Június 15.-Június 23.

2012 június 28. | Szerző: Gesztenye13

Hát igen, több mint 1 hete itthon vagyunk és szinte nincs is bekapcsolva a számítógép. Bangkokban a reggeli kávét sem tudtam nélküle meginni. Barnu nagyon élvezi az itthonlétet, végre a Papa-Mamák trió háromdimenziós lett.

A hazaút kicsit nehéz volt, jobbra számítottam. Majdnem az utolsó pillanatban értünk ki a reptérre, a búcsú után megállás nélkül mentünk a géphez, Barni a saját lábán, sírás nélkül pedig már nagyon fáradt volt. Örültem mikor megtaláltuk a székünket. Éppen hívni akartam V.-t, hogy merre vagyunk, amikor egy csajszi lépett oda hozam, hogy valaki beszélni szeretne velem és kérem kövessem őt. Kérdeztem, hogy miről van szó, de nem tudta megmondani, így Barnit és a kézitáskámat cipelve kiszálltunk a repülőből és visszamentünk egészen a kapuig, ahol egy pasi elkezdte kérdezni, hogy ez meg ez a mi székünk és így hívnak-e engem. Ilyenkor nagyon ideges tudok lenni, mert sajna az angol tudásom nem némi kívánni valót hagy maga után, hanem a béka segge alatt van, és izgulok, hogy nem fogok megérteni valami fontosat. Na de a lényeg, azért rángattak ki a gépből, hogy megkérdezzék, nem cserélném-e át az üléseinket máshova. Mondtam, hogy nekem ez így jó, mert Barni alszik belül és kívül és remélem felébredek mielőtt leesik és nem szeretném elcserélni. Mialatt ezt megbeszéltük a pasival VISSZAsétáltunk a gépbe, én cipelve a gyereket. Amikor látta, hogy kezdem Barnit átöltöztetni alvós ruhába még 1x megkérdezte, hogy nem cserélek-e. Jól odaböfögtem neki, hogy nem és elfordultam. Mit nem értett meg elsőre nem tudom, amikor a baromi gazdag szókincsemmel nem mondtam!

Barni már a felszállás közben elaludt a kezemben, ami jó volt, csak utána nem tudtam letenni, annyira kapaszkodott belém. Harcoltunk vagy fél órát, de én nyertem és pont megkaptam a vacsimat, ami az Egyptair-nek most sem sikerült túl jól, az édesség ehető volt. Vacsi után próbáltam elaludni, de annyira hideg volt a gépen, hogy vacogott a fogam. Az egyik középső ülésről szereztem Barninak egy takarót, jól bebugyoláltam, aztán kértem egyet magamnak, mert nem bírtam elaludni. Később sem, mert Barni megébredt és csak sírdogált akárhogy simiztem, nem akartam mellé feküdni, mert akkor később nem tudok átmászni a helyemre. Aztán végül mindenki a saját ülésében elaludtunk. A leszállás előtt másfél órával ébredtem, Barni még aludt fél órát, így kényelmes reggelizés után már szálltunk is lefele. Barni gyerekmenüjében cornflakest kapott, amit szerencsére tej nélkül is nagyon szeret, és a péksütemények melegek voltak, most először, amióta utazgatunk. Wowww.

Kitűnő szórakozás

Barni szipogása szerencsére nem okozott gondot a leszállás közben, a szívószálas kulacsa nagyon bevált. A földet érés kicsit izgi volt, ahogy leértünk egyből berántották az összes féket és minden autónk, kulacsunk elrepült. Ugyan senki sem segített felszedni, de legalább nem léptek rá :-). Kezdem mindenben meglátni a jót!

Nagyon gyorsan végigmentünk a reptéren, mi az összes beszállókártyát megkaptuk Bangkokban, így gyors útlevél ellenőrzés után már mehettünk is a váróba. Kicsit több, mint 6 óránk volt a következő gépig. Ez még nekem sem kevés, hát még egy kisgyereknek. A legeleje még jó volt, mert ketten voltunk egy nagyon részen, de aztán jött két arab család, apák feleségekkel meg egy csomó gyerek. Reménykedtem, hogy gyorsan továbbutaznak, de végül nem sokkal előttünk indultak ők is. Próbáltam én minden rendelkezésemre álló dologgal szórakoztatni Barnit, de még a Bogyó és babóca sem volt nyerő, elaludni is csak a várakozás vége fele sikerült neki, de így meg ébresztenem kellett, hogy cseréljünk pelust és én is eljussak a mosdóba. Ekkor már kevesen voltunk a váróban, így megkértem az ott dolgozó egyik fiúkát, hogy pátyolgassa kicsit Barnut, amíg szánok magamra egy kis időt :-).

Úgy jöttünk ki a váróból, hogy legyen egy kis időnk golfautózni, ez nem más, mint Barni ül az álló autóba és fogja a kormányt, és mutatja a kulcs helyét. Nekem nem annyira szórakoztató, neki annál inkább. Kiszúrtam egy közeledő golfautót, mutattam Barninak, hogy annak még a lámpája is ég, na az tetszett neki igazán. A srác, aki vezette észrevett Barni rajongását és elvitt minket a liftig, amivel le tudunk menni a kapuhoz.  Ez kb. 100 méter volt, Barnu nagyon csalódott volt, hogy ilyen hamar leszálltunk és perceken keresztül nyafogott, hogy autó-autó, hiába állítottam egy hatalmas ablak elé, ahonnan látta a jövő-menő autókat.

Kairóban busz visz ki minket a repülőhöz, így az utolsó ellenőrzéshez előrefurakodtam kicsit, mert le akartam ülni. Meg is szívattam magunkat. A busz egy, a BKV által leselejtezett buszok közül. 1., lépcsős, középen a kapaszkodóval, ideális kisgyerekkel és bőrönddel a kezedben fel és leszálláshoz, 2., nincs légkondi (inkább nem hasonlítom össze, hogy januárban a business utasoknak külön buszuk volt…). Saját levünkbe főve megérkeztünk a géphez és a sofőr csak az első ajtót nyitotta ki. Mi pont ott ültünk, úgy voltam vele vagy leszáll mindenki és mi megyünk utoljára (úgyse hagynak itt) vagy valaki megszán és segít leszállni. A második történt, egy srác segített, sőt felvitte a gépbe a bőröndünket.

Nagyon nyugodt útunk volt, és gyönyörű, szinte nem is láttunk felhőt. Sikerült pár képet csinálni, szerintem nagyon klasszak lettek.

Evés után nem sokkal Barni elaludt, így egy kicsit én is fellélegeztem. Mivel rajtam csüngött, pihenni nem tudtam, de legalább nyugi volt, nem álltam messze a sírástól. Nagyon, de nagyon fáradtnak éreztem magam. Viszont a leszállás kárpótolt mindent. Az eddigi leszállások mindig a városon kívülről történtek, most meg egyszer csak azt vettem észre, hogy lakott terület felett repülünk, ahogy jobban néztem megismertem a soroksári teherpályaudvart és a Waberer raktárakat. Még fel sem fogtam teljesen amikor megismertem a csepeli víztornyot és a házat, ahol a tesómék laknak, illetve mi régen laktunk. Szerencsére a kézitáskám ott volt mellettem, benne a telefonommal, de a csepeli látványról már lekéstem. Kaptunk egy sétarepülést Budapest felett, gyönyörű volt, a hidak, a Budai vár, a Margitsziget, amikor felismertem a Hősök terét hangosan mondtam Barninak, úristen a Hősök tere, a Városliget, az utca ahol lakunk. Tiszta extázisban voltam. Aztán eszembe jutott, mennyi gépet láttam és hallottam a nappaliban ülve, Barnit etetve, csak most a másik végén voltunk.

A hidak, a Gellért hegy a Citadellával, a Budai vár

Margitsziget

Hősök tere, Városliget, Széchenyi fürdő

Látszik a ház, ahol lakunk

Nagyon jó érzés volt így hazajönni!!!!!

Szerencsére Budapesten gégecsőre áll a gép, így csak a hepe-hupás padlóval kellett megküzdenem, mert mindig elakadt a bőrönd, de ilyen közel a célhoz ez már semmiség.

Persze a végén jött a feketeleves. A nagy bőröndünk épségben megérkezett, de a kisebbikről eltűnt a lakat, így bárki ki tudta nyitni. Persze mentem reklamálni. A hölgy nagyon rendes volt, de nem tudta ilyen helyzetben mi a teendő. Végül felhívta az Egyptair irodáját, hogy ilyenkor mi van, akik közölték, hogy mondjam meg mi hiányzik a csomagból. Ha nem tudom megmondani, utólag nem reklamálhatok. Majdnem kikaptam a csaj kezéből a telefont, hogy megmondjam az Egyptair-es picsának, hogy amennyi pénzt kifizettük a repjegyre kinyalhatnák a seggem, ha hagynám!!!  Gondolhatjátok, hogy erre teljesen kiakadtam. 1., ez a bőröndöt V. pakolta be, akit nem tudtam felhívni telefonon valami miatt, 2., 22 óra utazás után örültem, hogy lyuk van a seggemen (többet már nem hozom szóba nemes testrészem:-)), már nem tudtam gondolkodni. Közben Anyuék hívnak, hogy hol vagyunk. Mondom hívják fel V.-ot, hogy hívjon engem, mert éppen reklamálok. Ő el tudott érni és csak kb. fogalma volt, hogy mi volt a bőröndben. Király. Persze Barni közben ide-oda tekerget, próbált minden ajtón bemenni, neki nem akadály az “idegeneknek tilos a bemenet” felírat.

