Március 11.
2012 március 26. | Szerző: Gesztenye13 |
Első nekifutásra péntekre pihenést irányoztam elő, de kiderült, a vasárnapra tervezett lasagne-hoz nincs itthon répa. A sofőrnek direkt szóltam, hogy ne jöjjön, így kipróbáltuk a ház egyik ingyenes szolgáltatását, a fél óránként induló minibuszt. Egy kis kört tesz meg a környéken és megmondod, hogy hol szeretnél kiszállni. A vásárlás előtt beiktattunk egy kis játszóterezést. Kimondottan jó, hogy a park melletti épület egész délelőtt leárnyékolja a játszóteret, így egész kellemes az idő. Barni próbált barátkozni egy thai kislánnyal, aki korban illet hozzá, de súlyban majdnem kétszer annyi volt, mint Barni. Így Anyukájával ott keringtünk körülöttük, mert néha úgy rakta arrébb Barnit, hogy csak úgy nyekkent :-). Visszafele nagyon ügyes volt a kisfiam, mert a táv több mint felét legyalogolta. Na nem táltosodott meg, hanem egymás után parkoltak a motorok, mi meg szálltunk egyiktől a másikig.
Ma egész nap nem volt más dolgunk (a főzésen és mosáson kívül), mint várni Apát. Nem sokkal a délutáni alvásból ébredve meg is érkezett.
A héten minden nap beszéltünk V-vel és minden alkalommal elfelejtettem mondani neki, hogy hozzon nekem újságokat, legalább egy Joy-t meg egy Glamour-t. DE képzeljétek magától hozott nekem két újságot. Hát én úgy örültem… amíg meg nem láttam, hogy egy Story meg egy Hot magazint (nem is tudom, van-e ezeknél igénytelenebb újság). A hálám nem fog elmaradni. Azt találtam ki, hogy miután leteszem Barnit aludni, csinálok két gin-tonikot, bebújunk a takaró alá és én cikkeket fogok neki felolvasni ezekeből az újságokból. Édes a bosszú!!!

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: