Május 18.-25.

2012 június 5. | Szerző: Gesztenye13 |

Ezalatt az egy hét alatt felkerült az i-re a pont, betegeskedés szempontjából.

A múlt hétvégén végül antibiotikumot kapott Barni a hasmenésére, ami keddre-szerdára teljesen rendbe tette a pociját. Egyből nekem is jobb lett a kedvem, mert kezdett herótom lenni a pelenkacseréktől és Barnira is ráfért már, hogy jól legyen.

Csütörtökön elmentünk úszni, nagyon eleven volt, nem gyengítette le annyira az elmúlt két és fél hét. Viszont délután néha-néha köhögött egyet, ami elég csúnyán hangzott. Pénteken nekem kellett mennem vérvételre, vittem magammal Barnit, de nem nézettem meg gyerekorvossal, nem akartam beteg gyerekek közé vinni. Láza nem volt, óránként 1x köhögött. Késő este mondta V., hogy neki gyerekkorában Kruppja (vagy mi a gyíkja) volt, nem kapott levegőt, sokáig kórházban volt – ezzel persze jól rámhozta a frászt, egész éjszaka a gyereket figyeltük, de szépen aludt.

Szombat

Délelőtt azért elmentünk vele dokihoz, csak a biztonság kedvéért. Kicsit bújos volt, de semmi hiszti, nyűglődés. A dokinő elég hosszan vizsgálta, mondta, hogy ez nem Krupp, de szeretne csináltatni egy röngent. Átsétáltunk a másik épületbe, V. ülében ülve átvilágították a fiamat, majd visszasétáltünk a doktornőhöz. Ahogy visszaértünk kijött hozzánk, hogy 20 perc múlva lesz fenn röntgenkép a rendszerben, de addig is meghallgatná mégegyszer Barnit. 10 perc után ismét jött és meghallgatta. Na itt már kezdtem parázni, hogy mit hallgatózik ennyit. Végre behívott a szobába és közölte, hogy vírusos tüdőgyulladása van Barninak és szeretné befektetni a kórházba. V. próbált vele beszélni, hogy nincs-e más megoldás, nem lakunk messze, be tudunk jönni naponta többször is ha szükséges. Nem igazán volt választási lehetőségünk, illetve egy volt fontos Barni mihamarabb gyógyuljon meg (a dologhoz hozzá tartozik, hogy én nem bírom a kórházakat, már a befekvés/befektetés gondolatára sírógörcsöt kapok és képes vagyok napokig sírni és nem bírom abbahagyni, nem arról van szó, hogy nem akarom abbahagyni, hanem nem bírom abbahagyni). Pár percel később már vittek is minket egy másik szobába, ahol Barni egy maszkon keresztül kapott gyógyszert. Ez úgy nézett ki, hogy egy lepedőbe kellett csavarni én szorítottam magamhoz, a nővér pedig tartotta a fejét és maszkot, mert tiszta erejéből harcolt, ordított. V. addig a biztosítóval beszélt telefonon, hogy mi a teendőnk ilyen helyzetben.

A gyógyszer után visszamentünk a váróba és vártuk, hogy átkísérjenek minket a kórházba. Próbáltak neki véroxigénszintet nézni, de annyit bénázott a nővér, hogy végül nem is engedte. A dokinő közben többször kijött és megvizsgálta Barnit, aki hozzámbújva elaludt. Igazából értetlenül figyeltem a dolgokat 1) ha ez tényleg ilyen súlyos betegség miért csak ülünk és várunk, miért nem történik semmi 2) ott ültünk a sok gyerek között (egészen apró újszülöttek is voltak) ezzel a betegséggel. V.-ral igazából nem tudtunk mit mondani egymásnak én meg szidtam minden elképzelhetőt, szerintem itt a kórházban szedte össze a gyerek ezt a szart, jártunk itt az elmúlt két hétben párszor!!! V. hozta a szokásos formáját és közölte velem, hogy xy-nak z ok miatt volt kórházban a gyereke. Hát b@zd meg, ki nem szarja le – volt a válaszom. A saját gyerekem kívül nem érdekel senki, és qurvára nem érdekel, hogy xy mit ír a facebookra, ugyanis ennyi a kapcsolat, semmi több! Olyan szinten kiakasztott ezzel az egy mondattal, hogy ki bírtam volna tépni az összes haját.