Kinyitottam a bőröndöt, hogy belenézzek, de nem tűnt fel semmi hiányosság (az összes értékes dolog a kézi poggyászban volt, ami ettől qurva nehéz volt, de legalább megérte). Odafordultam a pulthoz, hogy azért írja meg a jegyzőkönyvet, ha mégis balhézni akarok és mire visszafordultam Barni felállította a nyitott bőröndöt és minden kiszóródott belőle. Na itt volt az a pont, amikor elbőgtem magam. Egy másik reklamálós srác jött segíteni, mert látta, hogy teljesen kiborultam. Végül a szerintem semmi sem hiányzik végszóval, hónom alá csapott gyerekkel távoztam.

Kinn átadtam magunkat Anyuék kezeibe és kikapcsoltam az agyam.

Hétfőre összeszedtem magam, mert vezetni akartam legalább az első bevásárlóközpontig, mert kedd reggel Pestre kellett jönnöm és közel fél év kihagyás után izgultam, hogy fog menni. Csak 1x fulladtam le, szóval klassz csaj vagyok :-)! Doki után bevetettem magam a turiba, de egész szolid voltam, de csak mert nem voltak annyira jó cuccok.

Letudtam a kötelező továbbképzést is, addig Anyu volt Barnival. Érdekes módon nem panaszkodott utána, hogy milyen későn tudott csak elaludni.

Június 11. – Június 15.

2012 június 15. | Szerző: Gesztenye13

A hazautazás miatt előrehozott úszásórákból keddre is jutott, így a héten is kétszer voltunk. Barni óráról órára ügyesebb, most kezdtük csak el tanulni, hogy egy-kettő-háromra szájat becsuk és a víz alatt nem veszünk levegőt és néha nagyon ügyesen meg is csinálja. Azon gondolkoztam jó lenne otthon is eljárni valahova, hogy ne felejtsük el a tanultakat. Van Varsányban babaúszásra lehetőség, megtaláltam a honlapjukat, de nem volt túl szimpatikus a bemutatkozás. Pl. az óra után 15 perccel el kell hagyni az öltözőt, hát ennyi idő alatt nem lehet lezuhanyozni és felöltözni egy vízmániás gyerekkel. Azért valószínű megnézzük.

Barni kedvence a csúzdásás lett a végén vízbe pottyanással, vagy a fejesugrásra rávezető hasas ugrással. Mindegy, csak minél többet csúzhasson. Amikor félrerakják a csúzdát szabályos hiszti van. Erre sem nagyon lesz lehetősége a nyáron. Egy kicsi, gyerekcsúszdát kell elképzelni, ez még nem a csúszdapark kategória.

Jobbról-balról azt halljuk a házban, hogy a szerződések lejártával szinte mindenki költözik ki a házból. Úgy látszik nemcsak én buktam ki. Mi addig jutottunk, hogy a múlt hétvégén V. vett normális wc-ülőkét és kicserélte őket. Mondtam neki, amíg mi otthon vagyunk végezzen el egy klímaszerelő tanfolyamot. Lenne elég munkája itt a házban.

Barnu tegnap délután maga mellé ültetett Bogyó és Babócát nézni. Mit ne mondjak repdestem az örömtől, de aztán csak leesett állal figyeltem. Szinte kivülről tudja a mesét, előre mondott olyan szavakat, amiket csak ebben a mesében hallott: hinta, torta, gyertya, mókus, vende (Vendel), papi (papírsárkány), Bogyó. Mielőtt valami baj történik a mesében ő már jajgat hangosan – tök cuki.

Lassan végzünk a csomagolással, nem tudom melyik ujjamat harapjam, mit ne vigyünk magunkkal. Ahogy nézem Barni jön és persze a kedvenc játékok sem maradhatnak.

Persze Barni ma délután 1 órát volt hajlandó aludni, lesz hiszti este! Ma éjfél után kicsivel indul a gépünk és holnap délután 3-kor szállunk le. Háztól-házig kb. 23 óra utazás.

 

Június 5. – Június 10.

2012 június 14. | Szerző: Gesztenye13

Barni autóimádata addig fajult, hogy bárhova megyünk

1 – alig bírunk kiszállni az autóból

2 – alig várja, hogy visszamenjünk az autóhoz és amíg távol vagyunk az autótól egyfolytában azt hajtogatja, hogy autó-autó-autó

3 – bárhol, bármilyen autó meglát, ott lecövekelünk és nincs tovább.

Korábban elég nehézkesek voltak a bevásárlások, mert nem szeretett a bevásárlókocsiban ülni vagy cipelni kellett végig, vagy ráültettem ahol fogjuk és Ő meg kapaszkodott a nyakamba. Ha most megemlítem neki, hogy megnézzük a motorokat a bevásárlóközpontban, mint a kisangyal ül be a kosárba és várja a motorokat.

Néha elmegyünk az „ocsó plázába“, azért hívom így, mert itt nincsen Chanel, Prada, Louis Vuitton… bolt, de vannak különböző árkategóriájú termékek. Vannak rendes üzletek (Bata, Adidas, Nike…), de van olyan része az áruháznak, ami úgy néz ki, mint egy piac. A játszótér sóderjébe vagy a virágpiac szemétjébe sajnálom a jobb papucsokat, mert képtelenség vigyázni rá. Oda már eljutottunk, hogy Barnu egyre többet jön a saját lábán, már csak az iránnyal vannak problémák. Általában 180 fokkal tér el az általam kijelölt iránytól. Ha végre jó irányba tartunk azon drukkolok, hogy ne szúrja ki a játékboltokat, de a piacos részen többet állunk, mint amennyit haladunk. Úgy pakolja le az autókat a polcokról, mintha otthon lenne. Most már ott tartunk, hogy a ruhákon is kiszúrja az autókat és azokat is meg kell csodálni. Persze amikor neki válogattam Verdás szerkót nem volt türelme várni és nekiindult. Amikor utána szóltam, 4 pulttal arébb megállt és visszafordult, de nem akart visszajönni. Erre az eladó csajszi mutatott neki egy polót, amin egy autó van, amiben van egy led, ami mozgásra világít. Hát azt az arcot látni kellett volna! Csodálkozástól eltáltott szájjal futott oda, szerelem volt első látásra. Persze, hogy rá kellett adni és abban jöttünk haza.

A csütörtöki úszáson kiszúrt a medence partján egy kisfiút, aki egy kicsi autóval játszott, volt vagy 5 perc, mire hajlandó volt megint figyelni, addig csak autó-autó volt. Kiváncsi vagyok mi lesz a következő nagy kedvenc.

Egyre hosszabb ideig kötik le a készségfejlesztő játékok, de ezek mellett mindig talál magának valamit, amivel lehet szórakozni. Ez most leginkább a létra, aminek a nevét pillanatok alatt megtanulta és tökéletesen mondja, szerintem azért, hogy tudjam mit kér tőlem. Viszont egy pillanatra sem lehet magára hagyni, mert, amit akar azt megcsinálja. Néha nehéz eldönteni, hogy a fényképezőért kapjak, vagy érte nyúljak, ha esetleg leesne.

Húzza-vonja a lakásban és ahol szimpatikus neki a hely, ott felmászik rá. Szóval amit eddig nem ért el most már ott sincs akadály. Rápakol a létrára és azzal szállítja a dolgait. A létrát egyébként a gardróbban tartjuk, de kiveszi magának.

És imád repülni. Dobálni kell a játszószobában lévő, labdákkal teli valamibe, dobálni kell az ágyon, ha így haladunk olyan izmos lesz a karom, mint amiről álmodozom.

Szombaton voltunk úszni, most elég jól sikerültek a képek Barniról. Ugyanaz a tanár volt, aki hétfőn és most nagyon klassz órát csinált, pedig nagyon sokan voltunk.

a vízbe ugrás technikáját tanuljuk

ez az a lap, amit nem szeret annyira, így még elvan, de hason feküdni nem szeret rajta

természetesen én tartom

jó kép, de fogom a lábát

a rúddal már nagyon szépen lebeg egyedül, most azt kell megtanulni, hogy úgy ugrik be a vízbe, hogy tartja a hóna alatt rúdat

élvezi

 

Volt egy feladat, ami kicsit meglepte Barnit. A tanár segítségével beleugrott a vízbe, aki a víz alatt áthúzta a lába között majd felém irányítva meglökte egy kicsit. Lenyelt egy adag vizet, mert öklendezett amikor feljött a víz alól és utána rajtam lógósra vette a figurát. Ilyenkor az óra után szoktunk ugrálni a medence széléről, hogy ne rossz emlékkel menjünk haza.

Este pedig egy koreai étteremben voltunk barátokkal, az egyik barát éttermében. Az iPad-et vittem magunkkal, de játékot nem, így vettünk egy kisbuszt neki, ami egész jól lefoglalta, a mese nem érdekelte.Mikor lesz az, hogy úgy megyünk el itthonról, hogy semmit sem hagyunk itthon. Persze folyamatosan bővülnek az igények.

