Április 28.-29.

2012 május 16. | Szerző: Gesztenye13 |

A mai nap nagy része az utazással telt, kora estére pedig egy kis sétát terveztünk a városba, na ez már nem valósult meg. Januártól április közepéig nem voltunk sehol, vagyis Barnival 4 napra lementünk a tengerpartra, amíg V. Európában volt, de egyébként szívtuk a büdöset Bangkokban. Balira volt időm felkészülni, meg várni rendesen, de Szingapúrnak csak nekiindultunk.

Kicsivel 12 után indult a gépünk, pont időben a délutáni alváshoz. Mivel összesen 2 óra az út, itt gyorsan hozták a kaját. Barni szépen evett, de az alvással csak szenvedett, viszont a taxiban elaludt, kicsit furcsa volt, de még nem gondoltam semmi rosszra.

Az első benyomásom az országról, illetve a városról, hogy ennyi zöld nem létezik, mint amennyi itt van. A reptértől a szállodáig tartó úton olyan volt, mintha egy parkba autóznánk. Az út a tenger mellett vezetett és a parkon túl, hatalmas teherhajókat lehetett látni. Legszívesebben kiszálltam volna sétálni egyet. A belváros is gyönyörű, tiszta, sok zöld, üvegépületek.

Amíg V. bejelentkezett a szállodába Barni csak lógott rajtam és már éreztem, hogy kicsit meleg, mire felértünk a szobába tiszta láz volt. Hurrá. Gyógyszeres börönd elő, maximális adag Nurofen, ami lement, körbenézett majd az egész napi kajával együtt visszajött. Ennél még ijesztőbb volt, hogy a reggel ráadott pelenka még mindig száraz volt és érzékeny volt a hasa alja. Amíg én átöltöztettem és átöltöztem V. körbetelefonált –ismerős, biztosító, porta- hogy hova menjünk orvoshoz. Szóval az első útunk Szingapúrba a Mt. Elizabeth kórház ügyeletére vezetett.

Voltak egy páran, de egyből foglalkoztak velünk, amíg V. a papírokat intézte egy nővérke már lázat mért, elég bíztató volt. Nem egyedül fektették le egy ágyba, hanem én is odafekhettem vele, illetve hozzám bújhatott, de ez kellett is neki, mert soha nem láttam még ilyen elesettnek.

Két órát voltunk a kórházban, de lázcsillapításon kivül semmit sem csináltak vele. Mire jobban lett  az egész nap visszatartott pisi is távozott. A doki a nem pisilésre annyit mondott valószínűleg egy kis húgyúti fertőzése van, amire kapot antibiotikumot, illetve lázcsillapítót. Azáltal, hogy lement a láza sokkal jobb lett a kedve, ez nagyon megnyugtató volt, de éreztem, hogy itt még nincs vége.

Este 10 után beestünk a szálloda mellett lévő mekibe vacsizni, ennyit a helyi ízekről, de örültünk, hogy ott volt a közelben és várni sem kellett a kajára.

A szállodában is teljesen jól volt Barni, igaz elalvás előtt telerakta a pelenkát, nem a legtökéletesebb állagú végtermékkel, de ezt még a vazelinnek tudtam be, amit a kúphoz használtak.

Elég szörnyű éjszakánk volt, keltünk hányásra, magas lázra, utoljára pedig akkora fosásra, hogy hajnali 5-kor zuhanyozni kellett. Reggel hétkor indultunk vissza az ügyeletre, mert ez így nem volt okés.

Megint lázcsillapítás, szegénynek alig bírták beadni a kúpot, ami nagyon lassan hatott, de végül elaludt az ölemben. Na az új doki a gyomrára adott gyógyszert, meg lázcsillapítót és elektrolitet.

Időben visszaértünk a szállodába, hogy reggelizni tudjunk, persze ez sem ment könnyen, mert Barni egyből véleményt, elég bűzös véleményt nyilvánított az étteremről, így tettünk egy kis kitérőt. Az egész napunkat a szobában töltöttük: óránként pelenkacsere, négyóránként kúp, gyógyszerek, közben fecskendővel itatás, mert nagyon keveset ivott magától, illetve próbáltunk valamennyit aludni az „átmulatott“ éjszaka után. Délután fele Barni sokkal jobban lett, előkerültek a játékok, evett egy kis pirítóst is.