Április 2-4

2012 április 10. | Szerző: Gesztenye13 |

Az elmúlt pár napban nem történt velünk semmi izgalmas, csak a megszokott helyeken jártunk, parkban, medencézni, vásárolni…

Kettő könyvünk van Thaiföldről, ezekben is sok látnivalót mutatnak be, de elsősorban a fő látványosságokra koncentrálnak, a többit maximum megemlítik, hogy van még ez meg az. Így leginkább a neten nézünk utána hova menjünk, mit nézzünk meg. Ennek megvan az előnye és a hátránya is. Előnye, hogy több infót lehet összeszedni, mint ami egy könyvbe belefér, a hátránya, hogy már egy negatív megjegyzés, blogleírás elgondolkodtat, hogy végül elmenjünk-e megnézni a kiszemelt látnivalót. Ha nincs túl messze (ami Thaiföldön kicsit más fogalom, mint otthon) nem olyan rossz, ha valami csalódás volt, maximum mondhatjuk, hogy ezt is láttuk és nem fogjuk ajánlani senkinek sem, hogy nézze meg.

 

Egy ideje foglalkoztat a Tigristemplom. Megigéznek ezek a gyönyörű állatok, itt az állatkertben is hosszú percekig (amíg Barni hagyja) képes vagyok nézni, ahogy alszanak. Tavaly, a kistigrissel való fényképeszkedéskor elsirtam magam, a kép azóta is itt van a polcon.

Szóval a Tigristemplom egy kicsit messzebb van Bangkoktól, Barnival nem is lehet oda- meg visszaautózni egy napon belül (azaz lehet, de utána két hét betegszabi idegi alapon), de nem is várható el egy ilyen kisgyerektől, hogy 2x 3-4 órát végigseggeljen a kocsiban. Meg van más látnivaló is arra, érdemes lenne rászánni egy hétvégét az esős évszakban, mert van ott egy vízesés is, amit akkor érdemes megnézni.

 

A következő két beszámolót egy-egy oldalról másoltam ide (remélem jól jelölöm, nehogy plágiummal vádoljatok :-)) akik már jártak ebbe a templomba. Ezeket és más beszámolókat végigolvasva nagyon szeretnék ide eljutni. Gyűjtök addig egy kis zsebpénz is, mert minden extrát (simigatás, fotó, etetés) szeretnék :-)!

 

Az ongo.hu oldalról copyztam ide Buzás Balázs írásást

A Thaiföldről hazatérő állatbarátot manapság nem arról kérdezik, hogy látott-e lajhármakit a piacon és hány teknőst csempészett haza a nadrágjában, hanem arról, járt-e a híres tigristemplomban, ahol buddhista papok árva tigriseket nevelnek, a világbéke jegyében.