Mindenféle húsit, szalonnát, hagymát sütögettünk az asztalon lévő grillen, amit salátalevéllel és mindenféle szósszal lehetett enni. Úgy sütöget, mint egy profi, annyira tökéletes!! :-):-):-)

Partyszemcsiben

Viszlát a következő bejegyzésig 🙂

Barni egész estét az ölemben töltötte, így sem etetni, sem enni sem egyszerű. Nem tudom mikor jutok el oda, hogy el merjek itthonról menni fehér nadrágba, talán Barni 18. szülinapján :-).

Május 28.-Június 4.

2012 június 10. | Szerző: Gesztenye13

A héten kicsit mozgolodtunk, vásárlás, játszótér, virágpiac (gyönyörű rózsákat vettem, kár hogy max. 2 napot bírnak ki), de semmi különleges. Elég sokat kell Barnust cipelni, fárasztó. Új szokása van, ha szeretne valamit odajön úgy csinál, mint aki fel akarna emelni. Olyan vicces.

Most panaszkodtam ki magam, hogy mennyi probléma van ezzel a fostalicska lakással és itt a következő. Nem vagyok egy légkondi fan, de ezen a terülten nem lehet létezni nélküle. Jó ez így szó szerint nem igaz, de akinek nincs az szenved rendesen (a sofőrrel szoktunk erről beszélni, hogy nekik is csak ventillátoraik vannak és sokszor nem tudnak aludni a melegtől, ráadásul 1 emeletes házban laknak, sok házzal körbe körbe, így semmi lézmozgás nincsen). Napközben kevesebbet használjuk, de éjszaka folyamatosan. És most elkezdett szórakozni, először a hálóban, majd a nappaliban. Arra ébredtem, hogy tök meleg van és tiszta izzadt a fejem. Elkezdtük figyelni, hogy mi a gáz: beállítjuk 26 fokra, akkor 26,5-re lehűti a szobát, kikapcsol és hagyja 28-ig felmenni, majd újra bekapcsol és lehűti. A bibi az, hogy 28-nál nem kapcsol be újra, hanem melegszik tovább a szoba, de aztán egyszercsak bekapcsol.

A múlt hétvégén V. szólt a recepción, de a klímához külsős szerelőket hívnak, így általában pár nap múlva jelennek meg, megbeszélt időpontban. Ez nekünk most nem gond, mert nem folyamatosan szarakszik a klíma, csak néha. Meg is beszéltük a szerda délelőtöt, jöttek is. A szerelőkkel, munkásokkal mindig jön egy valaki, aki a portán dolgozik fordítani, felügyelni a munkásokat.

A szerelők (inkább nem írok róluk semmit, mert én lennék rosszindulatúnak titulálva, de én magamtól nem engednék ilyen embereket be a lakásomba) kimentek a teraszra, hogy megnézzék a gázt a klímában, majd max. 5 perc múlva visszajöttek, hogy minden oké. Na én meg biztos voltam benne, hogy ennyi idő alatt nem csináltak semmit, úgyanis Barni miatt szereltettünk fel egy védőhálót, amit ennél több idő leszedni. A velük lévő csajszi meg ezerrel magyárázott nekem thai nyelven, hiába szóltam rá, hogy nem értem. Végül nagy nehezen annyit mondott, hogy a klíma jó, csak nem kapcsol be, ha kinn 25 fok alatt van. Feltételezzük, hogy ez igaz (de persze tudjuk, hogy nem ), de akkor ezek a klímák soha nem fognak leállni, mert itt éjszaka sincs 28 foknál hűvősebb. Szóval próbáltak teljesen hülyének nézni. Feleslegesnek tartottam V.-t felhívni, mert szerintem ez a csaj nem értette volna mit mond. Senkinek sem kérdőjelezem meg a nyelvtudását, de az én egyszerű mondataimat sem értette meg, nem akartam ráuszítani V.-t. Mert én hülye, keresem a békés útat. Van a portán egy csaj, aki a legnormálisabb és jól beszél angolul, mintha megérezte volna a fenti feszült légkört és feltelefonált a lakásba. Mondtam neki, hogy nem értjük egymást a csajszival és erre feljött segíteni (előző nap jött oda hozzám, hogy ma van itt utoljára, elege van – amit nem is csodálok). Persze ezzel sem jutottunk előrébb, mert a munkás gyerek ragozta, hogy minden rendben a csaj meg nem értett hozzá. Végül feljött a szerelők főnöke is, akinek szintén fogalma sem volt, hogy mi lehet a gond, de ne automatán használjuk a klímát 24 keresztül hanem a legerősebb fokozaton és holnap délután visszajönnek és megbeszéjük, mi történt.

Természetesen csütörtökön nem jött senki, de nem is használtuk a legerősebb fokozaton, mert a saját gondolataimat sem hallottam tőle, nemhogy aludni. Egyébként biztos voltam benne, hogy nem fognak visszajönni, ennyire már ismerem őket. Megbízhatatlanok!

Pénteken V. hamarabb eljött a dolgozóból, hogy tudjon a tulajokkal beszélni. Egyik fő problémánk, hogy a wcket (hiába, örök téma ☺) nem csinálják meg normálisan (persze mi is hülyék vagyunk, hogy nem ellenőrizzük le, amikor szólnak, hogy kész), a másik a klíma. Qrva megnyugtató választ kaptunk, a klímával majdnem minden apartmanban gond van. És én ezt tényleg nem értem. Az az ingatlan két épületből áll, 37 és 43 emeletesek (8. emelettől vannak lakások), emeletenkén 4-6 lakással. Sac per kb. 1200-1400 darab klíma van a két épületben. Ez normál esetben úgy működik, hogy kötnek egy szerződést a beszerelésről és utána a karbantartásról, a garanciáról nem is beszélve. Hát itt nem tudom, hogy működik, de azt mondta a tulaj, hogy végre találtak egy céget, akinek van papírja róla, hogy értenek ehhez a klímához. Beszarás, papírja van róla, de attól még nem javulnak meg a klímák. Állítólag volt olyan lakás, ahova 8x mentek vissza gázt tölteni, mire megnézték, hogy hol szökhet a gáz. Nevetséges!!

Pont beszélt még a tulajjal V., amikor beszóltak a klímások, hogy végeztek, ez lett a végzetük, mert jönniük kellett hozzánk. Betodultak a lakásba, én boldog voltam, hogy V. itt van, hátha őt nem nézik hülyének (1-pasiból van ő is, 2-magasságra és súlyra is többszöröse a thaioknak). Valamit csináltak a klímákkal, használjuk és majd kiderül jók-e. Ha nem látom ez a hozzáállást, ezt a munkamorált nem hiszem el. Beszélgettünk erről V.-ral, hogy kevés fizetés, hozzá nem értés és nem létező felelősségre vonás esetén ez a helyzet.

Most 1 fokkal lejjebb vettük a hőfokot a nappaliban, így egész jó idő van, élvezzük, majd szívjuk a fogunkat, amikor megkapjuk a villanyszámlát!!! Brrrrr mérges szmájli!

Szombaton jöttek és megcsinálták a wc-ket is, remélem egy ideig működnek. Nem, nem ellenőriztük le, hogy hogy csinálták meg. Aztán elmentünk egy plázába, ahol játszóterem és játékbolt is van, persze a játékbolton keresztül vezet az út, üres kézzel nem lehet távozni. Magában a játékboltban is sok játékot ki lehet próbálni, Barni is inkább itt cövekelt le, addig én válogattam egy-két dolgot. Szigorúan fejlesztő játékok, Apája lévén így is került egy-két autó a kosárba.

Vasárnap elautóztunk Ayutthayába, van még 1-2 dolog, amit nem láttunk. Nem gondolkoztunk előre, mert holnap, hétfőn vallási ünnep lesz, ezért Ayutthayára ki lehetett volna tenni a megtelt táblát. Elég nehézkes volt a közlekedés, de valahol mindenképpen meg akartunk állni, hogy megmozgassuk magunkat, főleg Barnit. Ayutthayán van úszó piac, gondoltuk megnézzük. Szépen haladtunk az útjelzőtábláknak megfeleleően, de egyszer csak nem volt több tábla és piac sem. Most sem tudjuk, hogy van-e piac csak mi nem találtuk meg vagy esetleg régebben volt, mostmár nincs, vagy soha nem is volt, de jól hangzik, hogy van.

Végül egy parkos területnél megálltunk, a környező romokat már láttuk, a parkban sétáltunk egyet. Levettük Barni biciklijéről a lábtartót, hogy próbáljuk a bicikli funkcióját használni, de egyelőre hagyja magát tolni. A lábait felemelve tartja, jó kis combiizma lesz neki :-). Már most is szeretem harapdálni neki, mi lesz ha még izmosabb lesz!

Vannak kisebb romok, amik kis szigeteken helyezkednek el, azokat csak messzebbről lehet megnézni, de szép, hogy a növényzetet ott is karbantartják.

Egyébként kisebb romok úton-útfélen vannak, itt éppen a körforgalom kellős közepén, de van ahol a magánkertben, a ház mellett áll egy kisebb Chedi

A városból kifele megálltunk még egy romnál, ami nagyon lehangoló látvány. Az árvíz után szerintem csak a kiemelt látnivalókat hozták rendbe, ami nem annyira látogatott azon látszik a pusztulás.

 

Csütörtökön jeleztem az úszáson, hogy betegek is voltunk és az utolsó két foglalkozásra nem tudunk jönni, mert már Európában leszünk (hurrrá). Nem vesznek el az óráink, a következő két hétben gyakran fogunk menni. Ma, ünnep lévén mind a hárman mentük az úszásra, V. megkértem, hogy legyen a fotósunk, videósunk. Hmmmmm. Egy-két kép azért sikerült. A videókat inkább hagyjuk, ez egy jobban sikerült!!

Tom teacher-rel ez volt az első óránk és nem tetszett annyira, olyan lapos volt (viszont Tom teacher angol és ez jó pont neki itt, távol az otthontól). Michael teacher, aki a rendes órákon a tanárunk pörgeti az órát, pillanatok alatt eltelik a 30 perc. Barni imád a medence széléről ugrálni, most nem is volt ilyen feladat, így óra után túlóráztunk kicsit és hagytam ugrálni. Elvileg egymás után vannak a foglalkozások, így nem sok időt tudunk a medencében tölteni óra után.

Barni autószeretete mániává vált. Egyik nap a Verdák film ment a Tvben, állt a kanapé előtt és ezerrel ordította, hogy autó, autó, autó….. Mire belenő a Verdás szerkójába le se fogja venni. Olyan édes.

Én végére értem az Internátusnak. Jó kis sorozat volt, kicsit elnyújtották, de végig izgalmas volt. Az alapsztori meg elgondolkodtató. Hazaútig nem kezdek el nézni semmit, mert otthon úgyse lesz rá időm!

 

Május 26.-27.

2012 június 7. | Szerző: Gesztenye13

Még egy-két gondolat a kórházban töltött napokhoz.

Szépen végigpanaszkodtam az előző bejegyzést, hogy mennyire rossz volt a kórházban és csak utólag gondoltam rá, hogy mennyivel rosszabb történeteket olvastam a neten korábban. Mennyivel rosszabb lett volna, ezt a három éjszakát széken ülve tölteni, távol lévő, közös mosdót használni. Minden orvos és nővér nagyon kedves volt, ha megnyomtam a nővérhívót azonnal válaszoltak. De nem akarok egy magánkórházat egy állami kórházzal összehasonlítani.

A kórház egész területén ezerrel nyomják a légkondit, szerencsére a szobában én állítottam a hőmérsékletet, csak ritkán használtuk. A járóbeteg részlegen és a közvetlenül mellette lévő újszülött osztályon a váróban központilag megy a légkondi és olyan 25 fok van. Az elmúlt pár napban több időt töltöttünk ott és csodálkozva nézem, hogy a legpicibb babákon is a pelenkán kívül egy szál body van. Ázsiai, európai és amerikai babákon egyaránt. Tény hogy az utcán elég ennyi ruha, de én biztos tennék a gyerekemre egy kis takarót az épületen belül, Barninak is kértem egy lepedőt a hátára, amikor teljesen leizzad a maszkos gyógyszer elleni harcban. Oké szokja a gyerek a rendszert, a környezetet, de hát ilyen pici babára még nagyon kell vigyázni. Na mindegy, ez az én véleményem.

Nem tudom, hogy oldják meg a nővérek, ha egy gyerekkel nincsen benn hozzátartozó, mert biztos van olyan, hogy nem tudják megoldani a szülők. Amikor Barni nem aludt, teljes egészében rá kellett figyelni, hiszen nem tudott az infúziós állvánnyal mozogni. Más nem jutott az eszembe, mint hogy lekötözik az ágyhoz. Vagy van más mód, hogy egy gyereket helybenmaradásra bírjunk? Nekem nincs ötletem, szerintem itt sem ülne mellette egy nővér egész nap, pedig viszonylag sok nővér volt egy pár gyerekre.

A kórházban Barni megtanulta a bácsi szó mellé a néni szót is és jól is használja. A dokinő, a nővérek, a takarító mindenki néni :-)Mondjuk biztos lesznek bakik, mert néha én sem tudom eldönteni, hogy nő vagy férfi áll velem szemben. Kicsit feltűnő lenne megbámulni a kezét vagy keresni az ádámcsutkáját, ha szerencsém van megszólal és elárulja magát.

Az együttalvást most szenvedjük meg, nem akar a saját ágyában aludni. Nyomja le a fejem, hogy én is feküdjek le az ágyába. Általában sikerül megértetni vele, hogy nem férek oda, de itt fekszem az ágy mellett a szőnyegen. Viszont fognunk kell egymás kezét, és ha megmozdítom vagy elveszem, mert elzsibbadt mondja, hogy keze-keze. Ritkán egy-másfél óra is kell, hogy elaludjon. Ez elég fárasztó, de gyönyörű időszak.

Újra nagyon szépen eszik Barni, igazából egész nap eszik, ha nincs előtte kaja reklamál: hami-hami. És rohanni kell, mert gyorsan behergeli magát.

A Bogyó és Babóca örület tovább folytatódik, naponta többször megnéz pár részt. Nem örülök neki, de hozza oda az iPad-et és mondja, hogy mese-mese. Otthon majd próbálom leszoktatni róla. És milyen szépen sikerült összefűzni a gondolataimat, ugyanis június 16-án megyünk haza, V. a repjeggyel várt minket haza a kórházból. Jaj, már nagyon várom. Két hónap otthon, szuper. Jó lenne, ha V. is jönne velünk, de Ő hat héttel később jön utánnuk. Nincs túl sok szabija :-(.

Bogyó és Babóca ébredés után

Bogyó és Babóca lefekvés előtt

Észrevette, hogy fényképezem

V. is én is túl vagyunk a betegségen, pihenősre vettük a hétvégét, mert ez esett jól. Barni is 3 órákat alszik délután.

Nemrég megtaláltató a bébihordozóját a gardróbba, nem lehet elrakni, mert fotelnek használja, itt éppen pirítóst reggelizik. És tulajdonképpen egész jól belefér még.

 

Május 18.-25.

2012 június 5. | Szerző: Gesztenye13

Ezalatt az egy hét alatt felkerült az i-re a pont, betegeskedés szempontjából.

A múlt hétvégén végül antibiotikumot kapott Barni a hasmenésére, ami keddre-szerdára teljesen rendbe tette a pociját. Egyből nekem is jobb lett a kedvem, mert kezdett herótom lenni a pelenkacseréktől és Barnira is ráfért már, hogy jól legyen.

Csütörtökön elmentünk úszni, nagyon eleven volt, nem gyengítette le annyira az elmúlt két és fél hét. Viszont délután néha-néha köhögött egyet, ami elég csúnyán hangzott. Pénteken nekem kellett mennem vérvételre, vittem magammal Barnit, de nem nézettem meg gyerekorvossal, nem akartam beteg gyerekek közé vinni. Láza nem volt, óránként 1x köhögött. Késő este mondta V., hogy neki gyerekkorában Kruppja (vagy mi a gyíkja) volt, nem kapott levegőt, sokáig kórházban volt – ezzel persze jól rámhozta a frászt, egész éjszaka a gyereket figyeltük, de szépen aludt.

Szombat

Délelőtt azért elmentünk vele dokihoz, csak a biztonság kedvéért. Kicsit bújos volt, de semmi hiszti, nyűglődés. A dokinő elég hosszan vizsgálta, mondta, hogy ez nem Krupp, de szeretne csináltatni egy röngent. Átsétáltunk a másik épületbe, V. ülében ülve átvilágították a fiamat, majd visszasétáltünk a doktornőhöz. Ahogy visszaértünk kijött hozzánk, hogy 20 perc múlva lesz fenn röntgenkép a rendszerben, de addig is meghallgatná mégegyszer Barnit. 10 perc után ismét jött és meghallgatta. Na itt már kezdtem parázni, hogy mit hallgatózik ennyit. Végre behívott a szobába és közölte, hogy vírusos tüdőgyulladása van Barninak és szeretné befektetni a kórházba. V. próbált vele beszélni, hogy nincs-e más megoldás, nem lakunk messze, be tudunk jönni naponta többször is ha szükséges. Nem igazán volt választási lehetőségünk, illetve egy volt fontos Barni mihamarabb gyógyuljon meg (a dologhoz hozzá tartozik, hogy én nem bírom a kórházakat, már a befekvés/befektetés gondolatára sírógörcsöt kapok és képes vagyok napokig sírni és nem bírom abbahagyni, nem arról van szó, hogy nem akarom abbahagyni, hanem nem bírom abbahagyni). Pár percel később már vittek is minket egy másik szobába, ahol Barni egy maszkon keresztül kapott gyógyszert. Ez úgy nézett ki, hogy egy lepedőbe kellett csavarni én szorítottam magamhoz, a nővér pedig tartotta a fejét és maszkot, mert tiszta erejéből harcolt, ordított. V. addig a biztosítóval beszélt telefonon, hogy mi a teendőnk ilyen helyzetben.

