Július 10.

2011 július 19. | Szerző: Gesztenye13 |

Pénteken napközben Barnus több mint 3 órát aludt, remélem a
betegség szép lassan lecseng és visszakapom kis mosolygósomat. Délután
elmentünk vásárolni, de most megfogadtam, hogy péntek délután nincs több
vásárlás. Többet ültünk az autóban, mint amennyit az üzletben voltunk,
borzasztó a közlekedés Bangkokban.

Párszor végigszenvedtem a dugót a Hungária körúton a Váci
úttól a Gyáli útig a klima nélküli kis Peugeotban, de itt 100x rosszabb,
mondtam V-nek vegyen egy helikoptert, mert elegem van.

Szombaton a fiúk maratoni alvása után elmentünk az egyik
plázába vásárolni taxival. A legnagyobb előnye a taxinak, hogy nem kell
parkolóhelyet keresni, ugyan minden bevásárlóközpontnak van parkolóháza, ennek
ellenére a szabad parkolóhely ritkább, mint a fehér holló. Főleg szombaton.
Hazafele kifogtunk egy velem egyidős taxit, csak bízni tudtam benne, hogy
hazaérünk.

Egyre jobban bánom, hogy nem vateráztam egy esernyőre
csukható babakocsit, egyre nehezebb Barnit cipelni, nemcsak nekem. Barni babakocsija ugyan súlyra könnyű, stabil
és bírja a strapát, de összecsukva sem kicsi. Jó lenne egy kicsi kocsi neki,
amit könnyebben tudnánk ilyen helyzetekben használni, de nincs, úgyhogy mi
fogunk megerősődni mire megtanul járni. A hordozót nem szereti, mert nem tud
benne mozogni, sőt amióta mászik meg feláll nem tűri a kötöttséget.

Egyedül alig bírom tisztába tenni, mert nem marad egy
helyben fél percig sem, így mindig sírás a vége. Meg persze imád pucér seggel
lenni. Egyik nap látom, hogy áll a szék mellett egy hatalmas tócsa pisiben
arcán hatalmas kérdőjellel: ez mi? A következő másodpercben letérdel és
próbálja elhagyni a helyszínt. Kis majmom, próbálta másra kenni, de hát apa nem volt itthon 🙂

Ma reggel gondolkodtam az otthoni hőségriadón. Láttam
magunkat a Balatonnál vagy kinn a bányatónál, ahogy próbáljunk átvészelni a
meleget. Jajj nagyon hiányzik minden, ami otthon van.

Reggeli után úgy döntöttünk megint elmegyünk Ayutthayába,
Barni útközben aludt, így arra gondoltam most hosszabb időt tudunk itt tölteni.
A kocsiból kiszállva megállapíthattam, hogy szolidalítást vállaltunk
Magyarországgal, mert borzasztó meleg volt. Próbáltunk a fák árnyékában maradva
körbenézni a parkban a romok között, de így is elviselhetetlen volt a meleg.

Ez a rom például a lakóházak (hátul az viskó szerű valami) szomszédságában van, turistaként ez olyan romantikus.

Barnust egyelőre jobban leköti a babakocsija, mint a látványosságok :-).

Egy romot vállaltunk be, igazából csak én a fiúk megvártak
az árnyékban. V már látta, Barninak meg veszélyes lett volna.

Wat Ratchaburana

1424-ben meghalt Intharachathirat király és két fia között
harc kezdődött a trónért. A harcban mindkét fiú meghalt, így a trónra a 3. fia
ült, aki a trónra kerülése után temetést szervezett az apja és két testvére
számára. Nem sokkal utána elrendelte egy templom megépítését a hamvasztás
helyszínén. Azon a helyen, ahol a két testvére harcolt és meghalt két chedi-t
építtetett, amelyek a hamvakat őrzik.

1957. szeptemberében a fő toronyban lévő altemplomot
kirabolták, rengeteg értékes tárgyat vittek magukkal a rablók. A rendőrség néhányat
letartóztatott közülük, a visszaszerzett kincseket és az el nem rabolt
kincseket a királyról elnevezett múzeumban őrzik.

1958.-ban lépcsőt építettek, hogy a látogatók megtekinthessék
az altemplomot.

A romok nagy területet foglalnak el, nehéz olyan fényképet csinálni, ahonnan minden látszik, illetve nem is lehet.

Belső bejárat

Romok között

A látogatók előtt megnyitott torony (nem mindenhol építettek lépcsőt, néhol szinte falat kellett mászni

A lépcsősor, ami a nagy büdös semmibe vezet, mert hiába mentem le, nincs semmi látnivaló viszont annál büdösebb van, remélem nem kaptam el semmi ősi gombát vagy bármit, az első ami az eszembe jutott, hogy akik ott voltak Tutanhamon fáraó sírjának felnyitásakor mind meghaltak rövid időn belül.