Október 10-14.

2011 október 15. | Szerző: Gesztenye13 |

Hát akkor egy kis meglepetés: ezt a bejegyzést már ITTHONRÓL írom!

Hétfő

V úgy ment el reggel dolgozni, hogy ma elintézi a repjegyet. Ennek nagyon örültem, mert már szerettem volna, ha le van rendezve a hazautunk. Barnu reggel hétkor kelt, így 11 körül hozzámbújt és elaludt. Én végre tudtam egy kicsit netezni meg írogatni. Ma se vásárolni, se főzni nem kellett, de unalmamban azért csináltam egy rizskochot. Délután nekifogtam vasalni, amit érdekes módon Barni nagyon nem szeret, valószínű azért, mert mindig arébb rakom, amikor a vasalódeszkába kapaszkodva feláll. Így elég lassan megy a vasalás, mert egy ruha alatt 3x-4x viszem el a szoba másik végébe, szerintem Ő ezt játéknak fogja fel :-).

Vasalás közben hív V, hogy már az autóban ül és jön hazafele, de úgy néz ki – mondja – hogy holnap éjszaka mentek haza. Kérdem: mi van? Szóval nem igazán lehet tudni milyen árvíz lesz Bangkokban. Beszélt a szállodánk igazgatójával, aki azt mondta, lehet, hogy a mi épületünk is ki lesz ürítve a hét második felében. Ide nem várnak  több méteres vízet, de nem lehet előre tudni. Annak meg nincs sok értelme, hogy egy hétre átköltözzünk máshova, majd vissza (azért Barnunak van cucca még 1 hétvégére is), zavartalan lesz-e a reptér működése, szóval sok a bizonytalanság. Kérdés, hogy van-e még másnapra repjegy, ha van V-nak a munkahelyén engedélyeztetnie kell…

Visszamentem vasalni, hogy urrá legyek az izgalmamon és az idegességemen. Valószínű, hogy ha van elég időm már napokkal a hazaút előtt parázom, de így kicsit több, mint 24 órába kellett belesűrítenem :-). Mikor V hazaért mondta, hogy elvileg van jegy a business osztályra és szerinte holnap el tudja intézni. Így én el is kezdtem csomagolni, ki tudja holnap milyen hangulatban lesz Barni, és mit tudok mellette csinálni. A hét elején rendeztem össze az Ő ruháit, így azokat csak be kellett rakni a böröndbe, de az sem 5 perc. A Skypon persze  ez volt a fő hír!

Kedd

Barni reggel nem kimélt és 7 óra előtt riadót fújt, az a legújabb, hogy felébred lemászik az ágyról és megy játszani, a zenélő játékokra szoktam felébredni. Ennek egy előnye volt, hogy hamar el tudtam kezdeni a csomagolást. Az új helyre való költözés miatt két fele pakoltam: amit hazaviszünk és ami marad (Barnu ágya lett a tároló, legalább használjuk valamire, mert túl sokat nem alszik benne). 10 óra körül szoktunk lemenni reggelizni az étterembe (Barni persze már korábban kapott enni) és addigra nagyjából végeztem is a ruhákkal. Nekem meleg holmim nem igazán volt kinn, amiket itt hordok, azokat most otthon úgysem lehet felvenni (vagyis fel lehet, csak kicsit hülyén néznék ki egy szál polóban). Furcsa volt az étteremben, hogy talán utoljára reggelizünk itt, de nem köszöntünk el senkitől, mert még semmi nem volt biztos.

Amíg Barni aludt végigkúsztam a lakást és mindenhonnan kipiszkáltam a labdákat és egyéb játékokat, egyébként ezt hetente meg szoktam csinálni, de most mindent elmozdítottam a helyéről. Olyan dolgokat is találtam, amire nem is emlékeztem :-). A konyhában is szétválogattam a mi dolgainkat a szálloda dolgaitól, de a költözésig szerintem összekeveredik megint, na majd a Zuram megoldja. Egy óra után telefonált V, hogy várja az e-mailt a jegyekkel és utána jön haza. Kairóig van business, de Kairó-Bp turista lesz, ennek csak egy hátránya van, Kairóban nem tudunk beülni a business osztályon utazók számára fenntartott helyre. Nyugodtabb lennék, ha Barni ott kúszna-mászna és nem a rendes étterembe, de ez van. Így viszont jóval olcsóbb volt a jegyünk, mint amire V számított. Szerintem Barni érezte, hogy valami van a levegőben, mert egész nap kisangyal volt.