A gyógyszer után visszamentünk a váróba és vártuk, hogy átkísérjenek minket a kórházba. Próbáltak neki véroxigénszintet nézni, de annyit bénázott a nővér, hogy végül nem is engedte. A dokinő közben többször kijött és megvizsgálta Barnit, aki hozzámbújva elaludt. Igazából értetlenül figyeltem a dolgokat 1) ha ez tényleg ilyen súlyos betegség miért csak ülünk és várunk, miért nem történik semmi 2) ott ültünk a sok gyerek között (egészen apró újszülöttek is voltak) ezzel a betegséggel. V.-ral igazából nem tudtunk mit mondani egymásnak én meg szidtam minden elképzelhetőt, szerintem itt a kórházban szedte össze a gyerek ezt a szart, jártunk itt az elmúlt két hétben párszor!!! V. hozta a szokásos formáját és közölte velem, hogy xy-nak z ok miatt volt kórházban a gyereke. Hát b@zd meg, ki nem szarja le – volt a válaszom. A saját gyerekem kívül nem érdekel senki, és qurvára nem érdekel, hogy xy mit ír a facebookra, ugyanis ennyi a kapcsolat, semmi több! Olyan szinten kiakasztott ezzel az egy mondattal, hogy ki bírtam volna tépni az összes haját.

Végül átvittek minket a kórház részlegre, egyből vérvétel és pisigyűjtő zacskó. Nem engedtük, hogy betegyenek neki egy kanült amíg nem beszélünk egy orvossal. Megkaptuk a szobánkat is: ágy a betegnek, kanapé a szülőnek, fotel, Tv, asztalok, szék és saját fürdőszoba. Persze én közben többször elbőgtem magam, a vérvétel alatt majdnem megszakad a szívem, amikor Barni annyira sírt, a szobában végre jól kisírtam magam. A kanapén ülve eleludta rajtam Barni, így V.-t hazaküldtem a cuccokért. Lelkére kötöttem a pelenkát, játékokat és mesét az iPad-en (most éppen Bogyó és Babóca örület van nála és egy kedves barátnőnk jóvoltából éppen a múlt héten töltöttem le az összes részt). Persze, hogy nem sikerült mindent megjegyezni. Pasik.

Még ketten voltunk Barnival, amikor jött a kezelőorvos és elmondta mi vár ránk. Valószínű a nővérek beszámoltak, hogy nem engedtük a kanült, mert egyből azzal kezdte, hogy nagyon sok folyadékra van szüksége Barninak, hogy a betegség gyorsan ürüljön a szervezetéből, emelett naponta 4x fog kapni maszkon keresztül gyógyszert (éjfékor, 6, 12, 18), valamint a köhögésre és a lázra is gógyszert fog kapni. Antibiotikumot ritkán adnak, leginkább a szövödményekre, de mi korán orvoshoz kerültünk, így még nem akkora a baj, nincs rá szükségünk. (később a neten mi is utána néztünk a betegségnek és szóról szóra az van leírva, amit a doktornő mondott, és a neten lévő röntgenkép is kockáról kockára egyezik ami röntgenképünkkel). Mi is el fogjuk kapni Barnitól, de nekünk csak náthás tünetek fog okozni, mert a felnőtteknek nagyobb a távolság a torok és a tüdő között, így nem mászik le a tüdőbe dolog. Na ez jó szakszerűen lett megfogalmazva!

Így visszamentünk a kezelőszobába újabb szúrásra (iszonyat mérges voltam magunkra, hogy miattunk szúrják meg 2x a gyereket). Korábban még nem láttam ilyet, de egy lámpával megvilágították a kézfejét és tök jól lehetett látni, hol kell szúrni és elsőre sikeresek voltak. Akkora kötése lett, mint egy bokszkesztyű :-)! A szobánkba már az infúziós állvánnyal sétáltunk vissza. Nem sokkal később megjött V. is, aki hozott nekünk enni, mert arra senki nem válaszolt, hogy kapunk-e enni vagy sem. Barni kiszúrta, hogy van az osztályon egy műanyag autó, amire át lehet tenni az infúziós szereléket és körbe-körbe tologatni az emeleten, úgyhogy megvolt a szórakozás is. De a szobában nem tudtunk mozogni az autóval így ide-oda pakolgattuk a felszerelést.

6 órakkor jöttek is a maszkkal, ezt most V. intézte, hamár ott volt. Megnyugtatni ő sem tudta Barnit, maximum lefogni. Miután V. hazament én megint átpakoltam Barnit az autóba és sétálni indultunk. Nem figyeltem eléggé és az infúzió csövét feltekertem az autó kerekével, de annyira, hogy a gyereknek egy 40 centis mozgástere volt, ott kiabáltam segítségért a folyóson. Az egész kötést le kellett vágni, szedni a kezéről (nem kevés centi ragasztószalaggal egyetemben) úgy, hogy közben mozdulni sem tudott. Ezek után úgy figyeltem a madzagjára mint a hülye.

Na az első pisigyűjtés nem sikerült, kapot új zacskót, amit körbe felragasztottak rá, még napok múlva is kapargattam a ragasztót, már amennyire engedte.

Úgy döntöttem Barni is a kanapén fog aludni velem, felesleges az ággyal próbálkozni. 5 perc után kiderült, hogy a kanapé baromi kényelmetlen, tiszta hepe-hupa, ráadásul ahogy kinyitottam a közepén lett egy bemélyedés, ahova Barni bevackolta magát, nekem közte és a fal között volt 40 centim, ráadásul a fájós oldalamon kellett feküdnöm. Kívülre nem mertem feküdni, mert féltem, hogy ráfekszem vagy megrántom az infúziós csövét. Nem sok jósoltam magamnak az alvással kapcsolatban, pedig még nem is tudtam mi vár ránk.

A viszonylag nyugodt nap után este megindult az élet. Jöttek lázat és oxigénszintet nézni, Barni már félálomban volt. Volt egy pici láza, 38 alatt, így fél óra múlva hoztak gyógyszert, amikor már mélyen aludt. Mondtam, hogy én fel nem ébresztem, tudom, hogy feljebb mehet a láza, de inkább figyelem. Éreztem, hogy nagyon izzad, így nem idegeskedtem, ők viszont állandóan jöttek méricskélni (a lázmérés még hagyján, de az oxigénszint mérő nem mindig mért jól, mert az alvó gyerekre nem mindig sikerült jól felrakni az érzékelőt, így az csipogott, mint a meszes a rossz vagy mérhetetlen mérték miatt, erre azért többször megébredt). Aztán éjfélkor hozták a maszkos gyógyit, amire teljesen felébredt, meg kértem új pizsit, mert a rajta lévő tiszta víz volt, majd éppen visszaaludt volna, amikor jöttek megint mérni. A láza gyógyszer nélkül lement, így 1-től 6-ig aludtunk, vagy csak nem ébredtem fel a mérésekre :-).

Nem igazán értem, hogy a kórházakban miért szeretik a hülye időpontokat. Amikor Barni született és én is két hetet voltam kórházban, a vérnyomáscsökkentőt hajnal 5-kor kellett bevenni, mert reggel 6-kor jöttek mérni. A szobában négyünk közül csak én kaptam, jó volt ébresztőre húzni a telefonomat. Ja és este kellett volna bevenni a vízhajtót, de mivel reggel odaadták én bevettem délután, mert első este automatikusan bevettem és fél éjszaka óránként mentem a mosdóba.

Vasárnap

Hát elég szigorúan vették ezt a hat óránkénti maszkozást, reggel hatkor ébresztő és már nem is aludt vissza Barni. Még jó, hogy velünk volt az iPad és tudtunk mesét nézni rajta, persze Bogyó és Babóca, semmi más. Engem személy szerint nagyon idegesít, de most el kell viselnem.

Barni ugyan nem jelezte, hogy éhes lenne, de megkérdeztem az egyik nővért, hogy fog-e kapni reggelit, hát elvileg rendelhet, mit kérünk? Ja itt ez így működik?-kérdem és mit lehet kérni? Végül corn-flakest kértünk, de nem igazán evett belőle (ilyet szokott otthon is reggelizni).

Később jöttek, megmosdatták (végre én is eljutottam a mosdóba amíg foglalkoztak vele) és kapott tiszta pizsamát is, így vártuk Apát. Kiküldtem őket autózni a folyosóra én addig összeraktam kicsit a szobát. Nagyjából semmi nem történt napközben, két óránkánt láz és véroxigénszint mérés (egyre többet segített benne Barni, hagyta, hogy rátegyék az érzékelőt, ha cserébe ő nyomhatta a gombokat a műszereken :-)), volt a doktornő, 2x kitakarították a szobát és tudtunk rendelni kaját, jött egy csajszi egy kis táblagéppel és választhattunk a menük közül, volt thai, japán és nyugati. Hát az ebéd ehetetlenül rossz volt, V. délután hozott be enni, abból pár falatot Barni is evett.

Minden nap nehéz volt benn, de talán ez volt a legnehezebb. Egy mozgékony gyereket arra kényszeríteni, hogy ne nagyon mozogjon és azt is lassan, nehogy kirántsa a kanült magából (tudom, hogy nem megy olyan könnyen, de elég a tudat, hogy kiránthatja). Annyi időre sem tudtam otthagyni, amíg elmentem a mosdóba, mert jönni akart utánnam és egyedül nem tudott az állvánnyal.

Este jött a szokásos méregetés, gyógyszer, de nem volt láza, így kevesebb kört futottak a nővérek. Éreztem, hogy a fáradságtól én is jobban fogok aludni, de így is sokszor ébredtem és tapogattam körbe Barnit, hogy nem feszül-e az infúziós csöve, nem tekerte-e magára és basszus az egyik alkalommal azt vettem észre, hogy a nyakára volt egyszer körbetekeredve. Innentől olyan para volt rajtam, hogy nem is igazán mertem aludni.

