Április 18.

2012 május 6. | Szerző: Gesztenye13

A tegnapi láblógatós és költözős nap után ma ismét nekiindultunk világot, illetve szigetet látni. A kilencórás indulásból most is majdnem tíz lett, de mentségünkre szólva a villa messzebb van a recepciótól, mint a szobánk volt :-).

Kértük, ha lehet a hétfői sofőrrel mehessünk, mert meg voltunk vele elégedve, de ma másik úriembert sorsoltak nekünk, baromi nagy szerencsénkre. Egy nagyon rendes sofőrt kaptunk, aki sok mindent mesélt és tényleg meg akarta nekünk mutatni a szigetet.

A mai úti célunk a Batúr tó és a mellette lévő vulkán, majd a Besakih templom. Sofőrünk hosszabb utat választva vitt minket, eldugott falvakon gyönyörű tájakon keresztül. Olyan 10 méterenként volt valami fényképezni való, de haladni akartunk így csak az autóból fényképeztünk.

 

A balinéz emberek nagyon vallásosak, ez azt jelenti, hogy szinte minden háznak, főleg vidéken saját kis szentélye, imahelye van (láttuk, hogy a az épülő háznak még csak elkezdték húzni a falait, de a szentély már kész volt), de a településen még vannak közösségi templomok is. De van szentély a motorbolt és az autószerelő műhely felett is.

Közösségi templom

Útközben áthaladtunk több kis falun és olyan érzés volt, mintha magában a templomban lenne az út, mert mindkét oldalon, a házak kerítése felett csak a kis templomokat lehetett látni. Számunkra szokatlan volt a látvány, ugyanakkor volt benne valami nagyon megnyugtató, ahol ennyire hisznek egy Istenben, illetve a hindu vallás esetén több Istenben, ott nem történhet baj.

Fontos, hogy turistaként nem lehet belépni a templomba, maximum körbejárni, de az építészeti stílus miatt így is sok mindent lehetett látni.

 

Nem tudjuk Balin milyen rendszer szerint jelölték ki az utak nyomvonalát, de sok logika nem volt benne. Egyrészről hihetetlen, hogy mennyire keskenyek itt az utak, sok helyen centik vannak a tükrök között, másrészről egymás után jönnek a beláthatatlan kanyarok. Itt úgy vezetnek, hogy a kanyar előtt dudál a sofőr, hogy vigyázz jövök! Ha szerencséd van, nem jön szembe senki. Ja és a keskeny utakon simán leparkolnak az út szélén, és ezzel tulajdonképpen egysávosra szűkítik az utat. Balin tényleg az a megoldás, hogy sofőrrel együtt kell autót bérelni. Pesten ehhez képest álom vezetni (elvonatkoztatva a benzinártól).

 

A vulkánhoz közeledve, az út mentén több helyen megkóstolható és persze megvásárolható a világ legdrágább kávéja, amit mi inkább kihagytunk. Régóta tudom milyen módon születik meg ez a kávé és azt gondoltam, ha lesz alkalmam megkóstolni nem hagyom ki, de most visszatáncoltam. Szeretem az állatokat, de ez már nekem sok.

Kopi Luwak – a világ legdrágább kávéja

Vannak kévákülönlegességek, de általában mindegyikből bőségesen van utánpótlás, nem úgy, mint az egyedülálló ízvilággal rendelkező és különleges fermentológiával készülő luxuskávénak, a Kopi Luwaknak, melyből kevesebb mint 200 kg-ot „állítanak elő” évente. Ára ennek megfelelően kiugróan magas. A Kopi (Indonéziában így hívják a kávét) Luwakot Szumátra szigetén termesztik. Mégsem egzotikus származása teszi különlegessé, hanem az, ahogyan „készül”.
Ugyanis az indonéz szigeteken őslakos cibetmacskaféle, a maláji pálmasodró (Paradoxurus hermaphroditus) – melyet a helyiek csak Luwaknak hívnak – a kávéfák tetején éldegél, táplálékul pedig a legérettebb, pirosló kávébabot fogyasztja. A kávészemek végighaladnak az állat bélrendszerén, közben „fermentálódnak“ (mely lényegében megegyezik a kávé úgynevezett nedves erjesztése során végbemenő enzimatikus emésztéssel), majd megjelennek az állat ürülékében. Miután ezt összegyűjtötték és abból kinyerték a kávét, megpörkölik, majd ízesítik. Rejtély, hogy erre ki és hogyan jött rá, mindenesetre a szumátriai lakosok ennek köszönhetik hírnevüket.

És hogy milyen az íze? Aki kóstolta, állítja, hogy a legjobb kávé, amit valaha is ivott. Nehéz, testes, krémes, kicsit a karamell és a föld ízére emlékeztető. Először kicsit dohos az illata, de ha lefőzzük, nagyon csábítóan gőzölög.