Egy hatalmas böröndbe mindenünk belefért, de a kézi potyásszal szenvedtünk egy kicsit, mert voltak dolgok (orvosi dosszié, laptop), amiket nem mertünk feladni. Mire V hazaért tulajdonképpen készen voltam mindennel. A kézipotyászunk elég neccesre sikeredett Barnu kutyusa már nem fért bele, azt külön kellett cipelni. Utólag megállapítom magamnak könyvet felesleges volt elrakni! 5 óra után próbáltuk Barnit lefektetni egy kicsit aludni, de teljesen ellenállt, ezzel szemben én már alig bírtam magammal, főleg amikor már besötétedett (itt 7 órakkor már korom sötét van. 10 órakor elkezdtünk készülődni, felöltöztettem Barnit, aki akkor már nyitott szemmel aludt, de egyetlen egyet nem nyafogott, majd próbáltam magamba is életett lehelni. Öszintén megmondva annyira fáradt és álmos voltam, hogy nem bírtam izgulni. Kicsivel 23 óra előtt indultunk a reptérre és Barni 11:01 perckor ásított egyet majd 2 perc múlva elaludt.

Semmi forgalom nem volt, így fél óra alatt kiértünk a reptérre. Nem tudom hány férőhelyes a reptér parkolója, de több ezerről beszélhetünk, viszont az árvíz miatt megnyitották a parkolót a nép számára, így szinte lehetetlenség volt szabályosan parkolni. Valahol megálltunk és V elment toligáért. Barnit ébredés nélkül áttettük a kenguruba és elindultunk a hosszú útra!

Nagyon sok minden nyitva volt a reptéren, de érződött, hogy éjszaka van. A becsekkolásnál nem volt sor, gyorsan végeztünk, pont jött a repülő személyzete, meg tudtam nézni kiknek a kezében is leszünk a következő órákban. V még elkisért minket az útlevélellenőrzésig, hú én itt már nagyon bőgtem, de ott el kellett köszönni egymástól. Az ellenőrzés után jó kis séta volt a kapu és mire felszenvedtem a kisböröndöt a mozgólépcsőre Barni felébredt. Egy függőfolyósón kell végigsétálni, majd egy nagyon hosszú rámpán le, így meg tudtam nézni az utastársainkat is, csak fekete ruhás arab nők és fehér hálóinges arab pasik (nem tudom, hogy hívják a ruhájukat). Kicsit ijesztő látvány volt. 10 perc után már szállhattunk is be a gépbe. Én egyből átöltöztettem Barnit alvós ruhába (közel 5 hónap után most volt rajta először zokni – nézte is mi az) kapott kekszet, én közben beszéltem V-vel, majd azt vettem észre, hogy már gurul a gép. 15 perccel hamarabb indultunk. 01:15-kor.

Barnit az ölembe vettem és hihetetlen, de a business osztályon sem tudtak gyerek biztonsági övet adni. Gurultunk vagy 10 percet a felszállópályáig majd pikk-pakk felszálltunk. Barnu valahol az első kanyarban elaludt és arra sem ébredt fell, hogy átraktam a helyére. Most volt időm körbenézni és rajtunk kívül 3 voltak a gép ezen részén. Halványan emlékszem, hogy odahozták a vacsorát, de már nem voltam képben. Sokszor felébredtem, hogy megnézzem Barnit, aki álomszépen aludt. Egyszer kellett feljebb tornázni, mert lecsúszott a lábrészhez, de aludt tovább.