Végül átvittek minket a kórház részlegre, egyből vérvétel és pisigyűjtő zacskó. Nem engedtük, hogy betegyenek neki egy kanült amíg nem beszélünk egy orvossal. Megkaptuk a szobánkat is: ágy a betegnek, kanapé a szülőnek, fotel, Tv, asztalok, szék és saját fürdőszoba. Persze én közben többször elbőgtem magam, a vérvétel alatt majdnem megszakad a szívem, amikor Barni annyira sírt, a szobában végre jól kisírtam magam. A kanapén ülve eleludta rajtam Barni, így V.-t hazaküldtem a cuccokért. Lelkére kötöttem a pelenkát, játékokat és mesét az iPad-en (most éppen Bogyó és Babóca örület van nála és egy kedves barátnőnk jóvoltából éppen a múlt héten töltöttem le az összes részt). Persze, hogy nem sikerült mindent megjegyezni. Pasik.

Még ketten voltunk Barnival, amikor jött a kezelőorvos és elmondta mi vár ránk. Valószínű a nővérek beszámoltak, hogy nem engedtük a kanült, mert egyből azzal kezdte, hogy nagyon sok folyadékra van szüksége Barninak, hogy a betegség gyorsan ürüljön a szervezetéből, emelett naponta 4x fog kapni maszkon keresztül gyógyszert (éjfékor, 6, 12, 18), valamint a köhögésre és a lázra is gógyszert fog kapni. Antibiotikumot ritkán adnak, leginkább a szövödményekre, de mi korán orvoshoz kerültünk, így még nem akkora a baj, nincs rá szükségünk. (később a neten mi is utána néztünk a betegségnek és szóról szóra az van leírva, amit a doktornő mondott, és a neten lévő röntgenkép is kockáról kockára egyezik ami röntgenképünkkel). Mi is el fogjuk kapni Barnitól, de nekünk csak náthás tünetek fog okozni, mert a felnőtteknek nagyobb a távolság a torok és a tüdő között, így nem mászik le a tüdőbe dolog. Na ez jó szakszerűen lett megfogalmazva!

Így visszamentünk a kezelőszobába újabb szúrásra (iszonyat mérges voltam magunkra, hogy miattunk szúrják meg 2x a gyereket). Korábban még nem láttam ilyet, de egy lámpával megvilágították a kézfejét és tök jól lehetett látni, hol kell szúrni és elsőre sikeresek voltak. Akkora kötése lett, mint egy bokszkesztyű :-)! A szobánkba már az infúziós állvánnyal sétáltunk vissza. Nem sokkal később megjött V. is, aki hozott nekünk enni, mert arra senki nem válaszolt, hogy kapunk-e enni vagy sem. Barni kiszúrta, hogy van az osztályon egy műanyag autó, amire át lehet tenni az infúziós szereléket és körbe-körbe tologatni az emeleten, úgyhogy megvolt a szórakozás is. De a szobában nem tudtunk mozogni az autóval így ide-oda pakolgattuk a felszerelést.

6 órakkor jöttek is a maszkkal, ezt most V. intézte, hamár ott volt. Megnyugtatni ő sem tudta Barnit, maximum lefogni. Miután V. hazament én megint átpakoltam Barnit az autóba és sétálni indultunk. Nem figyeltem eléggé és az infúzió csövét feltekertem az autó kerekével, de annyira, hogy a gyereknek egy 40 centis mozgástere volt, ott kiabáltam segítségért a folyóson. Az egész kötést le kellett vágni, szedni a kezéről (nem kevés centi ragasztószalaggal egyetemben) úgy, hogy közben mozdulni sem tudott. Ezek után úgy figyeltem a madzagjára mint a hülye.

Na az első pisigyűjtés nem sikerült, kapot új zacskót, amit körbe felragasztottak rá, még napok múlva is kapargattam a ragasztót, már amennyire engedte.

Úgy döntöttem Barni is a kanapén fog aludni velem, felesleges az ággyal próbálkozni. 5 perc után kiderült, hogy a kanapé baromi kényelmetlen, tiszta hepe-hupa, ráadásul ahogy kinyitottam a közepén lett egy bemélyedés, ahova Barni bevackolta magát, nekem közte és a fal között volt 40 centim, ráadásul a fájós oldalamon kellett feküdnöm. Kívülre nem mertem feküdni, mert féltem, hogy ráfekszem vagy megrántom az infúziós csövét. Nem sok jósoltam magamnak az alvással kapcsolatban, pedig még nem is tudtam mi vár ránk.

A viszonylag nyugodt nap után este megindult az élet. Jöttek lázat és oxigénszintet nézni, Barni már félálomban volt. Volt egy pici láza, 38 alatt, így fél óra múlva hoztak gyógyszert, amikor már mélyen aludt. Mondtam, hogy én fel nem ébresztem, tudom, hogy feljebb mehet a láza, de inkább figyelem. Éreztem, hogy nagyon izzad, így nem idegeskedtem, ők viszont állandóan jöttek méricskélni (a lázmérés még hagyján, de az oxigénszint mérő nem mindig mért jól, mert az alvó gyerekre nem mindig sikerült jól felrakni az érzékelőt, így az csipogott, mint a meszes a rossz vagy mérhetetlen mérték miatt, erre azért többször megébredt). Aztán éjfélkor hozták a maszkos gyógyit, amire teljesen felébredt, meg kértem új pizsit, mert a rajta lévő tiszta víz volt, majd éppen visszaaludt volna, amikor jöttek megint mérni. A láza gyógyszer nélkül lement, így 1-től 6-ig aludtunk, vagy csak nem ébredtem fel a mérésekre :-).