Na ezért hagytuk ki, de még ajándékba sem hoztunk senkinek!

 

A vulkánnal szembeni hegyre vezetett az utunk, ahonnan gyönyörű a rálátás a vulkánra és a tóra. Ezen a hegyen is található egy templom, amit a hétfői sofőr ajánlására meg akartunk nézni, de pont egy vallási esemény közepébe csöppentünk, ami gyorsan elvette a kedvünket. Nagyon-nagyon sokan voltak, nem szívesen vittük volna oda Barnit, V-nak sem volt sok kedve, én meg egyedül nem éreztem a dologhoz elég bátorságot. Az autóval is csak lépésben haladtunk, esélytelen volt, hogy parkolóhelyet találjunk és megkérjem a sofőrt kísérjen el. Az első adandó alkalommal visszafordultunk és egy teraszos étteremnél leparkoltunk. Különben a nőkön gyönyörűek voltak a ruhák, általában hófehér csipkeblúz (néha alatta fekete melltartó hmmmm), színes szoknya. A fejükön cipelt edényben az Isteneknek szánt ajándék, általában étel és pénz. Egyébként sokszor csak néztem mi mindent cipelnek a nők a fejükön, több kiló gyümölcs, fél konyha-lábasok, edények…

És akkor maga a Kintamai vulkán. A vulkán elvileg a mai napig működik, de az elmúlt években „csak füstölgött“, a múlt évszázadban néhány évenként kitört. Nem féltünk, de volt egy izgalmas feelingje a dolognak. A vulkánt elvileg meg lehet mászni, kora hajnalban vagy reggel lehet nekiindulni, vezetővel, de ez nekünk kimaradt. Hiába, V. fizikai erőnléte némi kivánnivalót hagy maga után :-). (na ha ezt elovassa, lesz nekem nemulass)

A vulkán sok turistát vonz ide, amit persze a véksőkig ki is használnak. Mi is bementünk egy étterembe, ahonnan csodás kilátás nyílt a vulkánra és a Batur tóra.

Én itt ittam egy „remek“ balinéz kávét, ami leginkább egy rosszul elkészített kávéhoz volt hasonló. Tiszta zacc volt az egész, 10 perc alatt a nagy része leülepedett és a tetejét meg tudtam inni, de borzasztó volt. Viszont ezt is kipróbáltam!!!

 

Innen a Besakih anyatemplomhoz vezetett az utunk, sok hívővel együtt, akik leginkább kisteherautók platórészén zsúfolódtak össze és mint kiderült elképesztően igénytelenek a környezetükkel szemben. Úton-útfélen piknikező családokat láttunk, akik minden szemetüket hátrahagyva folytatták az útjukat, így az erdő leginkább szeméttelepre hasonlított. Szomorú.

Az autóból kiszállva először kendőt kellett vennünk, mert a mi öltözetünkben nem léphetünk be a templomba. Mondtam V-nak úgy válasszunk, hogy később jó legyen ajándékba, még fel is szenteljük őket :-). Utána vezetőre kellett alkudni, akit kötelező felbérelni, a sofőr előre szólt, hogy nagy lehúzás a dolog, legyünk pofátlanok. Szerintem kevesen vannak, akik nálunk kevesebbet fizettek a vezetőért. V. közölte, hogy ennyi pénzünk van és kész, de bevált. A vásárolt kendő kicsi lett V-nak, kapott kölcsönbe egyet a vezetőtől. Elsőnek egy igazi bugyirózsaszínt, amit Ő nem vállalt be, pedig igazán jól állt volna neki, így maradt egy barna.

Hát a templomig vezető, kb. 500-600 méteres út brutál emelkedő volt, amit ebben a párás melegben iszonyat volt megmászni, de V. igazi hősként még Barnit is felcipelte (ekkor tudatosult bennem, hogy akár a vulkánt is megmászhattuk volna, na majd legközelebb, ha Balin járunk :-)), majd a templom lábánál közölte, hogy Ő eddig és nem tovább, én csak menjek végig a vezetővel, Ők visszamennek az autóhoz. Azért egy közös fényképbe belegyezett.

A Pura Besakih, amit másnéven Anyatemplomnak is hívnak, a Gunung Anung vulkán (3142m) délnyugati oldalán található. Kb. 1000 méter magasan épült, és ezt a templomot tartják egész Indonézia legfontosabb hindu templomának. A templom megépítése megelőzte a hinduizmus elterjedését a szigeten.

A templom 198 különálló épületből áll, melyek különböző részekre osztják a templomot. Bizonyos részei Isten három megnyilvánulását a Samhyang Widhi Wasa-t szimbolizálják, más részei falvak, közösségek, kasztok vagy családok szentélyei.

