Május 1.

2012 május 25. | Szerző: Gesztenye13 |

Nyugodt, de azért nem eseménytelen éjszaka után, mikor a szarszag szinte állandósult a szobánkban taxiba ültünk és a Sentosa-sziget fele vettük az irányt. Ez egy mesterségesen kialakított sziget tele szórakozási lehetőségekkel. Mi a legizgalmasabb megközelítési módot választottuk, mégpedig a Cable Cart, ami Szingapúr legmagasabb pontjáról -tengerszint felett 93 méter- indul a szigetre. A hegyre felvezető út a helynek megfelelően gyönyörű volt, mondtam V-nak, ha itt laknánk hétvégente ide járhatnánk futni (momentán felgyalogolni sem lenne tüdőnk és izmunk, de ez titok :-)).

Még biztos lábakon lecsekkoltam, mit is akar velem V. csinálni, hát….. tipikus zabszempróba.

A Cable car története, a 70-es években nem biztos, hogy felültem volna, nem túl bizalomgerjesztőek a régi kabinok

A kabinok nem túlságosan nagyok, épp hogy befértünk babakocsistul. Olvastam, hogy van egy verseny, ki bírja tovább a kabinéletet. Naponta minimális időt tölthetnek a kabinon kívül a versenyzők és különböző feladatokat kell megoldani a kabinokban. Van akkora nyeremény, hogy az ember elinduljon, de elég húzos lehet.

Kilátás kabinból

Szegények, akik kénytelenek itt tölteni éves szabadságukat.

A szigetre persze 1 nap sem elég, nemhogy egy-két óra. Van tengerpart és külön csúzdapark, kalandpark, bobpálya felfele libegővel, lepkepark, delfin-show, óriásakvárium….

Mi sétálni próbáltunk, de annyira brutál meleg volt, hogy szinte szenvedtünk. Szingapúr jelképe hatalmas méretben, sajnos csak későn derült ki hogy, kilátó is egyben, ahonnan az egész sziget belátható.

Ráadásul Barni nem akart a babakocsiban megmaradni és cipelni kellett. Nem egy szokásos tengerparti kép, de nekem pont ezért tetszett.

A strand részen sem a pálmafák voltak többségben. A hajók mögött olajfinomítók vannak.

A szigetet körbe lehetett járni nyitott autóval is, de nagyon sokat kellett rá várni és nagyon sokan felpréselödtek rá, így ez sajnos elmaradt. Vasúttal jöttünk ki a szigetről, amelyről a hatalmas kikötő nagy része belátható.

 

Délutáni pihi után a belvárosban akartunk maradni, az indiai negyedet kilőttük V. kérésére, kínai negyed van Bangkokban is, bár összehasonlítani biztos nem lehet a két helyet, viszont az „Arab street“ engem érdekelt.

Hát 5 perc alatt végigsétáltunk az utcán, ahol főleg szönyeg és ruhaanyag üzletek vannak, de kajálda egy se, pedig ez volt a fő úticélom. Így a harmadik napom már tényleg ettem volna valami “helyit”.

 

Elautóztunk egy másik városrészbe, ahol sétáltunk egy nagyot, kimondottan jó érzés volt látni katolikus templomot, az ünnep miatt késő délután már nem volt nyitva.

A focipálya a felhőkarcolók tövében. Vajon mennyit érhet ez az ingatlan ebben a városban? És Magyarországon meddig hagynák meg focipályának?

A Marina Bay Sands Hotel 5 milliárd dollárból épült és a világ legdrágább szállodájának az internet szerint. Magáról az építkezésről volt egy film, hogy az alakja miatt igazi kihívás volt. A szálloda tetején lévő hajón egy hatalmas, 150 méter hosszú medence található, állítólag a kilátás hihetetlen az egész városra.

Ez a város annyira fantasztikus, hogy csak kapkodtam a fejem. Már ma mondtam V-nak, hogy holnap tuti sírni fogok, ha felszáll a gépünk.

A sétát egy csatornaparton fejeztük be és egy angol kocsmában vacsiztunk, pont egyszerre értünk oda az esővel. Ja hogy ez meg angol kaja volt, már meg sem lepődtem :-).