Hétfő

Az éjféli maszkozás után Barni is nehezen aludt vissza én valamikor fél kettő után, így reggel hatkor nem volt erőm tartani Barnit, rajtam kívül ketten fogták-tartották, hihetelen ereje van így betegen is. Szerencsére a gyógyszer után visszaaludtunk, sőt Barni az Apja látogatására sem ébredt fel. A mosdatással is megvárták, hogy felébredjen, ez pozítiv a nővérek részéről. A reggelihez hozzá sem nyúlt, és inni sem hajlandó, így viszont nem fognak hazaengedni. A délutáni alvásból lázasan ébredt, hívtam V.-t, hogy biztos, hogy maradunk. Szinte egész nap Bogyó és Babócát nézünk, amitől már rosszul voltam! Én délután hazaugrottam, mert mégiscsak jobb a saját fürdőszoba, illetve egy kis „friss bangkoki levegő“. Amíg V. volt vele jött a fizikoterapeuta, akit a doktornő korábban említett és fél órán keresztül ütögette Barni hátát a tüdejénél, hogy szakadjon fel a váladék, ezt majd nekünk is kell otthon csinálni. Majd lementek röntgenre, én itt értem utol őket. Evett egy kis corn-flakest magában és egy kis csokit, amit én hoztam be neki, hiába a hazainál nincs jobb. Este még kicsivel 8 óra után felhívott a doktornő, hogy sokkal szebb Barni tüdeje és ha holnap nem lázas hazamehetünk. Ekkor Barni már aludt, de össze-vissza pusziltam és körbemantráztam, hogy nincs láz, nincs láz!

Az este megint jól telt:

9-kor láz és véroxigénszint mérés –nem ébredt fel, persze jó lázas

9.30-kor hozták a lázcsillapított, muszáj volt felkeltenem, de gyorsan visszaaludt

11-kor láz és véroxigénszint mérés – nem ébredt  fel, de én igen

12-kor maszkos gyógyszer kész voltam az ébreszgetésektől, hányingerem volt (hallottam már, hogy létezik olyan kínzási módszer, hogy nem engednek aludni, én tuti nem élném túl), Fél kettőkor még megnéztem az órát, hulla voltam!

Keddre már nem is rendeltünk kaját, mert ehetetlennek minősítettük. A kórház földszintjén van egy Starbucks, annak a szendvicsén és kávéján éltem, Barni meg azon a pár falaton, amit bele tudtam könyörögni.

Kedd

Hajnalban átköltöztem a betegágyra, mert mindenem fájt és nem bírtam a heverőn feküdni, már éreztem a torkom és nem kaptam levegőt az orromon. Valami csoda folytán egészen háromnegyed hétig vártak a maszkkal, akkor viszont kegyetlenül ébresztés volt. Szokásos harc és ordítás majd visszabújtunk a kanapéra ismét Bogyó és Babócát nézni. Közben minimális corn-flakest megeszegetett, de legalább valamit. Mosdatás után cserélni kellett a kanüljét, így kaptunk fél óra kimenőt, mert addig kellett várni, hogy a zsibbasztó krém hasson. Persze az újabb szúrást végigordította ilyenkor arra nyugszik meg, ha jól összebújunk. Éppen, hogy rendbe jött minden, amikor jött a gyógytornász a hátbaveregetéssel. Barni szerintem fáradt volt, nem igazán működött együtt, de a pasi mindig megvárta, hogy magától feküdjön jó pózba, ha ez 10 perc volt, akkor 10 percet várt. Majdnem egy órát foglalkozott Barnival, aki már szinte a kezelés közben majdnem elaludt, de utána pillanatok alatt csukódott a szeme. Délig aludt, a következő maszkig. Egész délelött mantráztam, hogy ne legyen láza, ne legyen láza, haza akartam hozni. Nemhogy nem lett láza, délután már nem lehetett vele bírni, nem akart egyhelyben maradni. Vagy autóztunk a folyóson, vagy kimentünk a játszószobába (ahol a központi klíma olyan hideget nyomott, hogy végig azért drukkoltam, ne fázzon meg) , vagyis egész délután az infúziós felszerelésével szórakoztam. Nem tudom, hogy ennek köszönhetően, de a gép többször jelzett, hogy levegő buborék (ezt írta ki) van a rendszerben, gondoltam magamban, már ez sem bír minket elviselni. Szórakoztak a nővérek, hogy kiszívják a levegőt, de teljesen nem sikerült nekik, amitól olyan ideges voltam, hogy egész délután rotyogott a hasam, király volt. A délután hátbeveregetés után próbáltam Barnit a szobában tartani, de olyan volt mint egy mérgezett egér. Miután délután sem volt láza, tudtam, hogy hazamehetünk, csak meg kell várnunk a doktornőt, aki este 7 után meg is érkezett, ellátott instrukciókkal, végre kivették az infúziót (75 óra rövid póráz után igazi megkönnyebbülés volt) és 8 óra magasságában hazamehettünk. Pici vacsi, gyors Skype és mentünk aludni.

Szerda-Péntek

Minden nap 1x mentünk maszkos gyógyszerezésre a többit mi adtuk neki otthon és folyamatosan szívtuk az orrát (a kórházban abszolute nem foglalkoztak azzal, hogy nem tud még orrot fújni és tele orral nehezen kap levegőt, ezért rossz a szaturációja. Mi vittünk be egy elemes orrszívót, de ez sokkal gyengébb, mint a porszívóhoz csatlakoztatható. ). Pénteken találkoztunk a doktornővel is, aki gyógyultnak nyilvánította Barnit, nincs több gyógyszer és maszk Hurrá!!!!

Szegénykém iszonyat sovány, ebbe két betegségbe legalább1 kilót fogyott. Elő az update 100 kajákkal és hajrá. Pénteken már 2x reggelizett, ez jó jel!

 

Május 7.-17.

2012 május 31. | Szerző: Gesztenye13

Semmi különös nem történik velünk mostanában. A múlt héten is és ezen a héten is V. 3-3 napot külföldön töltött. Ilyenkor a 3. napra igencsak elfáradok, nincs kinn levezetnem a feszültséget. Szerencsére nem keresi folyamatosan az apját Barni, így csak naponta 100x-150x kell neki elmondani, hogy Apa dolgozik és nemsokára jön haza. Szerintem én ebbe fogok belehülyülni, hogy szinte mindent 10x-20x kell elmondani Barninak, hallja és érti is amit mondok neki, csak nem akar szótfogadni. Csinálja az ellenkezőjét amit kérek tőle és közben mosolyog. Néha úgy érzem, mindjárt felrobbanok.

A hasmenése nem rendeződött, így a múlt hétvégén megint visszavittük a dokihoz, aki végül adott neki antibiotikumot -meg hagytunk ott mintát analizálni :-)- amitől 2 nap után sokkal jobb lett a helyzet. Annyira sajnáltam szegényt, mert a két hét alatt kétszer is egyik pillanatról a másikra szétmarta a popsiját a kaki, úgy, hogy folyamatosan cseréltük a pelenkáját. Ez a Sudocream tényleg tud valamit, mert nagyon gyorsan helyrejött tőle.

 

Írok kicsit Barniról:

Szókincse egyelőre elég szegényes: apa, anya, mama, papa, tanti (nagynéném), kutya, cica, autó, kulcs, inni, kaja, tévé (nála ez a távkapcsolót jelenti), kákó (ez a gyümölcsöt), ama (alma, de ez iszonyú mély hangon szokta mondani), hápó (lámpa), bácsi (sofőr, és általában a pasik). Tanuljuk az állatneveket képről és sok kicsi műanyag állata is van: papa (papagáj-még jó, hogy apám „nem“ beszél annyit, mint egy papagáj), emu (így mondja:emúúúúúú), igris (tigris), eli (elefánt), kigyó, és amit nem ismer fel, vagy nem tudja a nevét az szerinte mind kutya. Ha én kérdezem melyik az oroszlán, zsiráf, zebra…. megmutatja és próbálja mondani, annyira édes ahogy formálja a kis száját!

Mondokákat nem mondja utánnam, de szereti őket, ahogy eljátszuk és tartja akis lábát, hogy ez elment vadászni, az meglőtte… Rajta rajzolom le a pont (szem) pont (másik szem) vesszőcske (orra) készen van a fejecske (körbesimogatom a fejét)…. ő is mutogatja magán.

Az építőkockákat nem szereti annyira, max. 3 tesz egymásra és összedönti, de ha együtt építünk én sem tudok többet egymásra tenni, mert összedönti. Ha nincs a szobában és építek egy nagyobbat, ahogy bejön összedönti és iszonyat boldog. Leginkább azok a dolgok érdeklik, amiken gomb van és lehet nyomkodni, ha esetleg még világít is, az maga a csoda: telefon, távkapcsoló, nyomtató…. Persze ezekből csak az eredetik érdeklik, a kimondottan játék nem.

Mindig van egy kedvenc játék, imádja az autókat, leginkább persze az igazikat.

Eszeget egyedül, de nem nagyon bírom, hogy minden kajás lesz tőle, így inkább etetem (tudom, hogy így meg nem tanulja meg, de erre azt találtam ki, hogy nyáron, amikor otthon leszünk eszik majd egyedül Anyukámmal, neki több türelme van, mint nekem). Pudingot csak egy szál pelenkában ehet egyedül, de ilyenkor nem csöppen le. Inni szépen iszik pohárból egyedül, csak néha nagy a lendület és a nyakába is jut, még nem realizálja, hogy mennyi folyadék van a pohárban.