A templom legfontosabb részét a Pura Pantaran Agung alkotja, mely 57 épeltből áll és 7 teraszra épült. Ebben a templomban imádkozik a teljes lakosság. Ez a rész képviseli Sívát, akit az isteni hármas megnyilvánulás legfontosabb alakjának tartanak. Ez a rész igen sokszínűen jelenik meg a templomban. Itt található a a templom legfontosabb szentélye is, melyet Lótusz trónnak hívnak.

Ez az egyetlen olyan templom, ahol bármilyen kasztba tartozó hindu imádkozhat.

 

Az utazásra készülödve több képet is láttam a templomról, de minket, illetve innen engem teljesen más látvány fogadott. Iszonyatosan sok ember volt a viszonylag nagy területen. Egyedül biztos, hogy féltem volna (nem tudom miért, de nem érzem magam biztonságban ennyire más emberek között). Ez nem egy templom, hanem sok kis templom egymás mellett. Egyik templom területére sem léphettem be, csak közöttük sétálgattunk és a vezető mesélt a templomról, illetve a hindu vallásról, istenekről. Furcsa, hogy ezek a mélyen hívő emberek nem tisztelik a templom környékét, néhol bokáig gázoltunk a szemétbe, üres zacskók, üvegek, műanyag dobozok.

Írtam korábban, hogy ez a sziget legfontosabb temploma, a vezető szerint sokszor fordul elő, hogy a központi részen mozdulni sem lehet. A sofőr mondta, hogy ha egy család tagja meghal, akkor a testét elégetik, a hamvakat a folyóba vagy az óceánba szórják és ebbe a templomba jönnek el imádkozni. Megkérdeztük tőle, hogy van-e egy fix pont a szigeten, ahol az óceánba szórják a hamvakat, de azt mondta, nincs bárhol beleszórják. Hát ez nem túl jó hír.

 

Két óra autókázás vissza a szállodába kicsit hosszú volt, de a nézelődés mellett volt időm álmodozni is. Valljuk be, nagyon jó érzés gyerekkel, gyerekekkel együtt nyaralni –persze ez csak a saját gyerekre igaz, a többi borzasztó hangos- de nem túl romantikus. Hárman egy ágyban, de még csak egy szobában sem a nekem való terep. Viszont nem hagyott nyugodni a saját medence a csalogató pavilonnal a végében. Két-három koktél után biztosan nem fáznánk. Gondoltam, vacsi elött feldobom az ötletet V-nek, ha rendeli sorbana koktélok benne van a dologban, ha nem rendeli értem én a célzást. De később Ő sem reklamálhat :-)!!!!

 

Kicsit megviselten 5 körül értünk vissza a szállodába, éppen jókor, hogy vacsi előtt  kipróbálhassuk a privát medencénket :-). Érdekes, napközben nagyon meleg van és fantasztikus érzés beleugrani a medencébe, de ahogy a Nap eltűnik a fák között már mozogni kell a vízben, különben fázom. Így a fiúk pár perc után kimentek a vízből, én akartam pár hosszt úszni a sok autóban ülés után. Kezdett már sötétedni, de még egész jól lehetett látni a medence másik végét is, vesztemre. Biztos, hogy torzította a képet, hogy én vagyok alacsonyabban, de láttam, hogy a kert másik végében, ahol alacsony a kerítésfal egy hatalmas, jól kifejlett varánusz -bizti, hogy nagyobb volt, mint másfél méter- mászik be a kertünkbe, majd kb. 2 méterrel arrébb visszamászott a tavacskába. Ha ez lett volna az első találkozásunk tuti elájulok, így csak kezem-lábam remegett. magamban le is zártam a romantikus légyott a kerti pavilonban kérdést, mert az is zavaró lehet ha azt veszed észre, hogy közben felébred a gyerek, de szerintem ennél rosszabb, ha közben egy varánusz villás nyelve érinti a talpamat. Jézusom, ha már rá gondolok kiráz a hideg.

Ő egy varánusz, ilyen mászott át a kertünkön. Ezt a képet még tavaly nyáron csináltam a Rama IX. parkban.

