sok gyerek kapásból kihagyta, de én odavittem Barnit. Mondtam, hogy első alkalom neki, így a tanár nagyon finoman engedte el, szépen belecsúszott a karomba, majd fordult és indult, hogy mégegyszer. Na ekkor már nem kimélte a tanár, kicsit megküldte, aminek az lett az eredménye, hogy a feje teljesen lement a víz alá, ahonnan mosolyogva bukkant fel és ment a következő körre. A harmadik is a víz alatt végződött, de nagyon élvezte, alig bírtam elvonszolni onnan. Egyre bátrabban ugrik a vízbe, már nem teszi a kezem a derekára, hanem ugrik. Jó látni mennyit fejlődött pár alkalom alatt. Egy feladatot nem szeret, egy 50×50 cm-es lapra kell deréktól felfele felfeküdni, a lába a vízben és azzal kellene kalimpálni, na Barni inkább ráül a lapra. Azt viszont szereti, amikor a tanár ráfekteti erre a lapra, meglöki és siklik vele e vízen, a végén én elkapom. Remélem, egyszer V. is ott tud lenni és csinál pár képet, mert tényleg végigmosolyogja a fél órát. Persze a 10 alkalom alatt nem fog megtanulni úszni, remélem tudjuk folytatni.

Még mindig jobban szereti cipelteni magát, mint saját lábon járni. Most sokat fogyott a betegség miatt, így kicsit könnyebb.

Az éjszakáink borzalmasak. Este elalszik az ágyában, de ott kell lennem vele, Apja nem jó. Ez néha fél óra, néha másfél óra. Aztán éjfél és 1 óra között megébred és jön át a mi szobánkba, illetve most már az én szobámba, mert V. keresett magának másik helyett. Nekem kellene összeszedni magam és visszakísérni a szobájába. Rövid sírás után visszaaludna és a következő ébredéskor jönne át (már próbáltuk, onnan tudom). Sajna a nyaralás alatti együttalvásnak meg van a böjtje.

 

És egy kicsit a lakásunkról:

Előljáróban, ha valamiről írtam korábban, és most megint, akkor az a probléma azóta is fenáll. A lakással kapcsolatban egy szóban benne van minden, igencsak befürödtünk. Azt gondoltuk milyen jó lesz egy vadi új kéglibe költözni, nincs lelakva, senki sem használta előttünk a fürdőt, a konyhát, az ágyat. Aha és felébredtünk, hogy bilibe lóg a kezünk. Tény, hogy minden új a lakásban, de ilyen fostalicska minőség nem létezik, amit itt használtak:

– a bútorok attól kopnak, pattogzanak, hogy ránézünk, ja hogy az egyik fiók erre lóg, a másik meg arra, ilyen a dizájnja

– a wc deszkáink szar műanyagok, igazából én használom őket, mert én vagyok itthon egész nap és havonta valamelyik eltörik, pedig isten biz rendeltetésszerűen használom 🙂

– a konyhai teraszajtónk hónapok óta akad, valószínű még nem jöttek rá mitől

– Barni szobájának és a vendégszobának az ablakai január óta biztos, hogy nem voltak megpucolva, gusztustalanok, márpedig és a 20. emeleten nem fogok ablakot pucolni (nem is nyithatóak az ablakok)

– a lakásokat úgy fejezik be, ahogy ki tudják adni őket, kvázi egy építkezésen élünk, minden nap megy a fúrás, a kalapálás, leghangosabban délután, amikor Barni alszik. Szombaton és vasárnap is! Minden hétvégén a kalapálásra ébredünk, minden vasárnap szólunk a portán, hogy fejezzék be, mert VASÁRNAP van. Ezek seggggg hülyék. A balf@sz tulaj szerint, mi csak a szomszéd lakásét hallottuk és azt már befejezték. Már többször szóltam V.-nak, hogy írjunk egy levelet a tulajnak, mert ezt elfelejtették megemlíteni, amikor a szerződést aláírták. ELEGEM VAN!!!!!

– Havonta van rágcsálóírtás, de hangyaírtás nincs, még jó, hogy V. észrevette, hogy a fültisztítót megszállták és nem félálomba hsználtuk.

– Egyedül a konyhai gépek képviselnek minőséget, azokkal eddig semmi probléma – remélem nem festettem az ördögöt a falra.

– Amit még a ház javára tudok írni, az a medence, ami tényleg mindig tiszta és a konditerem, ami így legalább helyben van. Van benne 4 légkondi, de alapban egyik sem megy, csak ha valaki lent van és bekapcsolja, így sokszor 35 fokban kezdek el mozogni, ez nálam az ájulás határa. Viszonylag hamar érezhető, hogy hűl a levegő, de ehhez el kell viselni a hangos légkondikat.

Mielőtt kijöttünk ilyenen gondolkodtam, olyan melegben nem romlik meg a tej és a tejtermék a kocsiban amíg hazaérünk. Na az nem romlik meg, de szinte minden pár nap alatt bebogarasodik, a liszt, a buzadara, a rizs. Én már mindent a hűtőben tartok, de ez sem megoldás. Persze olyan is volt, hogy már akkor bogaras volt a liszt, amikor kibontottam. Hánynom kell, olyan undorító, apám szerint legalább hús is van benne. A hűtést igénylő dolgokkal azért mindig sietünk haza, amit lehet lefagyasztunk, akkor is ha másnap felhasználjuk. Kerüljük a nyers tojást, mindent nagyon megfőzünk, megsütünk.

És a végére egy igazság: mindenütt jó, de legjobb otthon, Bangkokban kimondottan szar!

 

Május 3.-6.

2012 május 30. | Szerző: Gesztenye13

Nemcsak képletesen, hanem szó szerint is belebetegedtem, hogy visszajöttünk Szingapúrból. A szerda éjszaka ingáztam a háló és a mosdó között, csütörtök reggel pedig doki. Aki ránézésre és egy hasnyomkodásra, ami akkor már annyira üres volt, hogy a gerincemet csikizték az ujjai, megállapította, hogy ételmérgezésem van. Mondtam, nekem mindegy, csak adjon valamit amitől kicsit jobban leszek. Nem volt magas lázam, de még ez is kikészített.

Két napig csak feküdni volt erőm, Barnin annyira nem látszott, hogy még mindig megy a hasa, remekül elvoltunk. Amikor aludtam, ő is aludt, így legalább erősödött egy kicsit, mert azért gyengébb, mint mikor minden oké vele. Tulajdonképpen mindent ágyhoz hordott, amit kértem tőle, pelenka, popsitötlő, játékok. A sósvízben főtt krumpli még nagy feladat neki, de már tanulgatja az alapjait.

Hétvére én már egész jól voltam, de Barninak nem javul a hasmenése, szinte pillanatok alatt végigmegy rajta a kaja, ezért hétvégén megint elmentünk az orvoshoz. Elektroliton kívül még mindig nem kapott semmit, ez már kicsit idegesítő. Nem akarom én tömni gyógyszerrel, de már borzasztó sovány!

Így az úszás is elmaradt a héten, gondolom majd pótoljuk.

 

Május 2.

2012 május 27. | Szerző: Gesztenye13

A mai nap nagy részét kettesben töltöttük Barnival, mert V. ma dolgozott, még aludtunk, amikor meglépett a szobából. Elég rendesen dörgött az ég, amíg a reggelihez öltöztünk, reméltem, hogy kiesi magát még mielőtt elindulunk. A Botanikus Kert programot már otthon kigondoltam mára, esőnapra nem tervezetem, kértem az időjárást, hogy legalább ő ne húzzon keresztbe nekünk. Attól nem félek hogy megázunk és megfázunk, de a babakocsit nem akarom szétáztatni, ha nem muszáj. Van esővédőnk, de biztos, hogy Barni nem marad meg alatta.