Nem igazán értem, hogy a kórházakban miért szeretik a hülye időpontokat. Amikor Barni született és én is két hetet voltam kórházban, a vérnyomáscsökkentőt hajnal 5-kor kellett bevenni, mert reggel 6-kor jöttek mérni. A szobában négyünk közül csak én kaptam, jó volt ébresztőre húzni a telefonomat. Ja és este kellett volna bevenni a vízhajtót, de mivel reggel odaadták én bevettem délután, mert első este automatikusan bevettem és fél éjszaka óránként mentem a mosdóba.

Vasárnap

Hát elég szigorúan vették ezt a hat óránkénti maszkozást, reggel hatkor ébresztő és már nem is aludt vissza Barni. Még jó, hogy velünk volt az iPad és tudtunk mesét nézni rajta, persze Bogyó és Babóca, semmi más. Engem személy szerint nagyon idegesít, de most el kell viselnem.

Barni ugyan nem jelezte, hogy éhes lenne, de megkérdeztem az egyik nővért, hogy fog-e kapni reggelit, hát elvileg rendelhet, mit kérünk? Ja itt ez így működik?-kérdem és mit lehet kérni? Végül corn-flakest kértünk, de nem igazán evett belőle (ilyet szokott otthon is reggelizni).

Később jöttek, megmosdatták (végre én is eljutottam a mosdóba amíg foglalkoztak vele) és kapott tiszta pizsamát is, így vártuk Apát. Kiküldtem őket autózni a folyosóra én addig összeraktam kicsit a szobát. Nagyjából semmi nem történt napközben, két óránkánt láz és véroxigénszint mérés (egyre többet segített benne Barni, hagyta, hogy rátegyék az érzékelőt, ha cserébe ő nyomhatta a gombokat a műszereken :-)), volt a doktornő, 2x kitakarították a szobát és tudtunk rendelni kaját, jött egy csajszi egy kis táblagéppel és választhattunk a menük közül, volt thai, japán és nyugati. Hát az ebéd ehetetlenül rossz volt, V. délután hozott be enni, abból pár falatot Barni is evett.

Minden nap nehéz volt benn, de talán ez volt a legnehezebb. Egy mozgékony gyereket arra kényszeríteni, hogy ne nagyon mozogjon és azt is lassan, nehogy kirántsa a kanült magából (tudom, hogy nem megy olyan könnyen, de elég a tudat, hogy kiránthatja). Annyi időre sem tudtam otthagyni, amíg elmentem a mosdóba, mert jönni akart utánnam és egyedül nem tudott az állvánnyal.

Este jött a szokásos méregetés, gyógyszer, de nem volt láza, így kevesebb kört futottak a nővérek. Éreztem, hogy a fáradságtól én is jobban fogok aludni, de így is sokszor ébredtem és tapogattam körbe Barnit, hogy nem feszül-e az infúziós csöve, nem tekerte-e magára és basszus az egyik alkalommal azt vettem észre, hogy a nyakára volt egyszer körbetekeredve. Innentől olyan para volt rajtam, hogy nem is igazán mertem aludni.

Hétfő

Az éjféli maszkozás után Barni is nehezen aludt vissza én valamikor fél kettő után, így reggel hatkor nem volt erőm tartani Barnit, rajtam kívül ketten fogták-tartották, hihetelen ereje van így betegen is. Szerencsére a gyógyszer után visszaaludtunk, sőt Barni az Apja látogatására sem ébredt fel. A mosdatással is megvárták, hogy felébredjen, ez pozítiv a nővérek részéről. A reggelihez hozzá sem nyúlt, és inni sem hajlandó, így viszont nem fognak hazaengedni. A délutáni alvásból lázasan ébredt, hívtam V.-t, hogy biztos, hogy maradunk. Szinte egész nap Bogyó és Babócát nézünk, amitől már rosszul voltam! Én délután hazaugrottam, mert mégiscsak jobb a saját fürdőszoba, illetve egy kis „friss bangkoki levegő“. Amíg V. volt vele jött a fizikoterapeuta, akit a doktornő korábban említett és fél órán keresztül ütögette Barni hátát a tüdejénél, hogy szakadjon fel a váladék, ezt majd nekünk is kell otthon csinálni. Majd lementek röntgenre, én itt értem utol őket. Evett egy kis corn-flakest magában és egy kis csokit, amit én hoztam be neki, hiába a hazainál nincs jobb. Este még kicsivel 8 óra után felhívott a doktornő, hogy sokkal szebb Barni tüdeje és ha holnap nem lázas hazamehetünk. Ekkor Barni már aludt, de össze-vissza pusziltam és körbemantráztam, hogy nincs láz, nincs láz!