Köszönhetően a népszerű, de gyakran felületes és szenzációhajhász ismeretterjesztő tévéadásoknak, a Kwai-folyó hídjától nem messze található Wat Pa Luangta Bua Yannasampanno erdei kolostor népszerűsége töretlen. A történet szerint a kolostor alapító szerzetes, Pra Acharn Phusit (Chan) 1994 óta az erdő és a benne élő állatok védelme érdekében is meditál, így nem csoda, hogy a hatóságok a közeli burmai határvidéken vadorzók által elejtett tigris árva kölykét éppen az ő gondjaira bízták. Aztán egyre több elárvult kölyök érkezett. – áll a belépő mellé osztogatott szórólapon. A szerzetesek nagy gondban voltak, hiszen ők maguk a vegetáriánus életmód hívei, a tigris viszont köztudottan húsevő ragadozó. De mindenre van megoldás, így az állatok kondícióját és békés természetét megőrzendő, jól kivéreztetett, majd sokáig kimosott darált húst és száraz kutyaeledelt adnak nekik. A főpap elgondolása szerint, ha a tigrisek nem érzik meg a vért, békések maradnak, de az esetleges konfliktusok is könnyen rendezhetők a novíciusok által a verekedő tigrisekre spriccelt palackos víz formájában. Az itt élő tucatnyi tigris ellátása viszont sok pénzbe kerül, és ahhoz, hogy megépüljön a “Tigris-sziget” fantázianevű kifutórendszer, bizony nem elég a katonaság által ingyen felajánlott földmunkagép. A nyugati médiában népszerűsített helyre valóban özönlenek a turisták és velük együtt az adományok is. A szerzetesek vezetője külön megköszön minden adományt, és a tigrisekkel pénzért fotózkodó turistáktól személyesen kér elnézést, hogy ezért a belépőn kívül további juttatást kérnek. Tehát idilli és békés kép fogadja a napi több ezer látogatót.
Aztán az angol Care for the Wild International állatvédő szervezet jóvoltából lassan fény derült az igazságra. A beépített önkéntesek tavaly megjelentetett tanulmányából hamar kiderül, hogy feltételezéseik nem voltak alaptalanok. A hatóságok nem tudtak felvilágosítást adni az állítólagosan vadorzóktól elkobzott és a szerzetesek gondjaira bízott kölykökről, a 2005-2008 között végzett tényfeltárás pedig kiderítette, hogy a templomkertben élő tigrisek egy részét engedély nélkül vásárolták különböző állatkereskedőktől. Felmerült a gyanú, hogy a tigrisek egyenesen valamelyik szomszédos országból kerültek ide, nemzetközi egyezményeket és thai törvényeket is megsértve. 2005-2007 között mintegy hét kifejlett tigrisnek veszett nyoma a templomban, miközben további öt kölyök érkezett. A felnőtt egyedeket valószínűleg a látogatók körében népszerűbb kölykökre cserélték, akik automatikusan örökölték “elődeik” hangzatos és közismert nevét. Mivel a tigrisek egyedi megkülönböztetése arcuk csíkozottsága alapján elég könnyű, a turpisság hamar kiderült. De ez az önkéntes állatápolókon kívül senkit sem érdekelt. Annak ellenére, hogy az itt tartott tigrisek pontos alfaji elkülönítése soha nem történt meg, a tigriseket hagyták egymás között szaporodni. Több tucat tigriskölyök született, amelyek közül sokan szemük kinyílását sem érték meg a rossz tartási körülmények és a folyamatos állatorvosi felügyelet hiánya miatt. A nemzetközileg ajánlott tigriskifutó méret egy kifejlett pár számára minimum 500 nm, de itt a tigrisek napjuk nagy részét 30-40 nm-es szűk ketrecekbe zárva töltik. 2007-ben elkészült egy új kifutó, de még ennek alapterülete sem éri el a 100 nm-t. Hasonló gondok akadnak a már említett “vegetáriánus” étrenddel is. A tigrisek normális étrendjét egészben felszolgált patások alkotnák, így hozzájuttatva őket a természetben megszokott, vitamindús nyers hús, csontok és bőr kombinációjához, amiből fejenként napi 3-4 kg-t fogyasztanának. Ezzel ellentétben itt főleg főtt csirkenyesedéket, zsíros sertés- és marhahúst, továbbá macska- és kutyatápot kapnak, ezért az állatok zöme súlyos alultápláltságban és vitaminhiányban szenved. Ez utóbbi kölyökkoruk óta kíséri őket, az újszülötteket két hetes és két hónapos koruk körül elveszik anyjuktól és csecsemőtápszerrel etetik tovább.
A tigristemplom sajnos az alapvető biztonsági előírásoknak sem felel meg. Minden nap délután egy és négy óra között kb. tíz tigris részesül abban a “jutalomban”, hogy a tágas és részben árnyékos, de a naptól nem védett részein akár 40 C fokos “Tigriskanyonban” egy kőhöz láncolva pózoljon a turisták fényképezőgépei előtt. Naponta több százan keresik fel ezt az egyedülálló attrakciót, fizetik ki a belépőt, majd adakoznak a fotózásért, így napi több ezer dollár bevételhez juttatva a hely üzemeltetőit. A letargikus tigrisek láttán a turistákban rögtön felmerül a gyanú, hogy az állatok erős nyugtató hatása alatt fekszenek a napon. Mivel a folyamatos nyugtatózást nem viselnék jól, a szerzetesek sokszor erőszakkal nevelik rá őket a jó modorra. Például a rakoncátlankodó tigris fejére spriccelt víz a valóságban fajtársaitól gyűjtött vizelet, ami az állat arcába spriccelve a domináns egyed legagresszívabb viselkedését utánozza, így késztetve meghunyázkodásra a másikat. Ennek ellenére előfordulnak balesetek, amiről a novíciusok testén látható csúnya karmolásnyomok árulkodnak. A tigristemplomba érkező turisták jegyén az áll, hogy a vezetőség semmilyen felelősséget sem vállal az esetleges balesetek miatt. Ez még rendben is lenne, de arra sem veszik a fáradságot, hogy egy elsősegély helyet felállítsanak.
Pedig a belépőkből fakadó éves bevételük megközelíti az egymillió dollárt, és akkor még nem beszéltünk a fotózásból, az ajándékboltból és az adományokból befolyt pénzekről. A filmekben bemutatott Tigris-sziget ennek ellenére évek óta csupán látványterv formájában létezik.
Szerencsére a Care for the Wild International kezdeményezése megértésre talált. No nem a templomi szerzetesek, hanem a hatóságok kezdtek intézkedni, aminek első lépéseként az ország összes tigriséről azonosítólap készült, pontosan ábrázolva a tigrisek szeme feletti, egyedi azonosítóként használható csíkokat. Így később akár a piacon elkobzott tigrisbőrt is képesek lesznek beazonosítani, de ez a tigriseken már nem segít.
Az elmúlt években többször megfordultam a híres tigristemplomban és a főpappal beszélgetve még szimpatikusnak tűnt, hogy a fotózásból befolyt összeget minden látogatónak külön megköszöni. Az állatokkal történő fotózkodás közben felűnt, hogy a tigrisek nem válaszolnak a prüszkölő tigrisköszönésre, sőt némiképp apatikus a viselkedésük, de bántásnak nyoma nem volt. Mnt a jelentésből kitűnik, ez csak a háttérben zajlott.