Amikor mondtam a portásnak, hogy a Botanikus Kertbe megyünk, csak annyit kérdezett biztos? Mondtam, hogy igen, nem fog esni. A taxis is csak hümmögött. Szerencsére nekem lett igazam, az esőt megúsztuk, de végig dörgött felettünk az ég.

Gondoltam, hogy gyönyörű lesz a park és benne sétálgatva szomorú voltam, hogy csak egy kis részét sikerül bejárnunk. Amit láttam belőle az full extrás volt, a páfránymezőtől majdnem eldobtam az agyam. Otthon még életben sem tudom tartani, nemhogy tomboljon, Bangkokban életben marad, de annyira azért nem szép.

Örültem, hogy van egy szabadnapom, mert V.-t annyira azért nem kötik le a virágok, illetve a mai időjárást sem volt egyszerű elviselni. Gondolom a reggeli eső hatására a páratartalom az egekben volt, 10 perc alatt mindenem tiszta víz volt. Ha itt laknánk szerintem én kopaszra vágatnám a hajam, mert utálom az izzadságtól összetapadt hajat.

Az Orchidea Kertbe volt külön belépő, nagyjából 1.000 Ft, de ez szingapúri viszonylatban nem drága és amit látni lehettte érte… Sima, mezei orchideáktól a legkülönlegesebb fajtákig. A legérzékeny fajtákat felülről fedett pavilonban tartják, gondolom, nehogy az esőcseppek kárt tegyenek a szirmokban (itt néha elég brutál erővel esik ). Volt egy „hűtőház“ elnevezésű üvegépület, amin csak keresztül futottunk, mert a kinti hőmérséklet után igencsak fagyos volt a hangulat, de bent egyébként sem láttam feltűnően szép növényeket.

Az egész Botanikus kertet úgy alakították ki, hogy kerekes székkel, babakocsival teljesen bejárható legyen. Nekünk a Margitsziget a város tüdeje, Szingapúrnak ez a kert. Az Orchidea kert mellett volt két étterem, körbe kajaszaggal, büdös volt. Elszoktam az utcai kajaszagtól 3 nap alatt, nem hiányzik.

Ugyanott hagytuk el a parkot, ahol kiszálltunk a taxiból, de most egysem járt arra. A bejárat nem közvetlen az út mellett, hanem fák mögött van egy kis öbölben, így addig várni kellett volna, amíg egy taxi direkt a parkba hoz utasokat. Tudtam, hogy nem vagyunk messze a szállodától, jó tempóban 20 perc és Barni már igencsak unta a banánt a babakocsiban, így gyalog mentünk vissza. A következő képek az utcán készültek:

A bal oldalon egy építkezés folyik, de a környéke így néz ki, a teherautók egy másik utcáról járnak be, de az is ilyen tiszta

A belvárosi részen kicsit kevesebb a zöld, de ahova lehet oda tesznek növényeket.

A szállodába visszaérve összecsomagoltunk és a sajnos a reptér fele vettük az irányt. Hát nem sok választott el a sírástól. A reptér fele vezető út mellett végig lakótelepek vannak, de csak az látszik belőlük, ami a fák fölé magasodik.

 

Az indulásig hátralévő időt Barni alvással én meg sétálgatással töltöttem. Természetesen a reptéren is van orchidearészleg 🙂

 

Ennek a nem túl nagy országnak hatalmas a reptere iszonyatos forgalommal, több terminállal. És folyamatos a sor a felszálláshoz

Bye-bye Szingapúr, ígérem visszatérünk!!!!

 

Ilyen rövid idő alatt nem sok mindent láttunk az országból, nem találkoztunk olyan dolgokkal, amik lelkesedésünket iránta letörte volna. Pedig biztos, hogy itt sincs tejjel-mézzel folyó Kánaán. Itt minden nagyon drága, sokkal drágább, mint Thaiföld, úgyhogy itt is igaz, hogy a pénz boldogít. Thaiföldről is sokkal jobb véleményemen lenne, ha csak két hetet töltöttem volna itt valahol az egyik szigeten és nem a mindennapokban élném át a szörnyű bangkoki feelinget.

Tetszett, hogy nagyítóval kellett keresni a szemetet, nagyon keveset láttunk az utcán eldobva, azt nem mondom, hogy nem volt, de elenyésző! Tetszett, hogy volt hely a járdán, és olyan a minősége, hogy végig lehet tolni a babakocsit.  Tetszett, hogy van tömegközlekedés, bár nem próbáltuk ki, és biztos, hogy a jobboldali kormány ellenére vezetnék, ha itt laknánk, mert van vezetési kultúra. És nagyon tetszett, hogy amikor álltam babakocsival a járda szélén, az autók megálltak és átengedtek (Bangkokban még a zöld lámpánál is életveszély átmenni a zebrán). Tetszett az 1 négyzetméterre jutó luxuskocsik száma, ennyi gyönyörű autót…..

 

Május 1.

2012 május 25. | Szerző: Gesztenye13

Nyugodt, de azért nem eseménytelen éjszaka után, mikor a szarszag szinte állandósult a szobánkban taxiba ültünk és a Sentosa-sziget fele vettük az irányt. Ez egy mesterségesen kialakított sziget tele szórakozási lehetőségekkel. Mi a legizgalmasabb megközelítési módot választottuk, mégpedig a Cable Cart, ami Szingapúr legmagasabb pontjáról -tengerszint felett 93 méter- indul a szigetre. A hegyre felvezető út a helynek megfelelően gyönyörű volt, mondtam V-nak, ha itt laknánk hétvégente ide járhatnánk futni (momentán felgyalogolni sem lenne tüdőnk és izmunk, de ez titok :-)).

Még biztos lábakon lecsekkoltam, mit is akar velem V. csinálni, hát….. tipikus zabszempróba.

A Cable car története, a 70-es években nem biztos, hogy felültem volna, nem túl bizalomgerjesztőek a régi kabinok

A kabinok nem túlságosan nagyok, épp hogy befértünk babakocsistul. Olvastam, hogy van egy verseny, ki bírja tovább a kabinéletet. Naponta minimális időt tölthetnek a kabinon kívül a versenyzők és különböző feladatokat kell megoldani a kabinokban. Van akkora nyeremény, hogy az ember elinduljon, de elég húzos lehet.

Kilátás kabinból

Szegények, akik kénytelenek itt tölteni éves szabadságukat.

A szigetre persze 1 nap sem elég, nemhogy egy-két óra. Van tengerpart és külön csúzdapark, kalandpark, bobpálya felfele libegővel, lepkepark, delfin-show, óriásakvárium….

Mi sétálni próbáltunk, de annyira brutál meleg volt, hogy szinte szenvedtünk. Szingapúr jelképe hatalmas méretben, sajnos csak későn derült ki hogy, kilátó is egyben, ahonnan az egész sziget belátható.

Ráadásul Barni nem akart a babakocsiban megmaradni és cipelni kellett. Nem egy szokásos tengerparti kép, de nekem pont ezért tetszett.

A strand részen sem a pálmafák voltak többségben. A hajók mögött olajfinomítók vannak.

A szigetet körbe lehetett járni nyitott autóval is, de nagyon sokat kellett rá várni és nagyon sokan felpréselödtek rá, így ez sajnos elmaradt. Vasúttal jöttünk ki a szigetről, amelyről a hatalmas kikötő nagy része belátható.

 

Délutáni pihi után a belvárosban akartunk maradni, az indiai negyedet kilőttük V. kérésére, kínai negyed van Bangkokban is, bár összehasonlítani biztos nem lehet a két helyet, viszont az „Arab street“ engem érdekelt.