Azért odaülhet az asztalhoz, de én éppen főztem, így volt jó neki 🙂

Sokat segít a főzésben, mindent kipakol a szekrényekből, nagyon kell figyelni, mert néha majdnem keresztülzuhanok rajta. A sütő gombjait eléri, így múltkor sikerült egy tepsi sós sütit odaégetni, mert nem vettem észre, illetve már kijöttem a konyhából Barni meg maximumra tekerte a hőmérsékletet.

Öltözés és vetkőzés még nem megy egyedül, de ezt nem is nagyon tudom, hogy kell neki megtanítani. Gatyáját és a pelust elindítja lefele, de nem tolja le bokáig, hogy ki tudjon lépni belőle. Ezt próbálgatjuk mostanában. Fürdés közben nagyjából leszappanozza magát, de minket jobban szeret mosdatni. Eddig szivacsra kérte a túst (tusfürdő), mostanában a kezére, amit addig mozgat egymáson, amíg habzani nem kezd és utána megmos minket. Fürdés közben nagy sláger most a vízipisztoly, általában úszik a fürdőszoba. Most már elég erős az ujja, hogy nyomjkodja a ravaszt.

Úszás. Szerintem nagyon élvezi, soha nem sír, néha erősebben kapaszkodik, de nem vészes (még nem sikerült megfojtania). Mindig van egy-egy gyerek, akinek nincs jó napja, de Barni nem szokta átvenni a sírást. A betegség miatt elmaradt órát bepótolhattuk egy másik időpontban, így más tanárnál. Nem nagyon szeretem a változtatást, de Barninak bejött. Volt egy új feladat, a medence szélére raktak egy csúzdát és a tanár elindította, mi meg elkaptuk őket. Sok gyerek kapásból kihagyta, de én odavittem Barnit. Mondtam, hogy első alkalom neki, így a tanár nagyon finoman engedte el, szépen belecsúszott a karomba, majd fordult és indult, hogy mégegyszer. Na ekkor már nem kimélte a tanár, kicsit megküldte, aminek az lett az eredménye, hogy a feje teljesen lement a víz alá, ahonnan mosolyogva bukkant fel és ment a következő körre. A harmadik is a víz alatt végződött, de nagyon élvezte, alig bírtam elvonszolni onnan. Egyre bátrabban ugrik a vízbe, már nem teszi a kezem a derekára, hanem ugrik. Jó látni mennyit fejlődött pár alkalom alatt. Egy feladatot nem szeret, egy 50×50 cm-es lapra kell deréktól felfele felfeküdni, a lába a vízben és azzal kellene kalimpálni, na Barni inkább ráül a lapra. Azt viszont szereti, amikor a tanár ráfekteti erre a lapra, meglöki és siklik vele e vízen, a végén én elkapom. Remélem, egyszer V. is ott tud lenni és csinál pár képet, mert tényleg végigmosolyogja a fél órát. Persze a 10 alkalom alatt nem fog megtanulni úszni, remélem tudjuk folytatni.

Még mindig jobban szereti cipelteni magát, mint saját lábon járni. Most sokat fogyott a betegség miatt, így kicsit könnyebb.

Az éjszakáink borzalmasak. Este elalszik az ágyában, de ott kell lennem vele, Apja nem jó. Ez néha fél óra, néha másfél óra. Aztán éjfél és 1 óra között megébred és jön át a mi szobánkba, illetve most már az én szobámba, mert V. keresett magának másik helyett. Nekem kellene összeszedni magam és visszakísérni a szobájába. Rövid sírás után visszaaludna és a következő ébredéskor jönne át (már próbáltuk, onnan tudom). Sajna a nyaralás alatti együttalvásnak meg van a böjtje.

 

És egy kicsit a lakásunkról:

Előljáróban, ha valamiről írtam korábban, és most megint, akkor az a probléma azóta is fenáll. A lakással kapcsolatban egy szóban benne van minden, igencsak befürödtünk. Azt gondoltuk milyen jó lesz egy vadi új kéglibe költözni, nincs lelakva, senki sem használta előttünk a fürdőt, a konyhát, az ágyat. Aha és felébredtünk, hogy bilibe lóg a kezünk. Tény, hogy minden új a lakásban, de ilyen fostalicska minőség nem létezik, amit itt használtak:

– a bútorok attól kopnak, pattogzanak, hogy ránézünk, ja hogy az egyik fiók erre lóg, a másik meg arra, ilyen a dizájnja

– a wc deszkáink szar műanyagok, igazából én használom őket, mert én vagyok itthon egész nap és havonta valamelyik eltörik, pedig isten biz rendeltetésszerűen használom 🙂

– a konyhai teraszajtónk hónapok óta akad, valószínű még nem jöttek rá mitől

– Barni szobájának és a vendégszobának az ablakai január óta biztos, hogy nem voltak megpucolva, gusztustalanok, márpedig és a 20. emeleten nem fogok ablakot pucolni (nem is nyithatóak az ablakok)

– a lakásokat úgy fejezik be, ahogy ki tudják adni őket, kvázi egy építkezésen élünk, minden nap megy a fúrás, a kalapálás, leghangosabban délután, amikor Barni alszik. Szombaton és vasárnap is! Minden hétvégén a kalapálásra ébredünk, minden vasárnap szólunk a portán, hogy fejezzék be, mert VASÁRNAP van. Ezek seggggg hülyék. A balf@sz tulaj szerint, mi csak a szomszéd lakásét hallottuk és azt már befejezték. Már többször szóltam V.-nak, hogy írjunk egy levelet a tulajnak, mert ezt elfelejtették megemlíteni, amikor a szerződést aláírták. ELEGEM VAN!!!!!

– Havonta van rágcsálóírtás, de hangyaírtás nincs, még jó, hogy V. észrevette, hogy a fültisztítót megszállták és nem félálomba hsználtuk.

– Egyedül a konyhai gépek képviselnek minőséget, azokkal eddig semmi probléma – remélem nem festettem az ördögöt a falra.

– Amit még a ház javára tudok írni, az a medence, ami tényleg mindig tiszta és a konditerem, ami így legalább helyben van. Van benne 4 légkondi, de alapban egyik sem megy, csak ha valaki lent van és bekapcsolja, így sokszor 35 fokban kezdek el mozogni, ez nálam az ájulás határa. Viszonylag hamar érezhető, hogy hűl a levegő, de ehhez el kell viselni a hangos légkondikat.

Mielőtt kijöttünk ilyenen gondolkodtam, olyan melegben nem romlik meg a tej és a tejtermék a kocsiban amíg hazaérünk. Na az nem romlik meg, de szinte minden pár nap alatt bebogarasodik, a liszt, a buzadara, a rizs. Én már mindent a hűtőben tartok, de ez sem megoldás. Persze olyan is volt, hogy már akkor bogaras volt a liszt, amikor kibontottam. Hánynom kell, olyan undorító, apám szerint legalább hús is van benne. A hűtést igénylő dolgokkal azért mindig sietünk haza, amit lehet lefagyasztunk, akkor is ha másnap felhasználjuk. Kerüljük a nyers tojást, mindent nagyon megfőzünk, megsütünk.

És a végére egy igazság: mindenütt jó, de legjobb otthon, Bangkokban kimondottan szar!

 

Május 3.-6.

2012 május 30. | Szerző: Gesztenye13

Nemcsak képletesen, hanem szó szerint is belebetegedtem, hogy visszajöttünk Szingapúrból. A szerda éjszaka ingáztam a háló és a mosdó között, csütörtök reggel pedig doki. Aki ránézésre és egy hasnyomkodásra, ami akkor már annyira üres volt, hogy a gerincemet csikizték az ujjai, megállapította, hogy ételmérgezésem van. Mondtam, nekem mindegy, csak adjon valamit amitől kicsit jobban leszek. Nem volt magas lázam, de még ez is kikészített.

Két napig csak feküdni volt erőm, Barnin annyira nem látszott, hogy még mindig megy a hasa, remekül elvoltunk. Amikor aludtam, ő is aludt, így legalább erősödött egy kicsit, mert azért gyengébb, mint mikor minden oké vele. Tulajdonképpen mindent ágyhoz hordott, amit kértem tőle, pelenka, popsitötlő, játékok. A sósvízben főtt krumpli még nagy feladat neki, de már tanulgatja az alapjait.

Hétvére én már egész jól voltam, de Barninak nem javul a hasmenése, szinte pillanatok alatt végigmegy rajta a kaja, ezért hétvégén megint elmentünk az orvoshoz. Elektroliton kívül még mindig nem kapott semmit, ez már kicsit idegesítő. Nem akarom én tömni gyógyszerrel, de már borzasztó sovány!

Így az úszás is elmaradt a héten, gondolom majd pótoljuk.

 

Május 2.