Visszaszaladtunk a házba és mondtam V-nek, hogy csináljon egy kávét, hogy kicsit lejjebb vigye a pulzusom. Amíg kávéztunk a nappaliban Barni a hálóba vezető ajtóval szórakozott, ki-be csukogatta, tetszett neki, hogy nem kilincs van, hanem egy nagy gömb, amit ha elfordít záródik az ajtó, ha újra elfordítja nyílik. Mondtam V-nak, aki mellettem internetezett, hogy felöltözünk Barnival, hogy mehessünk vacsizni. Igenám, de Barni közben magára zárta az ajtót (csak egy gombot kellett a gömböm megnyomni), természetesen belülről. Basszus még csak nem is sírt. V. mondta neki, hogy nyomja meg még egyszer a gombot, de szerintem nem értette, így hívtuk a recepciót, hogy küldjenek valakit. Csak remélni mertem, hogy hamarabb ideérnek és kiszabadítják a fiamat, mint ahogy a melegvízet megoldják. Amíg én próbáltam Barnit az ajtónál tartani, ahol gondoltam talán nem érheti baj, drága Apukája visszaült netezni. Hát ettől elborult az agyam, de annyira, hogy automatikusan kivettem a körömápoló készletből egy valamit és „betörtem“ a hálóba. Ez tisztán ösztönből jött, nem volt benne semmi tudatosság. Nade, amit V. kapott utána, hogy meg sem próbált semmit csinálni, azt nem tette zsebre.

 

Ezek után a vacsi nyugodt körülmények között zajlott. Ma lehetett választani svédasztalos vacsorát, mindenféle sülttel, flekkennel, de Barnus nem sokat aludt a kocsiban, így inkább rendeltünk egy-egy kaját az étlapról. Ez így gyorsabb volt, mint mindent végigkóstolni, közben iszogatni, beszélgetni. Különben nagyon szépen volt megcsinálva az egész. Kinn a szabadban, mindenhol fáklyák, gyertyák és hát természetesen Murphy. Az egy hét alatt, amíg ott voltunk egyedül ezen az estén jött az eső és egész éjjel kisebb-nagyobb megszakításokkal esett. Mi akkor már a szobánkban voltunk, de a kinti bulit elvitte az eső.

És mit gondoltok, itt végett ért a nap? Hát nem. Éppen fektettem le Barnust, mikor V. közölte, hogy nincs meg a telefonja és arra pontosan emlékszik, hogy utoljára Barni kezében volt a kocsiban, aki az én ölemben ült, tehát MI hagytuk el a telefonját. Persze hibázni emberi dolog, de másra kenni még emberibb! Felhívta a recepciót (gondolom már a tökük tele volt velünk), akik megtalálták a kocsiban, másnap reggel átvehette. Jó kis nap volt ez!!!!

Április 17.

2012 május 5. | Szerző: Gesztenye13

Avagy a villába költözésünk napja

Hogy sikerült ennyire előre lépni?

1., annyira szépen és kedvesen könyörögtem V-nek, hogy beadta a derekát és átfoglalta a szobát

vagy

2., annyit hisztiztem, hogy nekem olyan kell, hogy végül V. nem bírta és átköltöztünk

vagy

3., V. látta rajtam, hogy szeretnék egy ilyen villában lakni, osztott-szorzott és kiszámolta, ha a következő 5 évben semmilyen számítógépes kütyüt, de még egy kábelt sem vesz meg, akkor belefér a büdzsébe :-):-):-).

 

Egyik sem, pedig elég jól hangzottak. A hidegvizes mizériának az lett a vége, hogy a mai nap délelőtt a hotel menedzsere felajánlott egy villát, ahol a melegvízet saját bojler biztosítja. Döntsük el, hogy akarjuk-e. V. megnézte a villát, ahol tényleg volt melegvíz, viszont összesen egy franciágy volt a szobában, azaz Barninak nem lenne külön ágya.  Viszont vele egy ágyban aludni nem leányálom, szinte csak keresztbefordulva alszik, így V-vel az ágy egyik, illetve másik szélén próbálunk aludni vagy egy pár lábbal vagy egy fejjel az oldalunkba. Plusz ebben a szobában mindent össze kell pakolnunk, majd az új helyen mindent kipakolni. Ez nem hiányzott.

Végül úgy döntöttünk átmegyünk, mert mindketten féltünk attól, hogy megfázik a hideg, nyirkos szobában és a nyaralásból betegápolás lesz.

a villa

a privát medencénk, végében egy pagodával, a pagoda mögött, illetve a ház mellett csak egy 30 cm magas fal volt, mögötte egy természetes tavacska tele vízinövénnyel, de belátni nem lehetett, mert a tavacska körül dús nádas volt (igen, ennek később lesz jelentősége)

a nappali

és a háló

A fürdő is klassz volt, igazi forróvízzel,  illetve egy kis teakonyha kávéfőzővel. Minden este jött az inas és előkészítette a szobát, behúzta a sötétítőfüggönyöket, elrendezte a szúnyoghálót, eltette az ágyról a díszpárnákat… Ha nem látom nem hiszem el, hogy mit ki nem találnak. Hiányoltam, hogy nem nyomott fogkrémet a fogkefémre és nem takart be lefekvés után :-).