Hát 5 perc alatt végigsétáltunk az utcán, ahol főleg szönyeg és ruhaanyag üzletek vannak, de kajálda egy se, pedig ez volt a fő úticélom. Így a harmadik napom már tényleg ettem volna valami “helyit”.

 

Elautóztunk egy másik városrészbe, ahol sétáltunk egy nagyot, kimondottan jó érzés volt látni katolikus templomot, az ünnep miatt késő délután már nem volt nyitva.

A focipálya a felhőkarcolók tövében. Vajon mennyit érhet ez az ingatlan ebben a városban? És Magyarországon meddig hagynák meg focipályának?

A Marina Bay Sands Hotel 5 milliárd dollárból épült és a világ legdrágább szállodájának az internet szerint. Magáról az építkezésről volt egy film, hogy az alakja miatt igazi kihívás volt. A szálloda tetején lévő hajón egy hatalmas, 150 méter hosszú medence található, állítólag a kilátás hihetetlen az egész városra.

Ez a város annyira fantasztikus, hogy csak kapkodtam a fejem. Már ma mondtam V-nak, hogy holnap tuti sírni fogok, ha felszáll a gépünk.

A sétát egy csatornaparton fejeztük be és egy angol kocsmában vacsiztunk, pont egyszerre értünk oda az esővel. Ja hogy ez meg angol kaja volt, már meg sem lepődtem :-).

 

Április 30.

2012 május 18. | Szerző: Gesztenye13

Tegnap este megbeszéltük, ha nyugodt az éjszaka ma nekivágunk felfedezni Szingapúrt. Barni nyugodtan aludt, láz nélkül, nem igazán ébredtünk éjszaka, viszont 9.23-kor kipattant a szemem, hogy mindjárt vége a reggeliidőnek. Tegnap megtapasztaltuk, hogy itt betartják a reggeli 10-ig szabályt, 10-kor körbejárják az asztalokat és szólnak, hogy zárják a büfét, ha szeretnénk valamit most szeressük. Persze ilyenkor Barni a legnagyobb zajra sem ébred fel, fel kellett puszilni. Reggeli közben arra jutottunk, hogy ma az állatkertbe megyünk, mert holnap május 1-je lévén munkaszüneti nap lesz és biztos többen lesznek mint ma.

Felkészültünk a napra, a babakocsi pakolós részét telepakoltuk pelenkával, popsitörlővel, váltóruhával szóval számoltunk minden eshetőséggel. Taxiztunk fél órát az állatkertig, az út két oldalán átláthatatlan „kerítés“ növényekből. Gyönyörű. Tudom, hogy ez elsősorban a rengeteg esőnek és az állandó melegnek köszönhető, és nem pénz és akarat kérdése, de akkor lenyűgöző.

Az állatkert bejáratánál kígyózó sorból bent már semmit nem lehetett érezni, néha percekig nem találkoztunk emberrel, csak rengeteg, hatalmas, burjánzó növényzettel.  Borzasztó meleg volt és nagyopn magas páratartalom, az első 5 perc után még a hajam is izzadt. A hatalmas fák alatt végig árnyék volt, a napot el se lehetett volna viselni. Itt alapból úgy izzadtam, mint otthon a konditeremben edzés közben. Nem akartam elhinni.

Az állatkert tényleg nagyon szép, az állatok kifutói hatalmasak, szépek, paradicsomi körülmények, de ez egy kicsit a látógatók rovására megy, mert néha az állatok elvesztek a nagy térben. Egy kisgyerek figyelmét nem igazán köti le, egy tőle 30-50 méterre fekvő állat, mert ebben a hőségben az állatok sem túl aktívak. A mozgó állatok élvezhetőbbek voltak. Itt is láttam olyan állatot, amit előtte még soha, mégpedig a nagyorrú majmot, hivatalos néven Borneói nagyorrú majom. Elég nevetséges a kinézetük. Illetve az óriásteknős, a nagyobb példányok súlya meghaladja a kettőszáz kilót. A parkban körbementünk a kisbusszal is, persze Barni ezt élvezte a legjobban. Reméltük, hogy alszik egyet a babakocsiban, de persze nem és mikor a karomban elaludt képtelenség volt letenni őt. Így többórás szaunázás után visszamentünk a szállodába, hogy aludjon egyet.

Alvás után Szingapúri óriáskerékhez mentünk.

A Singapore Flyer 165 méteres magasságával 2008 óta a világ legmagasabb óriáskereke. A működtetői szerint kilátó típusú kerék mindössze öt méterrel haladja meg a kínai Star of Nanchang óriáskerék magasságát.

A kilátó Szingapúrban, a Marina Centre délkeleti részén helyezkedik el. A 150 méter átmérőjű kereket egy három emeletes bevásárlóközpont mellé építették. A kilátóból a városközpontot és kb. 45 km-es távolságban a környéket lehet belátni, beleértve az indonéziai Batam és Bintan szigeteket és a malajziai Johort is.

Az utolsó kapszuláját 2007. október 2-án helyezték el, majd 2008. február 11-én tette meg első körét a kerék. Hivatalos megnyitója 2008. március 1-jén volt. Az első három éjjel kb. 6 200 dollár (8 888 szingapúri dollár) értékben adtak el jegyeket rá. Ünnepi megnyitóját 2008. április 15-én tartották.

Mind a 28 kapszulája légkondicionált, 28 utas utas befogadására képes, és egy körforgása kb. 37 percig tart. Kezdetben a Marina Centertől nézve az óramutató járásával ellenkező irányban forgott, majd 2008. augusztus 4-én Feng shui mesterek tanácsára ezt megfordították.

A megnyitótól számított egy éven belül háromszor is meghibásodott a kerék. 2008 júniusában a fékező rendszer hibája miatt állították le. 2008. december 4-én rossz időjárási körülmények miatt majd öt órára állt meg a kerék, miközben 70 ember ragadt a fedélzetén, majd december végén egy leállás során 173-an rekedtek a kapszulákban hat órán át. Ez utóbbi leállás oka rövidzárlat és egy kisebb tűz volt az irányítószobában. A földhöz közelebbi kocsikból tizenegy embert ki tudtak menekíteni csúszdákon, a többieknek pedig ételt és italt juttattak fel. Ez után kivizsgálták a meghibásodás okait, és 2009. január 26-ig zárva volt a Flyer, amikor a szingapúri rendőrség végül biztonságosnak nyilvánította azt. A eset után kb. 3 millió dolláros további fejlesztésre volt szükség a biztonságos üzemeltetés érdekében.

2010. július 18-án egy villámcsapás tette tönkre a légkondicionáló rendszert, ezért a kereket le kellett állítani és az utasokat kiszállítani. Két nappal később a javítások után az óriáskerék ismét elindult.

Én is csak utólag olvastam, hogy volt rá példa, hogy akár órákra fennragadtak emberek, de így is volt para rendesen. Mire körbeértünk, teljesen besötétedett, de nagyon király volt a kilátás, jó hogy nem hagytuk ki, tériszony ide vagy oda. Barni meg persze egy pillanatra sem akart leülni. Kész idegroncs lettem mire leértünk.

Forma 1 rajtrács

Van az Amazing Race elnevezésű verseny, egyszer volt benne egy extra feladat, amikor a játékosok kapszulája volt legfelül át kellett mászni a mellette lévő kapszulába. Oké, hogy biztosító kötél, meg minden, de így élőben látni és ezt végiggondolni…

A környék tele volt kajáldákkal, de úgy döntöttünk, hogy a szálloda környékén keresünk valami jó kis helyet. V. már járt itt, rábiztam a döntést, ezért majdnem éhen haltunk. Emlékezett valami jó kis helyre, próbálta megtalálni, de nyoma veszett, viszont jót gyalogoltunk a civilizációba (Bangkok után). Jártunk aluljáróban, amiről később kiderült, hogy egy több szintes föld alatti pláza és jól elkavarodtunk,

és jártunk járdán, ahol elfért a babakocsi és még tolni is lehetett volna, de nem volt velünk.

