Május 24-25.

2011 június 2. | Szerző: Gesztenye13 |

 Nem kis félelemmel indultam neki a napnak, 1 éves gyerekkel egész napos utazás előtt álltunk. Fél egyre hívtuk a taxit és hiába csomagoltunk már egy napja az utolsó pillanatban készültünk el. A reptéren nem volt nagy forgalom, így gyorsan sikerült a bőröndöket feladni, közel 115kg volt a 4 bőrönd. A babakocsira csak egy cetli raktak, ami biztató volt arra nézve, hogy Kairóba megkapjuk és nem a csomagokkal együtt teszik át a bangkoki járatra. Anyuéktól elköszönni borzasztó volt hiába fogunk minden nap beszélni.

Gond nélkül felvihhetünk mindent Barninak a gépre (üveges bébiétel, babavíz, babapuding), egyedül az ívópohárban lévő vízbe kellett beleinni. A beszállásig gyorsan eltelt az idő, a váróban ettünk pár sütit, mert aznap még nem ettünk semmit és Barnit felöltöztettem. Nagyon meleg volt tegnap, így bodyt és zoknit csak a repülés előtt adtam rá. Mi szállhattunk be először a gépbe, így mindenkinek meg kellett várnia, hogy a kézi csomagokat elpakoljunk (az is volt vagy 4 csomag, 2 kisbörönd, 2 kézitáska, 1 fényképezőgép az összes felszerelésével és 1 hordozható DVD lejátszó-elvileg a gyereknek, de Apuka használta J). Mivel Barninak saját jegye volt, így felvihettük a hordozót, a babakocsi összecsukható részét a gép ajtajában elvették, az a csomagtérben utazott. Elfér még a hordozóban, de már nem szeret benne lenni, gondolom nem tud mozogni. Miután nem sokan voltak a gépen szinte indultunk is, csak előtte szóltak, hogy vegyem ki Barnit a hordozóból és tartsam a kezemben. Ezt még most sem értjük, hiszen abban legalább rögzítve van a gyerek.

Végig business osztályon utaztunk, ami a Budapestről Kairóba tartó gépen annyit jelent, hogy egy csúnya szürke függönnyel leválasztották az első két sort. Amíg nem volt elhúzva Barni jól szórakozott, mert a mögöttünk üllőkkel kokettált, mindenkire mosolygott ezerrel. Egy óra útán Barni elálmosodott, úgyhogy elbújva szopizott egy kicsit, majd elaludt. Betettem a hordozóba és leszállásig aludt. Az út teljesen nyugodt volt az én oldalamon felhők sem nagyon voltak, így megismerkedtem a földközi tenger szigetvilágával. Afrika fölé érve felhőkbe kerültünk. így csak Kairó láttam, amikor alábbereszkedtünk. Fölébresztettük Barnit, hogy ölbe tudjam fogni és megkapta a szuper füldugóit, amik azt igérték, hogy nem fog bedugulni a füle. Egy ideig tűrte, de aztán kiszedte őket. Nem tudom, hogy segítettek-e, mindenesetre még nyűgös sem volt. Mondtam Barninak, hogy most egy nagy homokozóba fogunk leszállni. Kairóban már sötétedett, szép volt a kivilágított város és elrepültünk a piramisok felett is, itt sajnáltam először, hogy a kis fényképezőgépet otthon hagytuk.

Jó meleg volt a buszon, ami a repülőtől bevitt a terminálra, reméltem, hogy Barni nem izzad le, mert az épületben meg jó hideget csinált a légkondi.

Mire becsekkoltunk a bangkoki járatra meg is kaptuk a babakocsit és megkerestük a várót, ahova a business jeggyel beülhettünk. Eleinte ketten voltak rajtunk kivül, így Barnit leraktuk a földre, hogy kedvére mászhasson. Amióta megtanult mászni nem lehet kézben tartani, mindent meg akar ismerni. Aminek borzasztóan örülök csak azt nem szeretem, hogy mindent megnyal, a szájába vesz. Ezt otthon sem szerettem, hát még itt.

Kaptunk forróvízet, meg tudtam melegíteni Barninak a vacsiját és mi is ettünk-ittunk. Nagyon igényes és kultúrált volt a büféasztal. 3 óránk volt a beszállásig, eleinte jól viselte Barnit, de aztán nyűgösködni kezdett, így kengurúba raktam és sétálni indultunk. Álmos volt, de nem tudott elaludni, pedig este fél kilenc lévén kihalt volt a terminál, így nézelődtünk az üzletekben. Mire visszaértünk a váróba jó sokan lettek, többen aludtak is, ezért Barnit babakocsiba raktuk és V sétálni ment vele. Biztonság kedvéért még egy hosszú ujjú felsőt is ráadtunk Barnira, mert szerintem nem volt húsz fok az épületben, a váróban volt egy másik család egy Barnival kb. egyidős kislánnyal, akin ujjatlan felső volt és zokni nuku. V szerint csak megszokás kérdése.