2012 május 27. | Szerző: Gesztenye13

A mai nap nagy részét kettesben töltöttük Barnival, mert V. ma dolgozott, még aludtunk, amikor meglépett a szobából. Elég rendesen dörgött az ég, amíg a reggelihez öltöztünk, reméltem, hogy kiesi magát még mielőtt elindulunk. A Botanikus Kert programot már otthon kigondoltam mára, esőnapra nem tervezetem, kértem az időjárást, hogy legalább ő ne húzzon keresztbe nekünk. Attól nem félek hogy megázunk és megfázunk, de a babakocsit nem akarom szétáztatni, ha nem muszáj. Van esővédőnk, de biztos, hogy Barni nem marad meg alatta.

Amikor mondtam a portásnak, hogy a Botanikus Kertbe megyünk, csak annyit kérdezett biztos? Mondtam, hogy igen, nem fog esni. A taxis is csak hümmögött. Szerencsére nekem lett igazam, az esőt megúsztuk, de végig dörgött felettünk az ég.

Gondoltam, hogy gyönyörű lesz a park és benne sétálgatva szomorú voltam, hogy csak egy kis részét sikerül bejárnunk. Amit láttam belőle az full extrás volt, a páfránymezőtől majdnem eldobtam az agyam. Otthon még életben sem tudom tartani, nemhogy tomboljon, Bangkokban életben marad, de annyira azért nem szép.

Örültem, hogy van egy szabadnapom, mert V.-t annyira azért nem kötik le a virágok, illetve a mai időjárást sem volt egyszerű elviselni. Gondolom a reggeli eső hatására a páratartalom az egekben volt, 10 perc alatt mindenem tiszta víz volt. Ha itt laknánk szerintem én kopaszra vágatnám a hajam, mert utálom az izzadságtól összetapadt hajat.

Az Orchidea Kertbe volt külön belépő, nagyjából 1.000 Ft, de ez szingapúri viszonylatban nem drága és amit látni lehettte érte… Sima, mezei orchideáktól a legkülönlegesebb fajtákig. A legérzékeny fajtákat felülről fedett pavilonban tartják, gondolom, nehogy az esőcseppek kárt tegyenek a szirmokban (itt néha elég brutál erővel esik ). Volt egy „hűtőház“ elnevezésű üvegépület, amin csak keresztül futottunk, mert a kinti hőmérséklet után igencsak fagyos volt a hangulat, de bent egyébként sem láttam feltűnően szép növényeket.

Az egész Botanikus kertet úgy alakították ki, hogy kerekes székkel, babakocsival teljesen bejárható legyen. Nekünk a Margitsziget a város tüdeje, Szingapúrnak ez a kert. Az Orchidea kert mellett volt két étterem, körbe kajaszaggal, büdös volt. Elszoktam az utcai kajaszagtól 3 nap alatt, nem hiányzik.

Ugyanott hagytuk el a parkot, ahol kiszálltunk a taxiból, de most egysem járt arra. A bejárat nem közvetlen az út mellett, hanem fák mögött van egy kis öbölben, így addig várni kellett volna, amíg egy taxi direkt a parkba hoz utasokat. Tudtam, hogy nem vagyunk messze a szállodától, jó tempóban 20 perc és Barni már igencsak unta a banánt a babakocsiban, így gyalog mentünk vissza. A következő képek az utcán készültek:

A bal oldalon egy építkezés folyik, de a környéke így néz ki, a teherautók egy másik utcáról járnak be, de az is ilyen tiszta

A belvárosi részen kicsit kevesebb a zöld, de ahova lehet oda tesznek növényeket.

A szállodába visszaérve összecsomagoltunk és a sajnos a reptér fele vettük az irányt. Hát nem sok választott el a sírástól. A reptér fele vezető út mellett végig lakótelepek vannak, de csak az látszik belőlük, ami a fák fölé magasodik.

 

Az indulásig hátralévő időt Barni alvással én meg sétálgatással töltöttem. Természetesen a reptéren is van orchidearészleg 🙂

 

Ennek a nem túl nagy országnak hatalmas a reptere iszonyatos forgalommal, több terminállal. És folyamatos a sor a felszálláshoz

Bye-bye Szingapúr, ígérem visszatérünk!!!!

 

Ilyen rövid idő alatt nem sok mindent láttunk az országból, nem találkoztunk olyan dolgokkal, amik lelkesedésünket iránta letörte volna. Pedig biztos, hogy itt sincs tejjel-mézzel folyó Kánaán. Itt minden nagyon drága, sokkal drágább, mint Thaiföld, úgyhogy itt is igaz, hogy a pénz boldogít. Thaiföldről is sokkal jobb véleményemen lenne, ha csak két hetet töltöttem volna itt valahol az egyik szigeten és nem a mindennapokban élném át a szörnyű bangkoki feelinget.

Tetszett, hogy nagyítóval kellett keresni a szemetet, nagyon keveset láttunk az utcán eldobva, azt nem mondom, hogy nem volt, de elenyésző! Tetszett, hogy volt hely a járdán, és olyan a minősége, hogy végig lehet tolni a babakocsit.  Tetszett, hogy van tömegközlekedés, bár nem próbáltuk ki, és biztos, hogy a jobboldali kormány ellenére vezetnék, ha itt laknánk, mert van vezetési kultúra. És nagyon tetszett, hogy amikor álltam babakocsival a járda szélén, az autók megálltak és átengedtek (Bangkokban még a zöld lámpánál is életveszély átmenni a zebrán). Tetszett az 1 négyzetméterre jutó luxuskocsik száma, ennyi gyönyörű autót…..

 

Május 1.

2012 május 25. | Szerző: Gesztenye13

Nyugodt, de azért nem eseménytelen éjszaka után, mikor a szarszag szinte állandósult a szobánkban taxiba ültünk és a Sentosa-sziget fele vettük az irányt. Ez egy mesterségesen kialakított sziget tele szórakozási lehetőségekkel. Mi a legizgalmasabb megközelítési módot választottuk, mégpedig a Cable Cart, ami Szingapúr legmagasabb pontjáról -tengerszint felett 93 méter- indul a szigetre. A hegyre felvezető út a helynek megfelelően gyönyörű volt, mondtam V-nak, ha itt laknánk hétvégente ide járhatnánk futni (momentán felgyalogolni sem lenne tüdőnk és izmunk, de ez titok :-)).

Még biztos lábakon lecsekkoltam, mit is akar velem V. csinálni, hát….. tipikus zabszempróba.

A Cable car története, a 70-es években nem biztos, hogy felültem volna, nem túl bizalomgerjesztőek a régi kabinok

A kabinok nem túlságosan nagyok, épp hogy befértünk babakocsistul. Olvastam, hogy van egy verseny, ki bírja tovább a kabinéletet. Naponta minimális időt tölthetnek a kabinon kívül a versenyzők és különböző feladatokat kell megoldani a kabinokban. Van akkora nyeremény, hogy az ember elinduljon, de elég húzos lehet.

Kilátás kabinból

Szegények, akik kénytelenek itt tölteni éves szabadságukat.

A szigetre persze 1 nap sem elég, nemhogy egy-két óra. Van tengerpart és külön csúzdapark, kalandpark, bobpálya felfele libegővel, lepkepark, delfin-show, óriásakvárium….

Mi sétálni próbáltunk, de annyira brutál meleg volt, hogy szinte szenvedtünk. Szingapúr jelképe hatalmas méretben, sajnos csak későn derült ki hogy, kilátó is egyben, ahonnan az egész sziget belátható.

Ráadásul Barni nem akart a babakocsiban megmaradni és cipelni kellett. Nem egy szokásos tengerparti kép, de nekem pont ezért tetszett.

A strand részen sem a pálmafák voltak többségben. A hajók mögött olajfinomítók vannak.

A szigetet körbe lehetett járni nyitott autóval is, de nagyon sokat kellett rá várni és nagyon sokan felpréselödtek rá, így ez sajnos elmaradt. Vasúttal jöttünk ki a szigetről, amelyről a hatalmas kikötő nagy része belátható.

 

Délutáni pihi után a belvárosban akartunk maradni, az indiai negyedet kilőttük V. kérésére, kínai negyed van Bangkokban is, bár összehasonlítani biztos nem lehet a két helyet, viszont az „Arab street“ engem érdekelt.

Hát 5 perc alatt végigsétáltunk az utcán, ahol főleg szönyeg és ruhaanyag üzletek vannak, de kajálda egy se, pedig ez volt a fő úticélom. Így a harmadik napom már tényleg ettem volna valami “helyit”.

 

Elautóztunk egy másik városrészbe, ahol sétáltunk egy nagyot, kimondottan jó érzés volt látni katolikus templomot, az ünnep miatt késő délután már nem volt nyitva.

A focipálya a felhőkarcolók tövében. Vajon mennyit érhet ez az ingatlan ebben a városban? És Magyarországon meddig hagynák meg focipályának?

A Marina Bay Sands Hotel 5 milliárd dollárból épült és a világ legdrágább szállodájának az internet szerint. Magáról az építkezésről volt egy film, hogy az alakja miatt igazi kihívás volt. A szálloda tetején lévő hajón egy hatalmas, 150 méter hosszú medence található, állítólag a kilátás hihetetlen az egész városra.

Ez a város annyira fantasztikus, hogy csak kapkodtam a fejem. Már ma mondtam V-nak, hogy holnap tuti sírni fogok, ha felszáll a gépünk.

A sétát egy csatornaparton fejeztük be és egy angol kocsmában vacsiztunk, pont egyszerre értünk oda az esővel. Ja hogy ez meg angol kaja volt, már meg sem lepődtem :-).