Végül egy kindzsó plázában kajáltunk, igazi helyi specialitást: bolognai spagettit és sült csirekhúsit. A környezetet figyelve csak azt mantráltam magamban, ha valaki ettől a vacsitól rosszul lesz az én legyek, mert ha a fiúkkal van valami gond, akkor holnap is a szobában dekkolunk, én viszont nem csinálok belőle problémát és inkább végigfosom a bokám, de megyünk.

 

 

Április 28.-29.

2012 május 16. | Szerző: Gesztenye13

A mai nap nagy része az utazással telt, kora estére pedig egy kis sétát terveztünk a városba, na ez már nem valósult meg. Januártól április közepéig nem voltunk sehol, vagyis Barnival 4 napra lementünk a tengerpartra, amíg V. Európában volt, de egyébként szívtuk a büdöset Bangkokban. Balira volt időm felkészülni, meg várni rendesen, de Szingapúrnak csak nekiindultunk.

Kicsivel 12 után indult a gépünk, pont időben a délutáni alváshoz. Mivel összesen 2 óra az út, itt gyorsan hozták a kaját. Barni szépen evett, de az alvással csak szenvedett, viszont a taxiban elaludt, kicsit furcsa volt, de még nem gondoltam semmi rosszra.

Az első benyomásom az országról, illetve a városról, hogy ennyi zöld nem létezik, mint amennyi itt van. A reptértől a szállodáig tartó úton olyan volt, mintha egy parkba autóznánk. Az út a tenger mellett vezetett és a parkon túl, hatalmas teherhajókat lehetett látni. Legszívesebben kiszálltam volna sétálni egyet. A belváros is gyönyörű, tiszta, sok zöld, üvegépületek.

Amíg V. bejelentkezett a szállodába Barni csak lógott rajtam és már éreztem, hogy kicsit meleg, mire felértünk a szobába tiszta láz volt. Hurrá. Gyógyszeres börönd elő, maximális adag Nurofen, ami lement, körbenézett majd az egész napi kajával együtt visszajött. Ennél még ijesztőbb volt, hogy a reggel ráadott pelenka még mindig száraz volt és érzékeny volt a hasa alja. Amíg én átöltöztettem és átöltöztem V. körbetelefonált –ismerős, biztosító, porta- hogy hova menjünk orvoshoz. Szóval az első útunk Szingapúrba a Mt. Elizabeth kórház ügyeletére vezetett.

Voltak egy páran, de egyből foglalkoztak velünk, amíg V. a papírokat intézte egy nővérke már lázat mért, elég bíztató volt. Nem egyedül fektették le egy ágyba, hanem én is odafekhettem vele, illetve hozzám bújhatott, de ez kellett is neki, mert soha nem láttam még ilyen elesettnek.

Két órát voltunk a kórházban, de lázcsillapításon kivül semmit sem csináltak vele. Mire jobban lett  az egész nap visszatartott pisi is távozott. A doki a nem pisilésre annyit mondott valószínűleg egy kis húgyúti fertőzése van, amire kapot antibiotikumot, illetve lázcsillapítót. Azáltal, hogy lement a láza sokkal jobb lett a kedve, ez nagyon megnyugtató volt, de éreztem, hogy itt még nincs vége.

Este 10 után beestünk a szálloda mellett lévő mekibe vacsizni, ennyit a helyi ízekről, de örültünk, hogy ott volt a közelben és várni sem kellett a kajára.

A szállodában is teljesen jól volt Barni, igaz elalvás előtt telerakta a pelenkát, nem a legtökéletesebb állagú végtermékkel, de ezt még a vazelinnek tudtam be, amit a kúphoz használtak.

Elég szörnyű éjszakánk volt, keltünk hányásra, magas lázra, utoljára pedig akkora fosásra, hogy hajnali 5-kor zuhanyozni kellett. Reggel hétkor indultunk vissza az ügyeletre, mert ez így nem volt okés.

Megint lázcsillapítás, szegénynek alig bírták beadni a kúpot, ami nagyon lassan hatott, de végül elaludt az ölemben. Na az új doki a gyomrára adott gyógyszert, meg lázcsillapítót és elektrolitet.

Időben visszaértünk a szállodába, hogy reggelizni tudjunk, persze ez sem ment könnyen, mert Barni egyből véleményt, elég bűzös véleményt nyilvánított az étteremről, így tettünk egy kis kitérőt. Az egész napunkat a szobában töltöttük: óránként pelenkacsere, négyóránként kúp, gyógyszerek, közben fecskendővel itatás, mert nagyon keveset ivott magától, illetve próbáltunk valamennyit aludni az „átmulatott“ éjszaka után. Délután fele Barni sokkal jobban lett, előkerültek a játékok, evett egy kis pirítóst is.

Szingapúr

2012 május 15. | Szerző: Gesztenye13

Ez a bejegyzés Szingapúrról szól, utazás előtt szeretek utánaolvasni milyen is az a hely, amit látni fogunk. V. elöljáróban annyit mondott, hogy nekem nagyon fog tetszeni az ország, így érdeklődve olvasgattam róla. Az anyagot a wikipedia-ról szedtem.

Szingapúr független ország, városállam Ázsia délkeleti részén. Az állam nevét a szanszkrit, simha, vagyis oroszlán és a szintén szanszkrit, pura, azaz város szavakból kapta.

1965-ös függetlenedése óta az Oroszlánváros rohamos fejlődésbe kezdett, amit nagyrészt előnyös gyarmati múltjának is köszönhetett. Szingapúr volt ugyanis a környék brit gyarmati központja. A stratégiai jelentőségű kikötője hamarosan a világ egyik legfejlettebb államává tette a várost. Ma már alig lehet elképzelni, hogy alig 100 évvel ezelőtt szemetes, cölöpházakkal teletűzdelt kis kikötő volt, hiszen ma központjában a leghatalmasabb bankok és társaságok felhőkarcolói állnak a modern sugárutak és üzletek mellett. A világon az egyik legmagasabb egy főre jutó GDP-vel büszkélkedő kis államban szigorú törvények védik a környezetet, és súlyos büntetést szabhatnak ki arra, aki közterületen szemetel, köpköd, cigarettázik, rágógumit ragasztgat, vagy akár nem öblíti le a WC-t a nyilvános illemhelyen. (Innen ered a szójáték: Singapore is a fine country. – ’Szingapúr remek ország’, és egyszersmind: ’Szingapúr a bírság földje’.)

A nagy szigor mellett a világon Szingapúrban követik el a legkevesebb bűntényt. Ráadásul a nemzetközi felmérések alapján ez az ország a legkevésbé korrupt. A sorozás minden egyes szingapúri férfi állampolgárnak (sőt, a nem állampolgár betelepültek fiainak is) kötelező. Ugyan történelme során még nem keveredett háborúba a városállam, ma mégis százezres aktív hadserege van, és összesen 350 ezren hívhatók be katonai szolgálatra.

Domborzat: Szingapúr az azonos nevű szigeten terül el, ezen kívül még kb. 60 kisebb sziget alkotja. A kis területű ország legnagyobb része síkság, és csak pár szigethegy emelkedik ki felszínén. A sekély parti sáv feltöltésével a sziget területét folyamatosan növelik, így például 1960-ban Szingapúr területe még csak 581,5 km² volt szemben a mai 697,2 km²-rel. A feltöltésnek az volt az ára, hogy eltűntek a jellegzetes trópusi mangroveerdők. A városias képet mutató országban amúgy sem maradt igazán sok az eredeti növénytakaróból. Szingapúr területének mindössze 5%-án burjánzik mind a mai napig a trópusi esőerdő. Ennek kárpótlásaként hozták létre a város botanikus és állatkertjét, amely a világ egyik legszebbje a maga műfajában, trópusi gyűjteménye pedig páratlan. Saját vízforrása alig van, így a sziget egyetlen édesvíz készlete az esővíz, amelyet több víztározó gyűjt össze (Seletar, Murai, Pandan stb.).

A központi sziget és Szingapúr legmagasabb pontja a 163,63 méter magas Bukit Temah.

Éghajlat: Szingapúr az egyenlítői éghajlaton fekszik, ahol az évi 2400 mm csapadék az átlagos. A statisztikák szerint mindössze két fok átlagos eltérést tapasztalhatunk ajanuári és a júliusi középhőmérséklet között. Az esős évszak novembertől januárig tart, amikor az európai embereknek sokszor meg kell küzdeniük a magas páratartalommal.

Élővilág, természetvédelem: Szingapúr lényegében egy városállam. A városközpont a fő sziget déli partján terül el, de az eredeti esőerdőkből a sziget más részein se maradt sok. Tudatos várostervezés folyik, szép városi parkokat alakítottak ki. A botanikus kert trópusi gyűjteménye páratlan.

Történelem: a szigetet először kínai források említik a 3. században. Ebben az időben Tomaszeknek nevezték a Maláj-félsziget csücskén elhelyezkedő szigetet. Sokáig csak halászok és kalózok tanyáztak a kicsi kis kikötőben. Singapurát a maláj hagyományok szerint Srivijaya egyik hercege alapította. Srivijaya uralmát a 14. században a Majapahit Birodalom döntötte meg. Ebben a korban Tomaszek egyre nagyobb várossá fejlődött, és halászatból valamint kereskedelemből lakói tehetősebbek lettek. De még mindig nem tartozott a legfontosabb települések közé. Hamarosan a Sziámi Királyság tette rá a kezét a területre, majd a 15. század elején a Malakkai Szultanátus (más néven Johorei Szultanátus) birtokába került.

A következő évszázad a lassan fejlődő városka életében sorsdöntő volt. Először jelentek meg Szingapúr partjainál európai hajók. A portugálok háborút robbantottak ki a malájok ellen, és ekkor 1617-ben porig égették a cölöpházakon álló városkát. A portugálok sem tudták megtartani a szigetet hosszú ideig, ugyanis a 17. század elején a hollandok kezére került Szingapúr. A nagyhatalmi huzavonából végül Nagy-Britannia került ki győztesen, amikor1819-ben Thomas Stamford Raffles, a Brit Kelet-indiai Társaság képviselője megállapodást kötött a johorei szultánnal, miszerint a szigeten kikötőt és települést alapít. A brit gyarmati városkát Szingapúrnak nevezte el, és hamarosan innen kiindulva Délkelet-Ázsia jelentős részét sikerült a társaság befolyása alá vonni. Egyre fontosabb kikötővé vált, és 1832-ben a közeli brit területek központjává vált, majd 1867-ben önálló brit koronagyarmat lett. Egyre fontosabb kikötővé vált stratégiai fontossága miatt, hiszen az Európát Kínával összekötő hajóút mentén feküdt. 1842-ben, amikor Hongkong is a brit gyarmatbirodalom részévé vált, Szingapúr jelentősége csökkent. A hanyatlásból aztán még nagyobb lendülettel tört fel, amikor 1869-ben megnyitották a Szuezi-csatornát. A matrózvilág egyik legismertebb kikötőjévé vált. A délkelet-ázsiai brit központ egyre jobban fejlődött, de még mindig főként alacsony cölöpházak alkotta negyedekből állt.

Az első világháború után brit katonai támaszpont létesült a szigeten. A katonai jelenlét ellenére a második világháborúban 1942. február 15-én a japán csapatok elfoglalták Szingapúrt, és egészen a japán kapitulációig, 1945 szeptemberéig tartották megszállva. A japánok új nevet is adtak a városnak: Szjonan-to, vagyis a Dél fénye. Szingapúr gyors (hat nap alatt) történő elvesztése, az ottani brit csapatok kapitulációja súlyos kudarca volt Nagy-Britanniának. A világháború után a sziget újra brit birtokba került. 1946-ban önálló koronagyarmatként kezelték, majd 1959-ben önigazgatást nyert. A szabad választásokon Lee Kuan Yewnyert, aki a későbbiekben hatalmas szerepet játszott Szingapúr gyors fejlődése idején. 1962-ben egy demokratikusan megrendezett népszavazáson a szigetállam úgy döntött, hogy csatlakozik a Maláj Államszövetséghez, amelyben Szingapúr mellett Malájföld, Sabah és Sarawak vett részt. A szövetség 1963 szeptemberében alakult meg. Szingapúr ekkor autonóm kormányzattal rendelkezett. Az államalakulaton belül hamarosan ellentétek kerültek felszínre a szingapúri és a szövetségi kormány között. Ezek a szigetország kiválásához vezettek. Így 1965. augusztus 9-én Szingapúr független állammá alakult. Két nappal a különválás deklarálása után ismerte el Malajzia Szingapúr önállóságát. Az újonnan alakult állam súlyos gondokkal nézett szembe. Lakói között tombolt a munkanélküliség, kevés lakás volt, a forgalmas kikötő csak a környezetszennyezést növelte és a kis országnak alig volt saját nyersanyaga. Azonban Lee Kuan Yew kormánya sikerrel vette az akadályokat, és a nemzetközi üzleti élet központjává sikerült emelnie a városállamot. Lee Kian Yew (hivatalosan) egészen 1990-ig vezette az országot. Utóda Goh Chok Tong lett. Az ő hivatali idejében az ország sikeresen átvészelte az 1997-es ázsiai pénzügyi válságot, a 2003-as madárinfluenza-járványt, és a szeptember 11-i terrorista támadás után aziszlám szélsőségesek jelentette veszélyt. 2004-ben az ország történetének harmadik miniszterelnöke Lee Hsien Loong lett, Lee Kuan Yew legidősebb fia. Nevezetes döntése: kaszinók nyitása a turisták örömére.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás: bár Szingapúr köztársaság, és mint ilyen, az ország vezetését “választják”, Lee Kuan Yew megszakítás nélkül volt hatalmon 3 évtizeden keresztül. A People’s Action Party (PAP, Lee pártja) gyakorlatilag az egyetlen párt az országban. A kritikusok szerint a PAP mindent meg is tett az esetleges konkurens pártok elnyomására: a lejáratástól, pereskedéstől kezdve a választási rendszer (számukra kedvező) átalakításáig terjedt az eszköztáruk. Ezért aztán Szingapúrt inkább tekintélyelvű államnak tartják, mintdemokráciának.

Lee Kuan Yew utódlása is érdekesen zajlott. 1990. november 26-án benyújtotta lemondását az elnöknek, kinevezve utódjául Goh Chok Tong-ot, akit később meg isválasztottak.

Lee lemondásakor létrehoztak egy új posztot a kormányzatban Rangidős Miniszter néven, melyet mindig a lemondó miniszterelnök foglal el. Tehát Lee továbbra is ott maradt a kormányban. Megtartotta a kormányzó párt (PAP) elnöki posztját is, így biztosítva, hogy elgondolásai továbbra is nyitott fülekre találjanak (a pártelnöki posztot végül 1992-ben átadta Goh Chok Tong miniszterelnöknek). Amikor Goh Chok Tong-ot előléptették miniszterelnök-helyettesből miniszterelnöknek, a régi pozícióját Lee legidősebb fia Lee Hsien Loong foglalta el.