Thaiföld tigrisei (keretes)
A hatalmas délkelet-ázsiai országban élő pár száz tigris az indokínai alfajhoz (Panthera tigris corbetti) tartozik, de az északi és nyugati határvidéken a bengál tigris (P. t. tigris) is előfordul. Habár az indokínai jóval kisebb és sötétebb bundájú bengál társánál, az alfajok biztos elkülönítése csak DNS-vizsgálattal lehetséges.

 

A keletenketten.blogspot.com oldalon pedig ez olvasható a templomról:

Másnap motort béreltünk és meglátogattuk a harminc kilométerre lévő Tigris Templomot. Az itt elő szerzetesek szüleiket elvesztett, vagy elkallódott tigriseket nevelnek két meditáció között. Félúton megálltunk ebédelni. Az étteremben egy angol csatorna által készített filmet vetítenek a templomról kedvcsinálóként. A tigrisek háziállatokként élnek itt a szerzetesekkel. Együtt reggeliznek, és játszanak reggeli után, fürösztik, ápolják őket, mint afféle házi kedvenceket. Napirendjükben jelentős részt kap a látogatók fogadása. Délután kettőre érkezünk meg, épp jókor, mert kezdődik a simogatás. Délelőtt aktívabbak a tigrisek ilyenkor csak nézni lehet őket, ahogy játszanak fürdenek tanítják őket az alapvető illemszabályokra, de nem lehet a közelükbe menni. Ezzel együtt, valamivel izgalmasabb látványt nyújtanak, mint a délutáni simogatás alkalmával, amikor az ebédtől elnehezült testel lustán és ártalmatlanul hevernek az árnyékban. A legtöbb ami ilyenkor kitelik tőlük, hogy álmosam felnéznek és a másik oldalukra hemperednek. Viszont testközelbe csak ilyenkor kerülhetünk hozzájuk, és azt hiszem ez ne mis kevés, hiszen, legalábbis szerintem a világ legszebb állatáról van szó. A simogatási procedura, kissé körülményes, hiszen mégiscsak veszélyes ragadozókról van szó, és meglehetősen futószalag szerű. Sajnos el kell fogadnunk a tényt hogy nem csak mi ketten vagyunk kíváncsiak a tigrisekre, hanem még több százan naponta. Először éppen ezért félórás sorban állással kezdünka. Mindenkit egyesével visznek oda a tigrisekhez, akik félkörben fekszenek gondozóikkal. Minden Tigris külön-külön. Egy tigrisre kb. húsz másodperc jut. Egy simogatás egy fotó és indulni kell a következőhöz. Ha fizetsz még ezer Bath-ot az ötszáz Bathos belépőn felül akkor kicsivel több időt kapsz és belefektetik a tigris fejét az öledbe, és kapsz egy tigrises naptárat is. Ki van ez találva. Persze a szerzeteseknek is élni kell valamiből. Számításaim szerint nem is rosszul. Önkéntesek segítik a szerzetesek munkáját. Ők gondozzák a pici tigriseket, és ők kalauzolják a látogatókat. Mivel nem mehetünk párosával a tigrisek közé a fényképezőt is ők kezelik, nem túl lelkesen és nem túl szakszerűen.

(Ezen a weboldalon fénykép is látható, ahogy simigatják a tigriseket)

 

Ez pedig a templom weboldala:

http://tigertemple.org/tigertemple_new/page_article.php?article_ID=154&id=1