Szerda

Felébredtem, hogy mosdót kell keresnem, de az ideúttal ellentétben most nem mentek a monitorok, így nem tudtam merre járunk, mennyi ideje repülünk már. Már nem is tudtam visszaaludni, így Barnit néztem, ahogy alszik. Kb. fél óra múlva felkapcsolták a világítást és elindult az élet, a monitorok is életre keltek és kiderült már 7 óra eltelt a 8,5 félből. Mire hozták a reggelit Barni is fenn volt, szépen evett a péksütiből meg egy pudingot. A leszállásig egy órát kellett lekötni a figyelmét, persze ő állandóan el akart mászkálni. Leszállás alatt elkezdte piszkálni a fülét, úgyhogy szopiztunk.

Kairóba reggel 5 órakor érkeztünk meg, Bp-tel egy időzónában van, Bangkokban 10 óra volt ekkor. Mire leszenvedtem a kézi potyászainkat a tárolóból, addigra már engedték ki a turistáról a népet, úgyhogy megvártam míg mindenki leszáll -idővel bőven voltunk- majd mi is elindultunk. Szerencsére a transzferig mozgójárda van, mert a legmesszebbi kapunál szálltunk ki. A transzfernál 1 perc alatt végeztünk, de szerintem csak azért, mert több mint 6 óránk volt az indulásig. Az étterem részen kerestem egy szimpatikus asztal és elfoglaltuk, Barni nagyon eleven volt, egyből nekiindult felfedezni a környéket, amíg én beszéltem V-ral. Elvek ide-oda, a Burger Kingbe reggeliztünk, Barni egy üveg bébiétel után benyomott egy nagy adag krumplit, közben végignéztük a napfelkeltetét az ablakból. Kár, hogy Barnit még nem kötik le a repülőgépek, mert folyamatosan jöttek-mentek. Lassan megtelt az étterem is, egyre nehezebb volt a gyereket és a csomagokat is koordinálni, szerencsére 8 óra körül elaludt az ölemben, egy kicsit én is tudtam pihenni. Kicsivel 9 után felkeltettem, mert 10:40-től lehetett becsekkolni a budapesti gépre, hát már nagyon mehetnékem volt. Komolyan mondom annyira tökéletes volt Barni, hogy el sem hiszem. Megkerestük a mosdót, hogy pelust cseréljünk és átöltözzünk (mert azért csak feltörölte a repteret) és Ő pont ekkor tette tele a pelust. Ilyenkor megfogadom, hogy nem morgok többet, amikor hisztizni van kedve! Mivel Bangkokban elmaradt az ajándékvásárlás, kicsit körül akartam nézni a boltokban, de felhívom mindenki figyelmét, hogy senki se hagyja ezt a kairói reptérre, mert gyenge hely. Persze magamnak tudtam volna venni egy Frey wille órát!

Picivel 10:40 után értünk a kapuhoz, amire kiírták, hogy nyitva, erre a takarítőnő mondja, hogy 10 perc, gondoltam biztos felmosott, megvárjuk. Egy rövid folyósón lehetett várakozni és Barni egyfolytában a wc-be akart bemenni (persze látta, hogy mindenki azt csinálja), ha valamit akar iszonyat ereje van. Negyed óra múlva megint megprobáltunk átmenni az útlevélellenőrzésen (ez volt kb a 10.), de mondták, hogy még 5 perc. Ekkor már nagyon nehéz volt Barnival, csak a wc-be való bejutás érdekelte, valószínűleg mindketten elértük a tűrőképességünk határát. Közben jöttek sorban az utasok, de mindenkit visszaküldtek, hogy még 5 perc, még 5 perc. Végre 11:15 kor beengedtek minket (szerencsére egyik ellenőrzésen nem volt gond Barni enni és innivalója, de a felnőttekkel itt megitattak vagy kidobattak minden folyadékot hiába mondták, hogy itt vették a reptéten), aztán újabb várakozás a buszra, ami kivitt a géphez és újra meg újra megnézték az útleveleket. Hát én itt már elvesztettem a fonalat.