2004. augusztus 12-én Goh Chok Tong lemondott, és az első miniszterelnök fiát Lee Hsien Loong-ot nevezte ki utódjául. Mivel immáron a Rangidős Miniszter cím Goh Chok Tong-ot illeti meg, az idősebb Lee kiszorult volna a kormányzatból. Ezt orvosolandó, a fiatal Lee még egy újabb pozíciót hozott létre a kormányában, a Miniszter Tanácsadó-it, amit apja rögvest el is foglalt, és azóta is együtt kormányozzák Szingapúrt. (A poszt nem keverendő össze az amúgy minden miniszter mellett, a háttérben megtalálható tanácsadókkal, a Miniszter Tanácsadó a kormány tagja, talán a Tárcanélküli Miniszter lehet a magyar megfelelője.)

A Lee család többi tagja is jelentős gazdasági és/vagy politikai pozíciókkal rendelkezik, gyakorlatilag nem nagyon van olyan terület, ahol ne lennének jelen. Ezek alapján a kritikusok Szingapúrt leginkább egy nagyon sikeres családi vállalkozásnak tartják.

Alkotmány, államforma: az ország államformája parlamentális köztársaság.

Politikai pártok: az ország egyetlen pártja a People’s Action Party.

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás: a kínai származású szingapúriak alkotják a szigetállam lakosságának legnagyobb részét, mintegy 75,2%-át. A maláj 13,6%, az indiai származásúak pedig a szingapúri lakosság 8,8%-át teszik ki.[1] Az eurázsiai szingapúriak és más kisebb etnikai csoportok, mint az arabok, zsidók, thaiok, japánok és európaiak a társadalom 2,4%-át alkotják.

A szingapúri állam nagy gondot fordít a különböző népcsoportok közötti békés kapcsolat fenntartására, tanulva az 1960-as években bekövetkező, etnikai okokra viszavezethető lázadásokból. Nagy hangsúlyt fektetnek a jó viszony megőrzésére a társadalom minden területén, beleértve az oktatási rendszert, katonaságot, valamint a lakhatást. Az állam hozzáállása eddig jobbára sikeres volt, és az 1970-es évek eleje óta kevés jele volt a faji feszültségnek.

Szociális rendszer: a szingapúri szociális rendszer főként a Central Provident Fund (CPF) nevű, a hagyományos társadalombiztosítóktól némiképp eltérő funkciókat is ellátó állami intézményen nyugszik. A rendszer elsősorban az egyén illetve a család felelősségvállalására épít.[1] Ennek megfelelően a CPF egyéni elszámolású biztosító, amelyben a juttatásokat az egyén (illetve bizonyos esetekben közvetlen hozzátartozói) befizetései határozzák meg (úgynevezett hozzájárulással meghatározott társadalombiztosítási rendszer).

A tagság minden szingapúri állampolgárnak kötelező, és a jövedelem egy bizonyos hányadát a CPF által kezelt egyéni számlákra kell továbbítani. A hozzájárulás mértéke az évek során az ország és a világ gazdasági teljesítményétől függően változott, 2007 óta a teljes munkavállalói hozzájárulás mértéke 14,5%, a munkáltatói pedig 20%.

Egészségügyi ellátás: a 80-as évek elejéig az egészségügyi kiadásokat adókból fedezte Szingapúr, és a szolgáltatók köztulajdonban voltak. A társadalom elöregedése azonban a többi fejlett országhoz hasonlóan egyre nagyobb terhet rótt a rendszerre, és a hosszútávú fenntarthatóságot veszélyeztette. Az egészségügyi rendszert ezért átalakították, napjainkban jelentős részben előtakarékossági számlákon és egyéni társfinanszírozáson alapul az ellátás.

Az átalakítás után a szingapúri egészségügyi rendszert ma a világon leghatékonyabbak között tartják számon. A GDP 3,7%-át teszik ki az egészségügyi kiadások (szemben az OECD átlagosan 8%-os értékével), aminek 30%-át állami forrásokból, 8-10%-át az állami kezelésű előtakarékossági számlákról, a maradékot tisztán magánforrásokból fedezik.A magánszolgáltatók arányában az ellátástól függően nagyok az eltérések. Az alapellátás és a járóbeteg-rendelések 80%-a magánkézben van, míg a fekvőbeteg-ellátást túlnyomóan (kb. 80%-ban) állami szolgáltatók végzik.

Az egészségbiztosítási piac legnagyobb szereplője az állami biztosító, a magántársaságoknak nem jut nagy szerep Szingapúrban. Az állami biztosító csak a ritka, súlyos betegségek finanszírozását vállalja, azt is megfelelő önrésszel. A magasabb komfortú ellátást választóknál az önrész aránya magasabb. A preventív intézkedéseknek nagy figyelmet szentelnek, a közoktatásba is beépül az egészséges életmódra nevelés.

Általános adatok: Ázsia legfontosabb ipari központja, kikötőjének forgalma első a világon. Szingapúrban található a Föld legnagyobb olajfinomító-kapacitása. A világ egyik leggazdagabb állama (GDP: 52 000 USD/fő PPP). AVilággazdasági Fórum 2009-2010-es listája szerint a világ 3. legversenyképesebb országa. Mezőgazdasága, főként kaucsukot, olajpálmát, dohányt és gyümölcsöket termel az ültetvényeken. Ipara elsősorban ónkohászatra és cementgyártásra épül.

Hagyományok, néprajz: a közvélemény általában támogatja az ország szigorú törvényeit. Egyetértenek a drogcsempészeket sújtó halálbüntetéssel, a pornográfia tilalmával és a politikai véleménynyilvánítás korlátozásával – cserébe virágzó gazdasági körülmények között élhetnek. A szex különböző formáinak tilalma azonban nem találkozik a lakosság akaratával.

Szingapúrban érdekes módon nyílt és törvényes a prostitúció. A legnépszerűbb sétálóutcában például az ékszerboltok, száraztisztító szolgálatok és butikok között helyet kapnak az eszkortszolgálatok irodái is. Tudni lehet bizonyos diszkókról, hogy itt gyülekeznek azok a nők, akik áruba bocsátják testüket.

 

 

Április 22.-27.

2012 május 14. | Szerző: Gesztenye13

Vasárnapunk  kipakolással és bepakolással telt, közbe elugrottunk vásárolni. Az egy hetes éjjel-nappal együttlét után V. három napra elhúzott Malajziába. Kicsit tartottam Barnu reakciójától, de elég jól viselte, hogy csak Skype-on tudott az Apjával beszélni.

 

Iszonyat meleg van Bangkokban, április a legmelegebb hónap, sokszor kúszik a hőmérő higanya 40 fok fölé és a tűzön napon alig bírom elviselni. Nincs is nagyon kedvem menni sehova, mindig mondom, majd az esős évszakban, bár akkor meg az eső mossa el a dolgokat. Otthon kizárt dolognak tartom, hogy hideg vízzel zuhanyozzak, de itt szinte minden nap, mert a hideg víz csak annyira hideg, hogy simán le lehet zuhanyozni vele. Na de most, a hideg víz annyira meleg, hogy nem is frissít fel zuhanyzáskor. Nem egészen egy hete a meleg víz hiánya volt a problémám, most meg a hideg vízé. Már magamból is kezd elegem lenni :-)!!!

 

Mára már én is rájöttem, hogy a gyerekneveléshez kötődő elveink azért vannak, hogy legyen mit feladnunk. Egy páron már én is túl vagyok, de erre a hétre is jutott egy. Nekem nem tetszik, ha egy nagyobb gyereket babakocsiban tolnak. Nagyon örültem, amikor Barni megszerette a biciklit és a gardrób mélyére száműztük a babakocsiját. Igaz ebben nem tud aludni, így alvásidő előtt vagy után tudunk elmenni itthonról. Ugyanakkor láttam, hogy Balin mennyit kellett V.-nak cipelnie a gyereket, aki ha nem akar egy tapodtat sem mozdul tovább. A jövő héten pedig egy városnézős nyaralásunk lesz Szingapúrba, ahova ezek után visszük a babakocsit. Így a szerdai programunk, hogy felfújjuk a babakocsi kerekét, van egy gyári pumpánk, de az nem jó. Mondtam a sofőrnek, hogy menjünk el egy benzinkúthoz, hátha ott fel tudják fújni (otthon fel lehet azt tudom, de itt már nincsenek illúzióim), mert a mi pumpánk nem jó. Persze nem hitt nekem és egy másik pasival fél órát szórakoztak a tűző napon a nagy semmiért. Szarrá izzadva szálltunk be a kocsiba és az első kúton a srác felfújta a kerekeket. Hurrá! Irány a park, Barni szokja kicsit a babakocsit. Brutál hőség ellenére a parkoló tele, csak a napon tudtunk megállni. Gondoltam Barnit addig bent hagyom a légkondis kocsiban, amíg kivesszük a babakocsit összerakom, felapplikálom a napellenzőjét. Amíg én próbáltam rákattintani a napellenzőt a sofőr kivette Barnit és lerakta mellénk. 10 másodperc múlva egy hatalmas durranással a babakocsi egyik kereke kidurrant, de úgy, hogy a kerék lerepült a helyéről. Azt hiszem valaki nagyon vigyázott fentről ránk és nem találata el Barnit a kerék, amit valószínű túlfújt a srác a kúton. Kapkodva engedtünk ki a többi kerékből levegőt, de annyira remegett a kezem, hogy alig bírtam bármit is csinálni. Hozzáteszem nem egy szar babakocsink van, ami lépten nyomon atomjaira hullik.

Sétának annyi, de mi lesz a kerékkel, már teljesen beleéltem magam, hogy jókat tudunk sétálni Szingapúrba! Kérdezem a sofőrt van-e valami ötlete, tudunk-e valamit csinálni ebben a fostalicska városban (na nem szó szerint, mert nem tudom angolul a fostalicskát :-)). Mondta, hogy menjünk el oda, ahol a kisfia biciklijének kerekét cseréltette ki, szerinte ez a méret volt. Közben V. hív Malajziából, mondom mi történt, szerinte Bangkokba nem lesz új kerekünk, max. interneten rendelve. Szerencsére a sofőr rábeszélt, hogy egy próbát megér, én egész után drukkoltam, hogy legyen. És igen, meg tudták csinálni. Igaz, vetettek velem egy pumpát is, de akár egy biciklit is vettem volna, ha ez az ára, hogy guruljon a kocsi!!

 

Csütörtökön pedig részt vettünk Barni első úszásóráján. Március közepén jelentkeztünk, de csak április végén indultak az új csoportok, azt meg kellett várni. Kor szerint vannak besorolva a gyerekek, de ránézésre kicsit idősebbnek tűntek, az óra előtt találkoztunk velük a medence mellett. Viszont egyedül mi voltunk az abszolut kezdők, elég érdekesen néztünk ki a többiek mellett. Így a feladatokat sem tudtuk mindig megcsinálni, mert Barni imádja a vízet, de a fejét szigorúan a víz felett tartja, itt meg mindenki ugrált a medebcébe teljesen lebukva a víz alá, illetve majdnem mindegyik feladathoz kaptunk valami eszközt, amit előbb meg kell ismerni, szokni utána tudjuk csak használni. Óra végén odajött hozzánk a tanár és mondta, hogy látja, hogy Barni nagyon jól érzi magát a vízben, szerinte hamar megtanulja a dolgokat, de átrak minket az eggyel fiatalabb korosztályba (egyébként velük egyidős Barni), ahol lesz bőven ideje tanulni. Hát majd meglátjuk.

Egyébként nem értem, hogy miért vannak fix időpontok a kezdésre (illetve gondolom így egyszerűbb az adminisztráció, meg nem tudnak minden korcsoportból feltölteni teljesen kezdő csoportokat), ha már tanuló gyerekek közé kell csatlakozni. 6-7 gyerek van egy csoportban, de mivel csak 30 perc egy óra a tanárnak nincs sok ideje egy-egy gyerekre, de megpróbálja a legtöbbet kihozni belőle, mindenkivel foglalkozik egy kicsit. Mi meg megpróbálunk itthon szorgalmasan gyakorolni :-).

Lebukott, hogy beleivott a kávénkba

Április 21.

2012 május 11. | Szerző: Gesztenye13

Egyszer minden véget ér, eljött a nyaralás utolsó napja. Gyorsan eltelt. Egyrészről nem megy nekem ez az idegenben való alvás. Bangkokban sem az igazi, de idegen helyen még kevésbé, másrészről amíg Barni nem jön át a szobájából, addig legalább van helyünk.

 

Utoljára még benyomtan egy nagy adag gofrit reggelire, egész jól csinálják. Elég korrekt volt a svédasztalos reggeli, bár minden nap ugyanazok a meleg kaják voltak. Ha szállodában reggelizünk ki szoktam próbálni a meleg kajákat, mert tudok csak kóstolásnyi adagokat szedni, illetve van amit azért kóstolok meg, mert jól néz ki. Barni a hét elején nagyon szépeket reggelizett, de aztán átszokott a gyümölcsre. Nagyon szereti a gyümölcsöket, pusztitja is őket rendesen.

A délelőttöt a medencében akartuk tőlteni, de az eső közbeszólt.

A tengerben már nem tudtunk fürdeni, mert nagyon erős volt a szél, a hullámok feljöttek egészen a szálloda területéig.

Hát valahol a háttérben ott a reptér, remélem délutánra jobb idő lesz.

Végül az eső miatt vissza mentünk a szobába és összecsomagultunk. Valószínű, mikot V. kijelentkezett a hotelből, az alkalmazottak egyszerre sóhajtottak fel a megkönnyebbüléstől.

 

Amikor mentünk reptéren az épület fele jöttek velünk szembe a frissen érkezett turisták, olyan érzés volt, mintha csak álmodtam volna ezt a hetet!

A reptéren próbáltunk Barnit elaltatni a váróban, de extra hisztis volt a fáradságtól, semmi sem volt jó neki. A felszállás után kettő perccel már aludt, és a fele utat átaludta, így csak két órát kellett egyhelyben tartani őt. Én is fellélegeztem, amikor leszálltunk.

Szerencsére nem volt tele a gép, így V. átült a mögöttünk lévő sorba.

A vízbe logó kifutó

Bye-bye Bali

 

Őszintén megmondva kicsit többet vártam Balitól. Jó volt, hogy együtt voltunk, végig gyönyörű időnk volt, de nekem nem jött át húúú basszus Balin vagyunk! Sok mindent láttunk, de sajnos sok minden kimaradt. Nekem is meg kell szoknom, hogy lehet kicsi gyerekkel együtt nyaralni, de nekünk kell igazodnunk hozzá, nem lehet orrvérzésig rángatni ide-oda. Nem ez nem történt meg, mert V. szigorúan ügyel rá, hogy ne hajtsuk túl Barnit (de lehet, hogy inkább saját magát :-)). És jobban tetszik, ha egy tengerparton fehér a homok és nem fekete!

Április 20.

2012 május 10. | Szerző: Gesztenye13

Igazi láblógatós napot tartottunk tegnap, délelőtt medencéztünk, délután amíg Barnu aludt a szobában mi a privát medencénk mellett döglöttünk. Amíg V. aludt én egy szemmel olvastam a másik szememmel a kertet pásztáztam betolakodók után kutatva, de minden csendes volt. Langyos víz a napos parton feeling.

 

Ma koncentráltunk a kilenc órás indulásra, de nem csalódtunk magunkban, háromnegyed tízkor beültünk az autóba. Ma, a sofőr ajánlására „Bedugul“ felé vettük az irányt. Igért nekünk egy szép templomot, gyönyörű kilátást és egy botanikus kertet.

Útközben megálltunk egy templomnál, ahol csak én szálltam ki az autóból, mert csöpögött az eső. De őrültem, hogy besétáltam a templomhoz, mert sikerült lefényképeznem azt a táblát, amiről hallottam már, de nem tudtam elhinni.

Nem volt ellenőrzési pont

 

A tengerparttól távolodva egyre magasabbra jutottunk a hegyeken, a körülöttünk lévő hegyek teteje beleveszett a felhőkbe, szép volt. Itt a rizsteraszokat felváltották az eper és zöldségültetvények szintén teraszos formában. Tudom, hogy a kórházakban azért használnak zöld színt, mert az megnyugtató, de valljuk be ez kellemesebb látvány.

A szokásos kis szentély, itt speciel az eperföld szélén

Én kicsit hűvösebbre számítottam itt a hegyek között (útibeszámolók alapján), de a 30 fokot alulról azért érintettük. Megint feleslegesen csomagoltam hosszúnadrágokat és pulóvereket.

 

Akkor az első megállónk. Egy tóparti templomot, a Pura Ulun Danu Bratan-t néztünk meg először. A tó a Bratan tó partján, illetve magán a tavon fekszik, 1200 méterrel a tengerszint felett. A templom 1663-ban épült és a balinéz víz, tó és folyók Istenének tartanak itt ünnepeket.

Viszonylag sok turista volt a templom környékén, még magyarokkal is találkoztunk.

 

Pár perc autózás után jutottunk el a botanikus kerthez, ami akkora, hogy autóval lehet bejárni. Idő híján az autóból fényképezgettünk, de leginkább lehúzott ablakokkal élveztük a csendet és a jó levegőt.  Itt is van egy üvegház kaktuszok számára itt megálltunk pár fénykép erejéig. Nehéz elhinni, hogy két óra autókázásra innen mások pálmafák alatt koktéloznak.

 

A hegyről lefele el kellett döntenünk, hogy megnézünk még egy templomot, vagy a hüllőpark felé vesszük az irányt. Én amióta tudtam, hogy Balira jövünk egy valamit nem szerettem volna kihagyni, mégpedig a Komodoi sárkányt.  Az elmúlt évben voltunk eleget állatkertben, ritka, hogy valami különlegeset láthatunk, és hát ez a sárkány az. Kicsit beteges az érdeklődésem és lelkesedésem iránta, de ez van. Így az én voksom adott volt, V. meg megjuhászkodott (vagy egy templom még kevésbé hozta lázba).

Először a hüllőparkot jártuk körbe, ahol automatikusan járt egy vezető, aki mesélt is, de én a fényképezéssel voltam elfoglalva, nem hallottam semmit belőle. Az állatokkal való fényképezés kicsit érdekes volt: add1-nem tudtuk, hogy lehet, így nem izgultunk előre, add2-a pasi nem kérdezett, hanem amikor beléptünk az erre kialakított területre fogta a leguánt és rárakta V.-ra. Nekem már lett volna időm tiltakozni, de akartam ezeket a képeket.

A békés pillanat addig tartott, amíg a kép elkészült, mert a következő pillanatban Barni megfogta a teknős fejét, aki ezt nem díjazta, de sérülés nem történt :-).

Innen átsétáltunk a krokodilokhoz és izgalmam tárgyához a Komodoi sárkányhoz.

Elég sokat olvasgattam róla, ide most egy cikket teszek fel róla:

A biológusok régóta vitáznak azon, hogy vajon a ma élő legnagyobb gyíkféle, a komodói sárkány harapása mérgező-e, vagy csak a nyálban élő baktériumok toxikus hatása miatt pusztul el olyan gyorsan a megharapott áldozat. Egy nemzetközi kutatócsoport most egyértelmű bizonyítékkal szolgált arra, hogy a hüllő harapása önmagában is mérgező.

A komodói sárkány vagy komodói varánusz (Varanus komodoensis) Komodo szigetén kívül az Indonéz-szigetvilág néhány más kisebb szigetén is megtalálható. A ma élő legnagyobb termetű gyíkfaj hossza eléri a 2,5-3 métert, tömege meghaladja a 75 kilogrammot. A komodói sárkány ragadozó, de szívesen fogyasztja a döghúst is.A hüllőről ismert, hogy megharapja a zsákmányát, majd elengedi. Az áldozat sok vért veszít és sokkos állapotba kerül. A sárkány vagy megvárja, míg a préda elpusztul, vagy maga öli meg a legyengült zsákmányállatot. Több kutató eddig úgy vélte, hogy a komodói sárkány szájában lévő kórokozó baktériumok (elsősorban a Pasteurella multocida) fertőzik meg a megharapott állatokat, és ez okozza a pusztulásukat.Bryan Fry ausztrál kutató és munkatársai azonban egyértelműen kimutatták, hogy a hüllők zsákmányszerzésében a fogak és a méreg bejuttatása játszik szerepet. Számítógépes modellezéssel elemezték a komodói sárkány harapását, és arra az eredményre jutottak, hogy az állatnak sokkal gyengébb a harapása, mint a krokodiloké.A kutatók azonban mágneses rezonancia képalkotás (MRI) segítségével fölfedeztek egy korábban ismeretlen, összetett méregmirigyet az állat állkapcsában. Egy állatkertben tartott, halálos betegségben szenvedő állatból sebészi úton eltávolították a szervet. Ezután tömegspektrometriás méréssel meghatározták a méreg összetételét. Kiderült, hogy a méreg a gila (Heloderma suspectum), illetve sok kígyó mérgéhez hasonló.

A méreg jelentős vérnyomásesést okoz azzal, hogy megakadályozza a véralvadást és kitágítja az ereket. Az áldozat emiatt kerül sokkos állapotba, és ezért tud vele azután könnyen végezni a vadászó sárkány.

A kutatók megvizsgálták a komodói sárkány kihalt rokonának, a Megalaniának a fosszílis maradványait is. Megállapították, hogy ez a 7 méter hosszú gyík lehetett a valaha élt egyik legnagyobb mérgező állat.

Úgye milyen békésen napozik? Mint a mi vizslánk a teraszon a kori tavaszi napsütésben :-). A wikipedia nagyon jó cikket hoz az állatról, érdemes rákeresni.

 

Az elefánton való séta után még egy, a lelkiismeretemmel nem igazán összeegyeztető dolgot tettünk. Lehetett venni egy csirkét, amit odaadnak vagy mi odaadunk a krokodilnak. Hát félelmetes volt, sajnos a videón sokat ront az orosz nő jelenléte, de hát ott vannak mindenhol.

A hüllőpark után a madárparkon is végigsétáltunk. Szegény V-nak igencsak elege és melege volt, egész délután cipelte Barnit. Csak a nagytestű madarakról tudtunk jó képeket csinálni, mert a kicsi madarak nagyon sűrű rács mögött voltak, vagy annyira elbújtak, hogy nem láttuk őket.

A videón a hüllő és a madárpark képei vannak, leginkább növényekről, mert a környezet fantasztikus volt.

 

Este vacsora közben megnézhettük az indonézek hagyományos táncát. Hát ez nekem annyira nem jött be, de így hogy házhoz hozták megnéztük.