A kairói reptéren:

Háromnegyed tízkor elindultunk a kapuhoz, mert tíztől engedtek fel a gépre. Nagy utasszállító révén voltunk jópáran. Itt már jelentős különbség van a turista és a business osztály között. A mi székeink szinte vízszintessig dönthetőek voltak, nagyon kényelmesen elfértünk. A felszállás előtt Barni kapot még egy pundingot, illetve átöltöztettem, hogy kényelmesen tudjon aludni. Felszálláskor itt sem lehetett a hordozóba, de itt csak leszállás után kaptuk vissza, mondjuk nem is hiányzott. Felszállás után szopizott egy kicsit, majd elaludt. Nem fértünk el kényelmesen egy székben, ezért én átmentem a helyemre, ami a mellette lévő szék volt  hasrafordultam és már aludtam is. Párszor ébredt Barni olyankor odavettem magam mellé mindig szopizott egy kicsit majd visszaludt, én meg mentem át a másik székbe. A nyolc órás útból én majdnem hatot végigaludtam, Barni több mint hetet. Még induláskor kirakta V a matricát, hogy ébresszenek fel étkezéskor, de arra sem ébredtem fel, hogy a többiek esznek. Az első falon lévő monitorokon az út egész időtartama alatt lehet látni, hogy merre járunk térképre vetítve, mennyi utat tettünk meg eddig, mennyi van hátra, milyen magasan repülünk. Akkor már jó volt olvasgatni, amikor egyre közelebb voltunk.

A reggeli nekem annyira nem jött be, a péksütin kívül minden ízelten volt, Barni sem ette meg a korábban megrendelt Babakaját, így maradt a szopi.

Összegezve az utat nagyon jól telt, nagyon kényelmes volt, turistaosztályon sokkal kényelmetlenebb lett volna. Fáslizva volt a lábam, így csak picit dagat meg. A mosdó lehetne nagyobb, mert megfordulni nem igazán lehetett benne, a pelenkázólapot a falról lehet lehajtani, nem tudom megkora súlyig használható, de egy kézzel inkább fogtam végig Kisbékát.

Az egész út és a földetérés is zökkenőmentes volt, kiszállás után gyorsan megkaptuk a babakocsit. Korábban nem is láttuk és nem is hallottuk, hogy milyen sok kicsi gyerek utazott a turistaosztályon.

Vártak minket a repülőgépből kiszállva, de majdnem hangosan röhögtem, mert a srác súlya kb. annyi lehetett mint a legkönnyebb böröndünk. Az útlevélvizsgálatig, illetve a böröndökig majd egy km-t sétáltunk, bazi nagy ez a bangkoki repülőtér, igaz ez az egy van a városban (ez egy új reptér, a régi már csak ímmel-ámmal üzemel 2012-ig). Az útlevélvizsgálat pikk-pakk megvolt, gyors fényképezés és már hivatalosan is az országban voltunk. Megkerestük a csomagokat, kis nyüzüge emberkénk csak úgy pakolta a böröndőket a kocsira.

V szóle előre, hogy mellbevágó lesz, amikor kilépünk a reptér épületéből és így is volt, én személy szerint alig kaptam levegőt, jó volt beszállni a légkondis kisbuszba, ahol mondjuk szerintem meg túlzásba vitték a klimát, nem győztem takargatni Barnit.

Szállásunkig nem sokat láttam Bangkokból, egy mert szinte végig autópályán jöttünk, de fáradtnak is éreztem magam. Helyi idő szerint kora délután értünk a szállodába (5 órával vagyunk későbbre, mint Budapesten). A lift pillanatok alatt vitt minket fel a 26. emeletre (kettőt levonhatunk belőle, mert nincs földszint és 13. emelet). V egy hete nem volt otthon, úgyhogy dög meleg és büdös volt a szobában.

Egy kisebb kollektív alvás után lementünk a hotel éttermébe, ekkora már teljesen elvesztettem az időérzékemet, de már sötét volt, így 7 óra elmúlt (itt kb. 7-7-ig van világos, majd pontosítok ha magamhoz tértem).

Jól ismerik V-t, úgyhogy jól megszeretgették Barnit, gyorsan megvacsoráztunk, majd jöttünk fel aludni.

Viszonylag jó éjszakánk volt, keltünk párszor, de gyors visszaalvás volt mindig.