Volt egy kedves magyar hölgy, aki segített a repülőbe felvinni a kisböröndöt, mert ezek a keleti pasik több, mint bunkók, na mindegy. Gondolom pár alkalom után megszokom. A felszállás alatt azért megtörtént a nap hisztije, mert szorosan fogtam az ölembe, de csak 2 percig tartott. Szerencsére aztán felfedezte a kislámpát a fejünk fellett és azt kapcsolgatta az út nagy részében. Ezen a kisgépen elég nehézkes volt az evés egy izgó-mozgó gyerekkel, reméltem, hogy a narancslé után a forró kávé nem landol az ölembe. Mondtam a sztyuvinak Barni tálcáját ott ne hagyja, csak a húsis dobozt, ami persze nem evett meg, csak az oliva bogyót kóstolgatta. Nem ízlett neki nagyon, engem viszont a szívbaj kerülgetett, nehogy félrenyelje. Végül a sütimet megette!

Az evés után szerencsére bealudt rajtam, de a 3,5 órás út nagy részét ébren töltötte. Ez volt az út legfárasztóbb része. Bp felett nagyon be volt borulva, landolás előtt csak pár perccel jöttünk ki a felhők közül, de végig nyugodt volt a repülés. Mi szálltunk ki utoljára a gépből, mert úgy beálltak a folyósóra az emberek, hogy nem tudtam levenni a böröndünket sem. Elég lassan haladtunk, már alig bírtam barnit cipelni, de így legalább nem kellett várni az útlevélnél, sőt akkor kezdtek hullani a csomagok, amikor odaértünk. Utolsó erőmet összeszedve pakoltam át a nagyböröndöt és a kocsiba való gyerekülést (igen ezt hazahoztuk, mert szerintem felesleges lett volna itthon venni még egyet, a súlykorlátba pedig belefért) a tolóskocsira, és siettünk Anyuékhoz. V Anyukája gyorsan megkaparíntotta Barnit, hála a Skypenak Barnu fel is ismerte. Az épületből kilépve megállapítottam, hogy itt már tényleg ősz van! Viszonylag gyorsan hazaértünk, Barni a kocsiban szinte végigüvöltötte az útat!

Vacsora és fürdés után gyorsan ágybabújtunk, mert nagyon fáradtak voltunk, nem beszélve arról, hogy akkor már Banggkokban éjfél is elmúlt. Összegezve az elmúlt napot, ha ezt valaki meséli nekem nem hiszem el, számomra hihetetlen, hogy Barni milyen jól viselte a napot. 8,5  óra repülés, majdnem 7 óra várakozás és 3,5 óra repülés kipipálva! Remélem nem az átállás alatt lesz meg ennek a böjtje :-)!!!!!!

Csütörtök

Hát a reggel 5 órai kelés kicsit fájt, de nem Barninak. 1x keltünk éjszaka, szerencsére a hálózsák sem zavarta, én meg kimondottam élveztem, hogy 1x sem rugott oldalba :-). Napközben kenguruban elsétáltunk a postára meg a közértbe, és olyan érzésem volt, mintha el sem mentünk volna itthonról. Hmmm kénytelen leszek visszaolvasni a blogomat 🙂

Barni felfedezte a lépcsőt, egész nap lépcsőzünk. Elég magasak a fokok, úgyhogy dolgoznia kell rendesen. Nem kell segíteni neki, de ott kell lenni mellette, mert még ügyetlenkedik, vagy egyből két lépcsőfokot akar lelépni.

Tuflák vizslától nem fél, de nem fogja szeretni, mert a kutya állandóan meg akarja nyalni, a nyalásról évek alatt sem tudtuk leszoktatni, most sem fog sikerülni.

Péntek

5 hónap után vezettem! Elugrottunk vásárolni délelőtt, ami kicsit nyűgösre sikeredett a koránkelés miatt (bár ma már csak fél hatkor keltünk, úgyhogy alakul ez, mint púpos gyerek a prés alatt)! Élveztem a vezetést, de éreztem,hogy jobban koncentrálok, figyelek!