Az este megint jól telt:

9-kor láz és véroxigénszint mérés –nem ébredt fel, persze jó lázas

9.30-kor hozták a lázcsillapított, muszáj volt felkeltenem, de gyorsan visszaaludt

11-kor láz és véroxigénszint mérés – nem ébredt  fel, de én igen

12-kor maszkos gyógyszer kész voltam az ébreszgetésektől, hányingerem volt (hallottam már, hogy létezik olyan kínzási módszer, hogy nem engednek aludni, én tuti nem élném túl), Fél kettőkor még megnéztem az órát, hulla voltam!

Keddre már nem is rendeltünk kaját, mert ehetetlennek minősítettük. A kórház földszintjén van egy Starbucks, annak a szendvicsén és kávéján éltem, Barni meg azon a pár falaton, amit bele tudtam könyörögni.

Kedd

Hajnalban átköltöztem a betegágyra, mert mindenem fájt és nem bírtam a heverőn feküdni, már éreztem a torkom és nem kaptam levegőt az orromon. Valami csoda folytán egészen háromnegyed hétig vártak a maszkkal, akkor viszont kegyetlenül ébresztés volt. Szokásos harc és ordítás majd visszabújtunk a kanapéra ismét Bogyó és Babócát nézni. Közben minimális corn-flakest megeszegetett, de legalább valamit. Mosdatás után cserélni kellett a kanüljét, így kaptunk fél óra kimenőt, mert addig kellett várni, hogy a zsibbasztó krém hasson. Persze az újabb szúrást végigordította ilyenkor arra nyugszik meg, ha jól összebújunk. Éppen, hogy rendbe jött minden, amikor jött a gyógytornász a hátbaveregetéssel. Barni szerintem fáradt volt, nem igazán működött együtt, de a pasi mindig megvárta, hogy magától feküdjön jó pózba, ha ez 10 perc volt, akkor 10 percet várt. Majdnem egy órát foglalkozott Barnival, aki már szinte a kezelés közben majdnem elaludt, de utána pillanatok alatt csukódott a szeme. Délig aludt, a következő maszkig. Egész délelött mantráztam, hogy ne legyen láza, ne legyen láza, haza akartam hozni. Nemhogy nem lett láza, délután már nem lehetett vele bírni, nem akart egyhelyben maradni. Vagy autóztunk a folyóson, vagy kimentünk a játszószobába (ahol a központi klíma olyan hideget nyomott, hogy végig azért drukkoltam, ne fázzon meg) , vagyis egész délután az infúziós felszerelésével szórakoztam. Nem tudom, hogy ennek köszönhetően, de a gép többször jelzett, hogy levegő buborék (ezt írta ki) van a rendszerben, gondoltam magamban, már ez sem bír minket elviselni. Szórakoztak a nővérek, hogy kiszívják a levegőt, de teljesen nem sikerült nekik, amitól olyan ideges voltam, hogy egész délután rotyogott a hasam, király volt. A délután hátbeveregetés után próbáltam Barnit a szobában tartani, de olyan volt mint egy mérgezett egér. Miután délután sem volt láza, tudtam, hogy hazamehetünk, csak meg kell várnunk a doktornőt, aki este 7 után meg is érkezett, ellátott instrukciókkal, végre kivették az infúziót (75 óra rövid póráz után igazi megkönnyebbülés volt) és 8 óra magasságában hazamehettünk. Pici vacsi, gyors Skype és mentünk aludni.

Szerda-Péntek

Minden nap 1x mentünk maszkos gyógyszerezésre a többit mi adtuk neki otthon és folyamatosan szívtuk az orrát (a kórházban abszolute nem foglalkoztak azzal, hogy nem tud még orrot fújni és tele orral nehezen kap levegőt, ezért rossz a szaturációja. Mi vittünk be egy elemes orrszívót, de ez sokkal gyengébb, mint a porszívóhoz csatlakoztatható. ). Pénteken találkoztunk a doktornővel is, aki gyógyultnak nyilvánította Barnit, nincs több gyógyszer és maszk Hurrá!!!!

Szegénykém iszonyat sovány, ebbe két betegségbe legalább1 kilót fogyott. Elő az update 100 kajákkal és hajrá. Pénteken már 2x reggelizett, ez jó jel!