Reggelizés közben jött az ötlet, hogy ma elmegyek egy
lábmasszázsra. Minden utcasarkon hirdetik magukat a szalonok, de nem vagyok az
a típus, aki az utcáról bemegy ilyen helyekre, a fodrászomhoz is ragaszkodom,
hát még a körmösömhöz. Egyszer mentem be körmöshöz az utcáról, amikor
költöztünk, de soha többet!!!
Szóval fontos döntést hozva reggeli után elsétáltunk a
mellettünk lévő beugróban lévő szalonba és bejelentkeztünk délutánra, fél óra
masszázs és utána pedikűr.
Barnit persze ébresztenem kellett, hogy meg tudjon ebédelni indulás
előtt, de nem volt nyűgös. Lecipeltük a kedvenc teherautót, szállítandó
játékokat és a gumiszandált rágni.
A szalonban egyszerre 5-6 embert tudnak
kiszolgálni, de csak én voltam egyedül Barnival. Így volt mindig valaki, aki
foglalkozott Barnival. Egy bankkártya reklám lebegett a szemem előtt: egy óra
nyugalom – megfizethetetlen.
Lábmosás után egy kényelmes ágyba feküdtem és próbáltam
lemenni alfába. A masszázs nagyon jó volt, bár többször szólt a csaj, hogy
„relax“, hát ezt is meg kell szokni. Nem lágyan, nem erősen pont jól csinálta.
Életem első pedikűrével annyira nem vagyok elégedett.
Megkérdezte a csaj, hogy milyen hosszú legyen a körmöm, mondtam, hogy maradjon
a hossz, pont jó. A hosszához nem nyúlt, de lekerekítette az oldalait, remélem,
hogy egy alkalom után nem benőve fog megnőni, mert akkor hülyét kapok. Francia
festést kértem, de túl vastag lett a fehér rész, ezt inkább továbbra is
magamnak fogom csinálni, de néha egy masszázsra benézek.